77.fejezet

-Mit csináljak szívem? Segítsek leülni? Jönnek a fájások? Hol simogassam, hogy ne fájjon annyira?- pánikolt. Be kell valljam, nagyon aranyos volt ebben a kissé zavarodott állapotában. Hirtelen azt sem tudta mihez kezdjen, fordult jobbra, fordult balra, idegesen toporgott előttem. Jött-ment a konyhában, nekem csak néznem kellett szokatlan reakcióját, mégis elfáradtam. Igazából valami ilyesmi viselkedésre számítottam Tőle. Férfi, ilyen helyzeteket nem tud uralni, és még tapasztalatlan is. Igaz, utóbbi az rám is illik. Így a Heikétől kapott tanácsokra és az ösztönömre hallgattam.

-Nem fáj sehol sem. Még nem. Viszont be kell mennünk a kórházba, Lara az éjszaka folyamán meg fog születni.

-Rendben. Segítek összepakolni pár ruhát, hogy hamarabb elindulhassunk.- helyeselt. Elzártam a sütőt és nekikezdtünk a pakolásnak.

Rekord idő alatt végeztünk és beültünk az  autóba. Minden gondolatom az előttem álló hosszú órák körül forgott, életemben először fogok szülőszobában feküdni és…elkap a rettegés, ha csak a szülésre és a vele járó fájdalmakra gondolok. Férjem is felfokozott idegi állapotban volt, ujjaival idegesen dobolt a kormányon, a sebességmérő mutatója lassan a 120 km/h felé csúszott.

-Sebastian, vegyél vissza a sebességből, nem kell rohannunk, még nem jelentkeztek az első fájások. És arra is megkérlek, hogy nyugodj le, ideges és feszült leszek, ha Rád nézek.

Azonnal levette a lábát a gázról, érezhető volt, hogy veszítünk a tempóból.

-Sajnálom. Tudom, hogy elég rossz a problémamegoldó képességem, ez az a helyzet, mikor képtelen vagyok helyesen gondolkodni. Nem tudom eldönteni, hogy az izgalom, a félelem vagy az idegesség hajt-e jelen pillanatban.

-Valami hasonlót érzek én is.- vázoltam övéhez hasonló érzéseim.- Izgatott vagyok, mert pár órán belül a kezemben tarthatom azt a csodát, melyet kilenc hónapon át hordoztam. Ugyanakkor félek is, hiszen bármilyen probléma felléphet és ideges is vagyok persze, mert ismeretlen helyzetbe csöppentem, nincs tapasztalatom ezelőtről.

-Mindvégig veled leszek, együtt fogjuk a világra hozni az első gyermekünket. Nem lenne szívem magadra hagyni téged.- ígérte meg.

Óriási nehézségek árán tudtam kikászálódni az autóból, sétálni is nehezemre esett, a pici egyre erősebbekett rúgott, az erőm kezdett elhagyni. Férjem erőlködés nélkül karjaiba kapott, mintha pehelysúlyom lenne, bár jó 15 kilóval nehezebb vagyok, mint a terhességem előtt. Amint meglátták, hogy várandós vagyok, egy aszisztens rögtön tolószéket tolt, beleültettek és betoltak egy liftbe. A második emeleti folyosón toltak végig, végül az utolsó szobában álltunk meg.

-Most felkészítjük önt a szülésre.- fordult felém az asszisztens nő.

-Értesítem az otthoniakat, hogy behozatalak a kórházba. Megkérem őket, hogy mihamarabb jöjjenek ide.

-Rendben. De kérlek siess vissza, nélküled nem tudom végig csinálni!- görbültek sírásra ajkaim.

-Két perc és jövök.- lágy csókot adott és kiment a szobából.

Átöltöztettek egy kék hálóingbe, lefektettek az ágyra és azt a tanácsot adták, hogy relaxáljak. Persze az ápolóknak roppant könnyű volt nyugtatni engem és folyton rám vigyorogni, nem ők állnak a szüléshez közeli állapotba. Közben férjem is visszaérkezett, azonnal mellém lépett és megszorította a kezem.

-Anyáék felülnek az első ide tartó járatra, 2-3 órán belül itt lehetnek. Megkértem Heikkit, hogy menjen ki értük a reptérre.

-Ezek szerint Brittáék és tudják már, hogy itt vagyok a szülőszbában.- szűrtem le a következtetéseket.

-Igen. Szóltam Berniéknek is, anya pedig megígérte, hogy értesíti a nővéreimet, nincs kedvem és türelmem végigtelefonálni mindenkit.

-Pár óra múlva egy hatalmas tömeg fog a folyóson ácsorogni és fel-alá járkálni.

-Tökéletesen helyes megállapítást.- bólogatott.- De szerencsére én nem leszek köztük. Beszéltem az orvossal, aki megengedte, hogy a szülés pillanataiban is melletted lehessek.

Megnyugtató hír volt ez a számomra. Az idő telt, a percek peregtek. Hol férjemmel beszélgettem, hol a hófehér plafont bámultam.

-Nagyon félek Seb.- aggodalmaskodtam, s könnyek szöktek szemeimbe.

-Kicsim, nincs mitől tartanod. Itt leszek veled, a legjobb szakorvos fogja lebonyolítani a szülést, nemsokára egy gyönyürű és egészséges kislányt fogsz a karjaidban tartani.- mosolygott rám Párom, jelenlegi legnagyobb támaszom.

-Köszönöm, hogy nem hagysz magamra.

-Az első percektől kezdve támogattalak, miért pont most ne tenném ezt, mikor a legnagyobb szükséged van rám?

  Sokáig veszélgettünk még teljes nyugalomban, aztán fél 9 körül kezdtem elég furcsán érezni magam, sejtéseim szerint közeledtünk ahhoz a perchez, mikor valóban beindul a szülés. A semmiből lettek erős fájdalmaim, melyeket csak úgy tudtam elviselni, ha megemelkedtem picit és elfordítottam a fejem.

-Kezdődnek a fájások?- nézett rám az egyik asszisztensnő. Választ nem tudtam adni, mert ismét összehúzódott a méhfalam és ismét kiáltás szakadt fel a mellkasomból. Nagyjából félpercenként zengett a szülőszoba és az egész folyosó az én hangomtól.

-Megyek, hívom az orvost!- pattant fel végre az ápoló a helyéről, kezdett elegem lenni, hogy néz, miközben én itt kínlódok. Görcsösen markoltam bele a lepedőbe, a másik kezemmel pedig magamhoz húztam férjem kezét és megszorítottam azt.

-Ha nem bírod a látványt, nem kell itt maradnod.- suttogtam. Bármennyire is szeretném, hogy együtt csináljuk ezt végig, nem köthetem ide magamhoz erőszakkal, mert nem épp kellemes látványban lesz része.

-Ne beszélj butaságokat! Megbeszéltük, hogy támogatlak, együtt fogjuk ezt végig csinálni és kész. Úgyhogy velem ne törődj, inkább azzal foglalkozz, hogy lélegezz mélyeket.- utasított.

Pontban 21:00-kor aztán megkezdődtek életem eddigi legkeményebb órái. Azt hittem, hogy vért izzadok már, de a fáradozásaimnak semmi eredménye nem lett, a baba sehogy nem jött a világra. Titkon beletörődtem abba, hogy császármetszéssel fogok életet adni az első babámnak.

-Nem bírom már, feladom!- dőltem erőtlenül az ágyra a sokadik próbálkozás után.

-Nem adhatod fel! Végig tudod csinálni édesem, kérlek szedd össze magad, oké?- jött a bíztatás a jobb oldalamról. Ő megtörölte verejtékező homlokom és egy puszit is kaptam mellé. Elképzeltem az életünk hármasban, ahogy a kislányunk nevetésére vagy épp sírására ébredünk. Ez az idilli kép adott nekem újból erőt. Ugyan már teljesen kimerült voltam, még egyszer minden erőmet beleadtam. De megérte: gyereksírás ütötte meg füleim. Boldog mosollyal dőltem hátra az ágyon, oldalra fordítottam a fejem és Sebastian válla fölött rápillantottam az órára. Éjjel 2 óra volt, 5 órás vajúdás után meghallhattam, ahogy a kislányom életében először felsír.

-Gratulálok, egy makk egészséges és gyönyörű kislány édesanyja vagy mától.- egy rózsaszín plédecskébe bugyolált kis csomagot nyújtott át a doki a karjaimba. Sebastiannal összenéztünk, mindkettőnk tekintete fátyolos volt. Meg sem tudtam szólalni a látványtól, minden porcikám remegett a boldogságtól. Amennyire erőm engedte, magamhoz öleltem a kis Csodát.

-El kell vinnünk a kislányt megfürdetni és néhány órára inkubátorba kell raknunnk.- a nővér kivette a karjaimból a csöppséget.

-Miért, valami baj van vele?- kérdeztem megrettenve.

-Csupán rutinvizsgálatokat végzünk rajta, ahogy ez ilyenkor szokásos. Reggel több ideig gyönyörködhettek benne.- adott megnyugtató választ a doki.

Sebastiant ezután kiküldték a szobából, megmérték a vérnyomásom, különféle kérdéseket tettek fel nekem az állapotomról. Rámadtak egy tiszta hálóinget és kitoltak a szülőszobából. Sebastian rögtön idesietett, megfogta a kezem és kézfejemre egy lágy puszit lehelt. A folyosó legvégén ott ácsorgott Heike és Norbert.

-Hogy érzed magad kislányom?- érdeklődött állapotomról Heike.

-Nagyon kimerült vagyok, alig bírom nyitva tartani a szemem.- panaszoltam.

-Volt lehetőségünk egy pillanatra látni a kisunokánkat. Gyönyörű a kis Lara, hálásak vagyunk, amiért gazdagítottad a Vettel családot egy újabb büszkeséggel.- mosolygott rám büszkén Norbert.

-Nem nekem kell hálát adnotok, hanem a fiatoknak. Csodálatos ember, aki nemcsak a férjem, hanem az újszülött kislányom édesapja és a valaha volt legnagyobb támaszom. Nélküle nem tudtam volna ezt a fárasztó és megterhelő 5 órát végigcsinálni.- dicsőítettem a férjem, hiszen megérdemli. Minden erőm összeszedve még egy utolsót mosolyogtam Rá, majd lehunytam  szemeim és álomba szenderültem.

   Mikor ébredezni kezdtem úgy éreztem magam, mint akit teljesen kicseréltek. Lassan nyitottam ki a szemeim és ritka pillanatok egyike vetítődött elém: férjem a szobában fel-alá járkált, kezében az éjszaka folyamán világra jött kislányunkkal. Lara édesen gagyogott az ő babanyelvén, hiszen apuci vicces grimaszokat vágott.

-Azt hiszem jobb, ha nem hagyom veled Larát túl sok ideig, mert még a végén eltanulja tőled ezt a sok grimaszt.- kuncogtam, s közben feljebb tornáztam magam az ágyon.

-Jó reggelt szerelmem!- fordúlt meg megszeppenve.- Észre sem vettem, hogy felébredtél, annyira lekötötte a figyelmem ez a kis Tündér.- megcirógatta a kicsi pofikáját, majd hozzám lépett és vérforralóan megcsókolt.- Amúgy biztos, hogy kis humorzsák lesz a kislányunkból.

-Ja. Az apja génjeit örökölte ebben is.- nevettem.- Ha kibabáztad magad, akkor átadod nekem is a leánykát?- pislogtam csábosan a férjemre. A karjaimba adta a picúrt, hálás mosolyt küldtem cserébe, majd a csöppségre tévedt a pillantásom.

-Istenem, de gyönyörű vagy!- teljesen a kishölgy bűvöletébe kerültem. Nem bírtam akár egy pillanatig sem levenni a tekintetem gyönyörű, angyali arcocskájáról. Egy hatalmas csodát ringatok a karjaim közt. Ez a csoda tisztaságot, bűntelenséget hordoz magában. Hirtelen kipattantak a szemei, megszeppenve pillantott először körbe, majd rám.- Jó reggelt Hercegnőm! Én a mami vagyok, akinek a pocakját annyiszor rúgdosdad. Mérhetetlenül boldog vagyok, hogy megfogantál és hálás vagyok amiért úgy döntöttél, hogy megsimerkedsz a szüleiddel.- mosolyogtam könnyeim mögül a karjaimban nyugvó picúrra. Óvatosan megpusziltam a homlokát, a pici szemeit és az apró ujjacskáit. Végül a pisze orrához dörzsöltem az én orromat. Bőre elmondhatatlanul puha és illatos volt. Arcának hosszas fürkészése után rájöttem arra, hogy ez a gyermek tiszta apja. Ugyanazt az égszinkék és tiszta szempárt látom magam előtt csillogni, mint mikor a Párom szemébe nézek. A gyengédség és a pajkosság keveréke préselődött bele, talán ezért van az, hogy nem bírok betelni az elém táruló látvánnyal. Ugyanakkor azért megállapíthatom azt is, hogy bár a szemei és az orra kiköpött Sebastiané, azért valamit tőlem is örökölt: a szája formáját és a fülecskéit. Egyikőnk sem tagadhatja le ezt a gyermeket, hiszen a hasonlóság messzire virít. Akaratlanul, de kicsordult egy könnycsepp, mikor arra gondoltam, milyen jó is lenne, ha apa  és anya belépne most azon az ajtón, gratulálnának nekünk és felváltva tartanák a karjaikban a kis Lara Vettelt.  Átkarolnának minket és hozzám hasonlóan megbűvölve csodálnák az első unokájukat…

    A délelőtt nagy része nem telt unalmasan. Sebastian haza ugrott egy kis időre, lefürdött, átöltözött, később elment a polgármesteri hivatalba, hogy Larát anyakönyveztesse. Larával gondolni sem tudtunk arra, hogy mennyire hiányzik Apuci, ugyanis egész délelőtt látogatóim akadtak: először Alexa és Jamie ugrott be hozzánk egy kis időre, babázgattak, csodájára jártak a kislánynak, beszélgettünk, így tudtam meg azt az információt, hogy ők is gyermekáldás elé néznek. Távozásuk után megetettem Őt, majd tartottunk egy késő délelőtti pihenést. Az ebédet Heike és Norbert szolgáltatta nekem, a kórházi koszt nagyon nem volt elfogadható a számomra. Ebéd után olyan személyek kopogtak az ajtómon, akikre a legkevésbé számítottam: Christian Horner, Adrian Newey és Rocky. Jól esett, ahogy kérdezgettek az állapotomról, hogy milyen volt a szülőszobában feküdni. Igazi élvezettel meséltem a kislány világra jöttéről, miközben a három “agytröszt” egy pillanatra sem tudta letenni a legifjabb Vettelt. Szerencsém van, hogy kislánnyal bővült a család, ha fiú lett volna… sejtéseim szerint már most arról filozofálnának nekem, hogyan kerüljön közeli kontaktusba a csapattal…

  Késő délutánra Sebastian is minden hivatalos ügyet elintézet, nem hittük volna, hogy a babavállás ennyi rendeznivalóval jár. Fáradalmait természetesen a csöppségben pihente ki. Már nem sokáig élvezhettük ezen a napon Lara társaságát, barátainak szerencséjük volt, még épp időben érkeztek.

-Sziasztok!- köszöntöttem Bernit és Tommit széles mosollyal az arcomon.

-Csajszi!!- rohant felém barinőm, aki szorosan átölelt.- Jól vagy? Hogy érzed magad?- kérdezte halkan, Lara ugyanis az apukája karjaiban aludt. Nem csak a pocakomban való tartózkodás alatt, de a nagyvilágban is nyugtató hatással van rá a férjem.

-Mostmár jól vagyok, tegnap rettenetesen kimerített az 5 órás vajúdás. Ma reggel mintha teljesen új bőrben ébredtem volna, mintha csak álmaimban adtam volna életet egy gyereknek.

-A kislányod látványa és közelsége adrenalinnal feltölt, ezért nem érzel kimerültséget. És te Sebastian?- nézett Páromra.

-Én hát…nehéz szavakba önteni, amit jelen pillanatban érzek. Először is boldog vagyok, amiért a karjaimban tarthatok egy ilyen tüneményes kisbabát, másodszor pedig hálás vagyok a feleségemnek, hiszen tegnap megkaptam általa életem legnagyobb ajándékát.- pillantott rám fátyolos tekintettel.- De nézzétek meg ti is ezt a kis tüneményt.- fordult barátaink felé. Immár üres karokkal leült az ágyam szélére és átkarolta a vállam. Ránéztem és tudtam, hogy komoly, ám ugyanakkor meghitt pillanatok következnek:- Büszke vagyok rád, tegnap éjjel csodálatosan küzdöttél. Köszönöm, hogy az életem részei vagytok.- suttogta fülembe, majd puha ajkai megtalálták az én szám.

Mindig is úgy tartottam, hogy csak akkor szülök majd gyermeket, ha az általam választott férfi megérdemli. Sikerült jól választanom magamnak párt, hiszen ebben a házasságban nem csak szerelmet kapok, hanem rengeteg törődést, figyelmet. Ezek azok a dolgok, melyek alapján hónapokkal ezelőtt rávettem magam arra, hogy akkor válljon belőlünk felelősségteljes szülők. Mától nemcsak egy arany karikagyűrű jelzi a mi kötöttségünk, hanem egy csodálatos gyermek is.

-Te szent ég!- kiáltott fel barátnőm. Azonnal szétrebbentünk Sebastiannal.- Le sem tagadhatnátok ezt a csöppséget! Tiszta apja és tiszta anyja.- kuncogott.-Jajj egyem a pici szíved. A lehető legjobb helyre születtél, anyádék már most imádnak. Gratulálok nektek, szebb gyermeket nem is hozhattatok volna össze. Tommival le vagyunk nyűgözve, biztos, hogy a fiúnkat is hirtelen az újja köré fogja csavarni.

-Berni!-szóltam rá erélyesen.

-Most mi van? Mi rosszat mondtam?- pislogott ártatlanul.- Remek kapcsolatot ápolunk mi négyen, rengetegszer fogunk összeülni egy-egy családi ebéd keretein belül. Ők is megismerik majd egymást, sokat fognak együtt játszani és én egy cseppet sem lennék meglepve, ha egy nap azzal állítanak majd elénk, hogy össze akarnak házasodni!- harapta be alsó ajkát, hogy mosolyát leplezze. Egy “nem hiszem, hogy ilyen eszedbe jutott” pillantással ajándékoztam meg.

-Azt állítod, hogy az én lányom meg a te fiad????- dünnyögött Seb.- Minden egyes fiút el fogok kergetni a kislányom közeléből!

-Te és a keményszívűség Sebastian.- röhögött Berni. Lara ebben a pillanatban sírt fel.

-A hülye képzelgéseidtől még a lányom is megijedt!- lövellt bosszús pillantásokat a férjem.

-Ne is hallgass Bernire. Imád sületlenségeket beszélni.- beszéltem a hozzám visszakerült picikémhez.

-Persze- persze. Majd 18-20 év múlva jusson mindkettőtök eszébe ez a beszélgetés.- figyelmeztetett Berni.

*********

   Larával szerencsére minden a lehető legnagyobb rendben volt, így három nappal később már készülhettünk a hazatérésre. Ideje, hogy megsimerkedjen a kis birodalmával, azzal a környezettel, ahol növekedni fog és ahol élete legszebb pillanait fogja leélni. Sebastian elment a zárójelentésemért és kifizette a szülésért járó elég nagy összeget, én addig tisztába tettem és átöltöztettem Larát. Befektettem a babahordozóba s megvártuk apucit. 40 perccel később már átléptük a baari otthonunk küszöbjét.

-Anya főzött nekünk pár napig elengedő ételt, kitakarított, mosott és vasalt, szóval ilyesmikkel nem kell foglalkoznod a közeljövőben.- informált.- Az orvos azt mondta, hogy pár napig még kerülnöd kell a megterhelő munkát és megígértette velem, hogy figyelni fogok rád. Úgyhogy tessék szépen ágyba bújni, én pedig megmelegítem az ebédet.- utasított.

-Na gyere te kis Királylány!- emeltem ki a babahordozóból, ráfektettem a pelenkázóra és levettem a fölöslegesnek tűnő ruhadarabokat. Mivel a pelusa tiszta volt, ezért nem foglalkoztam a tisztába tevéssel, egy rövidujjú kis pólót adtam rá, befektettem a kiságyba és betakartam. A termosztátot feljebb tekertem, a 22 Celsius- fokot találtam a megfelelő szobahőmérsékletnek. Még visszasétáltam a kiságyhoz, megsimogattam a kis buksiját és magára hagytam. Az ő és a mi szobánk ajtaját is résnyire nyitva hagytam, hogy halljam, ha sírni kezd. Kivettem a szekrényből egy kényelmes melegítőt, hogy át tudjak öltözni. Bugyiban és melltartóban késztetést éreztem arra, hogy a tükör elé lépjek. Meredten bámultam a tükörben képződött képett. Nem is hasonlítok arra a nőre, aki a terhesség előtt voltam. A mellem láthatóan megereszkedett, a fenekem is nagyobb lett és akkor még nem is említettem a combjaim. A hasam a szülés után megjelenő csíkokkal volt tele. Sebastian ebben a pillanatban lépett be az ajtón, jól megpakolt tálcával a kezében. Az ágyhoz szaladtam, a mellem elé tettem a pólóm és beszaladtam a fürdőbe. Minderre egyszerű a magyarázat: nem akarom, hogy így lásson! Kövérnek érzem magam és pont ezért félek attól, hogyha ruha nélkül lát meg, rögtön ki fog ábrándulni belőlem. Jelen pillanatban eléggé kilátástalan a helyzetem, nem tudom mikor fogom visszakapni a szülés előtti alakom és ebből következően mikor fogok újra beleférni a ruháimba. Azt hiszem itt az ideje annak, hogy megbarátkozzak azzal a ténnyel, miszerint a férjem már sosem fog azzal a vágyakozó tekintettel rám nézni, mint ezelőtt. És… elkönyvelhetem azt is, hogy már nem fog kívánni engem… Megmostam arcom, a hideg vízzel próbáltam a fejem gondolatmentesíteni. Félénken léptem ki a fürdőből, a szoba üres volt, csupán az ebéd illata terjedt szét a hálóban. Épp azzal nyugattam magam, hogy Párom nincs itt, mikor hátulról valaki megragadta a csuklóm. Megfordultam, s egy nagyon aggódó tekintetű Sebastiannal néztem farkasszemet.

-Mi volt az előbbi jelenet Reni? Míért rohantál a füdőbe előlem? És miért takargatod a tested?- vont kérdőre. A felém intézett pillantásai úgy hatottak rám, hogy ki sem tudtam bújni a kérdései alól.

-Én csak…- szégyenemben lehajtottam a fejem.- Nem akartam, hogy meztelenül láss engem.- suttogtam.

-Dehát miért?- lágyult el a hangja.

-Lényegtelen. Butaság az egész, annyira nem fontos.- legyintettem.

-Nekem igen is lényeges! A szerelmem, a feleségem és az újszülőtt gyermekem édesanyja vagy, és nagyon is érdekel, hogy mi van veled.- lágyan megsimogatta az arcom, majd óvatosan állam alá nyúlt. Mostmár esélyem sem volt, hogy elkerüljem a pillantását. Lebuktam, nem tudtam kiküszöbölni azt, hogy ne lássa könnyes szemeim.- Héé édesem, mi a gond? Nem tudom mi az oka az előbbi zavaros viselkedésednek, de szeretném, ha megtudnánk beszélni.- összekulcsolta ujjaink és az ágyhoz navigált.

-Megrémültem attól, amit a tükörből láttam. Nem tetszem magamnak és biztos, hogy neked sem. Kellett nekem szülni! Felszedtem rengeteg kilót, tele van kékes csíkokkal a hasam, megereszkedett a mellem és ez a szoptatás ideje alatt csak rosszabb lesz. De nem ez a legnagypobb problémám. Félek.- hüppögtem.- Tudom, hogy már nem fogsz úgy kívánni, mint ezelőtt.- biggyesztettem le ajkaim.

-Butaságokat beszélsz és most szívem szerint jól elfenekelnélek. Szőröstől-bőröstöl szeretlek, elfogadlak ilyennek, még 100 kilósan is imádnálak! Igen, felkerült rád pár kiló és akkor mi van? 9 hónapon át hortoztál egy napról-napra cseperedő magzatot, az csak természetes, hogy nem lesz modell alkatod. Verd ki a fejedből, hogy kövér vagy, hogy nem tetszel nekem, mert nagyon nincs így. El sem tudod képzelni, hogy mennyire felnézek rád.

-Komolyan? Dehát miért?- szeppentem meg.

-Aggódtam érted a szülés közben, féltem, hogy egyikőtök sem lesz egészséges. Filmekben már láttam ilyen jelenetet, de… ez valami durva volt. A valóságban sokkal rosszabb a helyzet, mint ahogy az a képernyőkön keresztül látszik. Mikor az erőlködéstől megfeszültek az izmait, ordítottál a fájdalomtól és azt hajtogattad, hogy feladod, én…meg sem tudom még most sem fogalmazni azt, hogy mit éltem át. Tehetetlennek éreztem magam, bármit megtettem volna, hogy neked könnyebb legyen, hogy ne kelljen ennyit küszködnöd. Képes lettem volna én vállalni a szülést- ekkor hangosan felkuncogtam- De tudom, hogy sokáig nem bírtam volna, hiszen egy puhány alak vagyok. Gyönyörű vagy és a véleményem sosem fog megváltozni.- megcirógatta az arcom és lágy csókot lehelt ajkaimra.- Ha szeretnéd beszélek Heikkivel, hogy állítson neked össze egy egészségesebb életmódot vagy egy edzéstervet, de persze amíg szoptatsz, nem akarok hallani koplalásról!- fenyegetett meg mosollyal az arcán.

  Épphogy befejezük a vacsorázást, Lara felsírt.

-Megnézem mi a gond a Hercegnőnél, megtennéd, hogy felmosogatsz?- fordultam férjem felé.

-Természetesen édesem. Itt az ideje, hogy én is besegítsek, mert egyedül nem fogod bírni a strapát.

  Tisztába tettem Larát, majd karjaimba vettem és átsétáltam vele a mi szobánkba. Óvatosan leültem az ágy közepére és a kislányom szopizni kezdett. Eltelt 4 nap a szülés óta, s én még csak most szoktam hozzá ehhez a nem épp kellemes élményekkel járó etetési formához. De ez a legtermészetesebb módja annak, hogy a kisbabánk növekedjen és erős nagylánnyá válljon. Ami nekem kissé fájjó és kellemetlen, az neki természetes. Sebastian benyitott az ajtón, de azonnal elsápadt zavarában.

-Ne haragudj, nem tudtam, hogy itt vagy és épp…-harapta el a mondata végét, mintha ciki lenne erről beszélnie egy pasinak.-Menjek ki esetleg?- vetette fel a távozás lehetőségét, miközben az ajtó felé dordult.

-Nem szükséges.- mosolyogtam Rá és megpaskoltam az ágyat. Vette a célzást és elhelyezkedett a hátam mögött. Én feljebb kúsztam és a hátammal a mellkasának dőltem. Ebből a kényelmes pózból figyeltük, ahogy Lara magába szívja a tápláló anyatejet. Miközben táplálkozott, óriási szemeket mereszett ránk. Kezdem szép lassan felfogni, hogy az álmom valóra vállt: édesanya lettem. Rettenetesen féltem a teherbe eséstől, de méginkább a szüléstől és attól, hogy komplikáció fog fellépni. Ezt szerencsére megúszatm, de a félelmeim ettől még nem hagytak alább. Első gyermekem tartom a karomban és félek, hogy rémes anya lesz belőlem.

-Annyira örülök, hogy szép és egészséges kislányom született.- suttogta a fülembe. Lara egyre laposabbakat pislogott már. Tele a poci, lehet újra szundítani.- Bele őrülnék, ha valami baj történne vele.

-Mint ahogy én is.- vallottam be.- Ez a kisbaba az én szemem fénye. Remélem senki és semmi nem választhat majd el minket.

-Elhiszed, ha azt mondom, hogy elrabolta a szívem a kishölgy?- kuncogott, forró lehelletével csiklandozta a nyakhajlatom. Szótlanul bólintottam, hiszen tudom miről beszél. Mélyre hatoló pillantásai engem is fogva tartanak.- Tőled örökölte a szépségét, arcának vonásait és ha belenézek egyenlőre égszinkék szemébe, akkor visszaemlékezek arra a napra, mikor először találkoztunk egymással. Eszméletlenül büszke vagyok arra, hogy két ilyen imádnivaló nő társaságában élhetem le az életem. Végre kijelenthetem azt, hogy elégedett vagyok az életemmel, abszolút semmire nem vágyom már. 26 évesen sikerült révbe érnem.

Szavai hatására a szívem kétszeres gyorsasággal kezdett verni. Isten végre annyi akadály és megpróbáltatás után a boldogsághoz terelte az életem. Tudom, hogy ehhez nekem is sok mindent tennem kellett, az ember a saját sorsának a kovácsa, még akkor is, ha olyan férj van Mellette, mint amilyen az én Sebasom.

*** 3 hónappal később ***

       Arra ébredtem, hogy süpped mellettem az ágy. Ez még nem volt elég indok arra, hogy kinyissam szemeim, de amint meghallottam kislányom mézédes gagyogását, nem bírtam tovább csukva tartani a szemem. Oldalra fordítottam a fejem és számomra már megszokott látvány fogadott, ám ezzel ez édes képpel sosem tudok betelni: férjem  a hátán feküdt, mellkasán a 3 hónapos kislányunkkal. Nagyon jól elvoltak ők ketten, Lara hüvelykujját szopizta, Seb pedig a kis buksiját simogatta, ez hatalmas kacajokat váltott ki a mi kis Hercegnőnkből. Ahogy Lara érzékelte, hogy fennvagyok, rögtön felém nyújtotta kezecskéit. Felültem az ágyon és leemeltem férjemről a babát.

-Jó reggelt a legkisebb Vettelnek!- emeltem a magasba Larát. Imádta, mikor ezt csináltam, fülig érő szája mutatta, hogy tetszik neki, ha foglalkoznak vele. Épp olyan, mint apukája. – Neked is jó reggelt férjecském.- csókoltam meg Sebastiant. Pici ujjakat éreztem a hajszálaim közt, mostanság ez lett az új játékszere. Bár az is meglehet, hogy ezt a büntetést kaptam azért, amiért pár pillanatig Sebastiannal is foglalkoztam.- Csúnya dolog anya haját húzigálni!- büktem meg a kis nóziját, de ő még jobban élvezte, hogy ujjait a hajam köré csavarhatja.

-Kis eneregiagombóc. Igazi kis rosszaság.- csiklandozta meg Seb a babánk hasát.

Közénk fektettem Larát, aki kezeit és lábait azonnal égnek emelte és kapálózni kezdett.

-Az apjára ütött ebben is.- kuncogtam.

-Én szoktam rosszalkodni?- pislogott rám ártatlan tekintettel férjem.

-Ez milyen kérdés volt?- vontam kérdőre.- Nem tudom ki volt az, aki este csínytevéseket követett el az ágyban.- rebegtettem szemeim. Tekintete ködössé vált, amint az éjjelünkre visszaemlékezett. Fantasztikus éjszakában volt részünk úgy is, hogy nem szeretkeztünk. Csókokkal, perzselő érintésekkel repítettük egymást a gyönyörbe. Még nem mertem bevállani egy szeretkezést. Pár hónap már eltelt a szülés óta, de a hasamban olykor elég éles fájdalom nyilalt. De talán majd ma este minden a régi kerékvágásban megy majd.

-A csínytevés és a rosszalkodás nem ugyanaz!- kérte ki magának rögtön.- És nem szabad elfelejteni, hogy nem kaptam szidást a csínytevéseim miatt. Mintha valami olyasmit ziláltál volna a fülembe, hogy “ ne hagyd abba Seb!”.- kajánkodott.

-Lara most figyelj, mert épp apádat készülök laposra verni!

-Ne neveld rosszra a lányom!- fenyegetett meg, ezzel méginkább kihúzta azt a bizonyos gyufát. Csípőjére ültem és csikizni kezdtem. Hagyta, hogy kiélvezzem a pillanatokat, nem vártan gyűrt majd maga alá, kezeim lefogta a fejem fölött és nyakam kezdte harapdálni, majd szívogatni. Lara édes nyelvén kezdett gügyögni, azonnal felé fordítottuk fejünket.

-Így jelzi, ha kezd üres lenni pocak, úgyhogy most muszáj mindent abbahagynuk.- tájékoztattam szormoúan férjem, aki mindezt lemondóan vette tudomásul.

   Este lett, mikor elkezdtem pakolni a bőröndjeibe. Éjjel utazik Ausztráliába.

-Úgy fáj a szívem itthagyni titeket.- sóhajtotta bűnbánó tekintet mellett.- Nem tudom hogy foglak nélkülözni titeket.  A tesztek alatt alig bírtam ki nélkületek, valószínű, hogy meg fogok veszni  a hiányotok miatt. Sajnálom, hogy két hosszú hétre le kell lépnem és magadra hagylak egy 3 hónapos kisbabával.- szontyorodott el.

-Sebastian, már egy hete ez a téma köztünk! Igen, nehéz lesz, de megküzdünk ezzel a hatalmas falattal.  Melegséggel tölt el, hogy ennyire fontosak vagyunk neked, de az élet nem áll meg, vannak kötelezettségeid, másnak is szüksége van Rád, nem csak nekünk.- ujjaimmal a hajába túrtam.- Viszel magaddal valamit, ami  a Laráé?

-Titeket vinnélek magammal a legszívesebben.- tekintete és hangja vágyakozástól lett túlfűtött.

-Ha idősebb lesz, akkor természetesen veled tartunk majd .

Nagyobb falat lesz ez az elválás, mint amire készültem. Így is ki fogok kapni Christiantól, mert Sebastinnak már ma reggel el kellett volna indulnia, ehelyett még mindig itthon pakol és csak éjjel indul útnak.

-Azonnal hívj, ha gondok akadnának itthon és esetleg nem boldogulsz egyedül.- kötötte az ebet a karóhoz, fene tudja, hogy hanyadjára így az este folyamán.

-És he felhívlak, mit tudsz csinálni több ezer kilométer távolságról? Az időmérő vagy a futam kellős közepén kiszállsz az autóból, fogod magad és hazarepülsz minden szó nélkül?- kérdeztem ingerülten.

-Akár ezt is megtehem. Az Isten szerlmére Reni fogd fel, hogy aggódom értetek és jelenleg semmi sincs fontossabb számomra, mint a családom, akik ti vagytok!!- emelte meg a hangját és idegesen becsapta a hálónk ajtaját.

-Annyira tudtam, hogy ez lesz!-beszéltem magamban, miközben az ágyra roskadtam. Nem baj, ha aggódik értünk, ez szerelemből fakad, de az életében vannak még bőven olyan emberek, akik számítanak Rá. Ott van a munkája, ami szinte a hobbija is, nem hagyhatja ott a Forma1-et a kislánya és a felesége miatt. Ezt egyszerűen nem tudom megértetni Vele. Olykor egy szamarat meghazudtoló módon tud makacs és csökönyös lenni. Lenyugtattam egy kicsit az idegeim, muszáj eltakarítanunk a kis nézeteltérésünk okozta maradványokat, nem vállhatunk el egymástól haraggal a szívünkben.

Larácska szobájából hangok szűrődtek ki, halkan be is osontam.  Seb kezében egy csörgő volt, Lara ezt épp készült megkaparíntani, de apuci nem hagyta. Olyanok voltak, mint akik összenőttek, leginkább lelkiekben. Egy igazán nehéz nap után férjem a kislányában keresett energiát. Órákig játszottak a szőnyegen ülve, Sebastian lassan többször fürösztötte meg Larát, mint én, nem lehet őket egymástól elválasztani. Igazi apa-lánya kapcsolat az övék, ezt előtérbe helyezve szerintem nem meglepő, hogy ennyire nehezére esik elszakadnia a lányától.

-Apád néha olyan hülye tud lenni. Anyát folyton megbántom, pedig nem ez a szándékom. Szerinted miért van az, hogy mindig a legfontosabb embereknek gázolok a lelkébe? Ahelyett, hogy a maradék óráimat kellmesen tölteném el vele, leállok vitatkozni és ajtót csapkodni. Szerinted normális vagyok én?- kezdeményezett beszélgetélst a kis Manóval, aki még válaszolni nem tudott ugyan, de kacagni annál inkább.

-Nem szabad apát kinevetni, még akkor sem, ha belátja, hogy tényleg igen makacs.- léptem a kiságyhoz.- Tényleg hülyeség veszekedéssel tölteni az amúgy is kevés és drága időt. Sajnálom, ha túl kemény voltam az imént.

-Én is sajnálom.- borult nyakamba.- De hogy ne csak szóban béküljünk ki, a maradék órácskáinkat feldobhatnánk esetleg egy békülős szexel. Mit szólsz hozzá?

-Azt hiszem ez egy visszautasíthatatlan ajánlat.

 Larát betakargattuk kezébe nyomtam kedvenc nyusziját és megcéloztuk az előbbi veszekedésünk helyszínét. Teljesen feltüzelt az a gondolat kettőnket, miszerint újra eggyé vállhatunk. Az ágyra döntött és a szülésem óta először úgy lehettünk együtt, mint egy csodálatos kislány szülei…

Lara baba :)