67.fejezet

Egy hét folyamatos utazgatás után egy könnyed sóhajjal nyitottunk be közös otthonunkba. Lepakoltam a bőröndjeinket a nappaliba. Seb egész úton kezében tartotta a világbajnoki trófeát, hímestojásként bánt vele. Első dolga így hazaérve az volt, hogy a konyhaasztal közepére helyezze.

-Nem gondolod, hogy valami biztonságosabb helyet kéne keress neki?- az asztalnak dőlve fürkésztem arcát.

-Szerintem itt van a legnagyobb biztonságban. Ez egy különleges trófea, ezért különleges helyre kell kerülnie. Így mindig szem előtt lesz. Ráadásul a reggelem azzal kezdhetem majd, hogy gyönyörködöm benne.

-Magában a serlegben szeretsz gyönyörködni vagy az egymás után háromszor rákerült nevedben?- poénkodtam.

-Olyan beképzelt majomnak látszom, mint aki egész reggel a saját nevét olvassa?- kérdezte felvont szemöldökkel.

- Nem vagy beképzelt. Csak egy kicsit.

-Szóval így állunk?- lépett közelebb hozzám.- Lássuk, hogy vajon továbbra is ez lesz-e a véleményed.- a hajamnál fogva egy érzéki mozdulattal hátra hajtotta fejem. Fogait nyakamba mélyesztette, először harapdálni kezdett, majd ugyanazt a helyet puszikkal halmozta el. Halk sóhajok szakadtak fel mellkasomból, a testem összes porcikája élvezte ezt a könnyed kis játékot. Pimaszul vigyorgott rám, tisztában volt azzal, hogy rátalált legnagyobb gyengepontomra.

-Csak ennyit tudsz Édesem? Ezzel még nem győztél meg!- incselkedtem tovább. Ki voltam éhezve arra, hogy forró bőre az enyémhez simuljon. A sok utazás, megannyi változatos program miatt ilyesmire nem volt időnk. Ez a kis előjáték nem volt nekem elegendő, Ő csupán azt érte el, hogy feltüzeltebb állapotba kerüljek. Meg is kaptam, amire vágytam: felültetett az asztalra és tette a dolgát. Egyet pislogtam és a jó meleg pamut pulcsim már  a csempén hevert. A melltartóm is egy-kettő megadta magát. Kezem a fenekétől száguldozott felfelé, a gerincvonala mentén azonban már lassan, érzékien simítottam végig, minden egyes csigolyályát alaposan kitapogattam. Mindezért cserébe egyszerre kaptam mosolyt és sóhajt.

   Már az alsónadrágjától szabadítottam meg, mikor rezegni kezdett a telefonom az asztalon heverő nadrágom zsebében. Egy kézzel előkotortam, megnyomtam a zöld gombot. Lehet fontos dolog miatt keresnek.

-Ha…haló?-szóltam bele remegő hanggal.

-Sziijjja Reni!- üvöltött bele barátnőm vidáman. - Haza értetek már? Mesélj, milyen volt a díjátadó? Ugye nem zavarlak?-hagyta a végére a legfontosabb kérdést.

-I…izé…-dadogtam.- nagyon szuper… vooolt.- próbáltam összedobni egy értékelhető mondatot. Hát nagyon nem ment.- Seeebbiii…-nyögtem fel. Ekkor kapta ki a kezemből a telefont Szerelmem.

-Szia Berni. Most épp rosszkor hívtál, tudod Renivel van egy kis elintézni valónk. Majd visszahívunk később.-kikapcsolta a telefont, majd tőlem távol eső helyre tette le. Újra nekikezdett a kis előjátékunknak.

-Bolond vagy? És, ha most megharagudott?

-Én haragudtam volna meg, ha most elkezdessz itt nekem élménybeszámolózni, miközben én ilyen állapotban vagyok!- húzta kezem merev férfiasságához.

    Az asztal valahogy túl kényelmetlennek és hidegnek bizonyult, a hálónk messze van, így maradt a kanapé, ahol aztán feltettük az “I”-re a pontot. Pihegtünk, keze fejem alatt volt, s csak néztünk egymásra, szótlanul. Különleges és egyedi percek ezek, melyeket igazából nem is lehet szavakba önteni. Az érzéseinket vissza tükrözték szemeink, előbbi érintéseink. Megbecsüljük egymást, ezt a csodálatos szeretkezést, ezeket a kettesben eltöltött perceket. Máig az életünket rohanás jellemezte, nyugodt perceket szinte alig élhettünk át. De most vár ránk egy hosszú szünet, elegendő idő a pihenésre, a szerelmünkre, kettőnkre.

-Fel kéne öltüznünk, nem akarom, hogy megfázz.- szólalt meg rekedtes hangon. Karjaiba vett és a szobánk felé vette az irányt.

   A tükör előtt állva gomboltam be a nadrágom. Véletlenül megakadt szemem a hasamon.

-Valami gond van?- kérdezte. Fejét vállamra hajtotta, mindkét tenyere a hasam érintette.

-Dehogyis!- cáfoltam mosolyogva.- Csak elképzeltem, milyen is lennék várandósan.

-Bájosan néznél ki, az egyszer biztos.- állította.

-Úgy érzem, mostmár teljes egészében készen állok arra, hogy anya legyek. Szeretnék egy kisbabát.- kérésemmel már szembe forfultam vele.

-Ez nagyon boldoggá tesz kicsim—csókolt meg.- Viszont attól tartok, hogy ebben a kijelentésedben van némi kényszer is. Nem szeretném, hogy csupán azért ess teherbe, mert nekem ez a kívánságom. Ezt neked is ugyaúgy akarnod kell!

-Hidd el, én is ugyan annyira szeretném, amennyire Te. Hirtelen felerősödött az anyai ösztönöm, babázhatnékom van.- kuncogtam.- A nővéred is kisbabát vár, Berniéknél is hamarosan megérkezik a kis lurkó, nem akarok kimaradni a jóból. Hozzunk össze egy babát Seb!- kérlően néztem Rá.

-Ahogy akarod szívem. Rajtam ne múljon a dolog!- újra karjaiba kapott, elfektetett az ágyon és elkezdtük ott, ahol nemrég abbahagytuk.

  Valami nagyon hideg és vizes dolgot éreztem az arcomnál. Ez a valami egyre inkább haladt lefelé a karomon, megvizesítve ezzel a bőröm. Mintha hógolyót görgetnének a testemen. Kinyitottam  a szemem, a világosság miatt hunyorítanom kellett, de Párom alakja még így is tökéletesen körvonalazódott előttem. Kezére néztem és valóban szorongatott egy hógolyót. Ami elég gyors olvadásnak indult.

-Jó reggelt hercegnőm.- üdvözölt így késő reggel csókkal.- Aludtál jól?

-Igen. Volt mit kipihennem, ugyanis tegnap jól kifárasztottál.- csaptam formás fenekére.

- Ha gondolod kezdhetjük ott a napot, ahol a tegnap este abba hagytuk. Így legalább hamarabb a család tervezés végére érünk.- eszeveszett módon kezdte csókolgatni szám, kezeim fejem fölött összefogta.

-Seb, kérlek állj le!- parancsoltam rá. Azonnal eltávoldott tőlem, elengedte kezeim és szomorúan nézett rám.- Szívesen alapítok Veled családot, de nem kell egész nap csak szeretkeznünk. Én azt szeretném, hogy továbbra is azért feküdj le velem, mert szeretsz, mert akarsz engem és nem csupán a baba miatt. Így is félek attól, hogy egyszer majd rámunsz, eljön majd az az idő, mikor már semmi újat nem tudok nyújtani.

-Kicsim, butaságokat beszélsz. Szeretlek és szerelemből szoktam lefeküdni veled. Itt és most leszögezem, hogy soha nem foglak megunni téged. Attól sem kell félned, hogy eldoblak magamtól. Sokáig vágytam egy hozzád hasonló nőre, megkaptalak és nem foglak olyan könnyen elengedni.

-Szeretlek Seb! És örökké a tied akarok lenni. Másra nem is vágyom, csak Veled megöregedni.

  Hosszú ideig feküdtünk még egymás mellett. Kordult egy hangosat a gyomrom, Seb leugrott a konyhába és egy jól megpakolt tálcával tért vissza.

-Minek köszönhetem ezt a mennyei reggelit?

-Annak, hogy szeretnélek kényeztetni, mert tudom, hogy az utóbbi hónapokban ez kimaradt. Mától minden reggel a csókjaimra fogsz ébredni, az ágyban fogyasztjuk el a reggelit és emellé még kapsz egy szál rózsát is.- kezébe vette a tálca szélére helyezett sárga rózsaszálat, hozzáérintette ajkamhoz, majd megcirógatta vele a karom. Mindezek után sokkal nagyobb kedvvel láttam hozzá az áltata készített reggelinek.

   Mielőtt átöltöztem volna, az ablak elé sétáltam. Elhúztam a sötétítőket és meseszép látvány tárult elém: az ablak jobb alsó sarka jégvirágos volt. Olyan, mintha az ablak nem is üvegből készült volna, hanem kristályból. Kinéztem a távolba. Hatalmas pelyhekben hullt a hó, több centi vastag hóréteg lepte be a földet. Amerre csak láttam, minden fehér ruhát öltött talpig, az udvaron elültetett törpefenyő is csillogott a fehérségtől. Igazából most tudatosult bennem igazán, hogy egyre jobban közeledik a Karácsony. 10 napunk volt már csak hátra, s én ettől rettegtem. Hatalmas dilemmába kerültem, nekem… oly üres és oly szomorú lesz ez az ünnep. A szeretet ünnepének nevezik, de én idén nem lehetek a számomra legfontosabb emberekkel. Sajnos többet már soha nem láthatom mosolygós arcukat s ez nekem piszkosul fáj!!

    Az ebéd maradványait pakoltam be a hűtőbe, mikor megszólalt egy hang mögöttem:
-Beszélhetnénk szívem?

-Persze. Miről van szó?- telepedtem le egy széken, hogy nyugodtan tudjunk beszélni.

-Anya telefonált pár perccel ezelőtt. Ugye pár nap múlva itt a Karácsony és megkérdezte, hogy otthon töljük-e ez ünnepeket. Mit válaszoljak majd neki?

Ezt gondoltam magamban:” Hát kösz, jó embertől várod a választ!” Jómagam is foglalkoztam már ezzel a kérdéssel, de sose tudtam megválaszolni. Miért pont most tudnám?

-Nem akarok kertelni, így kimondom: jobb lenne, ha idén… külön ünnepelnénk. Ez lenne a legjobb. Én csak elrontanám az ünnepet. Családi ünnepről van szó, nekem nincs családom, ettől fogva nincs semmi okom arra, hogy megtartsam az ünnepet.- próbáltam minden egyes szót megrágni, nehogy túlságosan belegázoljak a lelkébe.

-Te hallod, amit mondassz?- emelte meg a hangát rögtön. Még sosem hallottam így kiabálni, így kikelni magából. Úgy álltam előtte, mint egy megszeppent kislány.- Jól értelmezem, hogy arra kérsz, hgy én utazzak Heppenheimba, te pedig itthon maradsz? És mégis mit akarsz csinálni? Hogy képzelted el ezt az egészet? Ezt…ezt nem tudom elhinni! Ezt a csodálatos kitalációd tudasd TE- kissé megbökött- anyával!- a tenyere csattant az asztalon, mérgesen rohant fel az emeltre, engem otthagyva ledöbbenve.

Csodás, csak ez hiányzott nekem, hogy így ünnepek előtt hajba kapjunk. Sajnálom, hogy így alakult. Fél percig örlődtem, nem bírtam tovább ezt az állapotot, állandóan rossz érzés fog el, ha mi veszekszünk, attól félek egy-egy ilyen vita után, hogy elmegy és itthagy. Jobbnak láttam ezért utána menni. Az emeleten minden egyes szobába benyitottam, de nem találtam rá. Aztán megindultam a folyóson visszafelé és zajok szűrüdtek ki a dolgozószobájából. Halkan benyitottam, az asztalnál volt és papírokat rakosgatott..

-Seb, kérlek beszéljük meg!- nem reagált hangomra semmit, ezért kissé eltoltam székkel együtt az asztaltól, hogy kényelmesen beleülhessek az ölébe.- Ez egy olyan téma, amit muszáj megbeszélnünk. Nem akartalak megbántani, s az sem tartozott a céljaim közé, hogy civakodjunk.

-Te tényleg komolyan gondolod azt még mindig, hogy több 100 km-re legyünk egymástól?- még mindig dühös volt, bár már nem csattant a hangja.

-Csak egy valamit kérek: hallgass meg és intézzük el ezt a dolgot felnőttek módjára.- könyörögtem. Bólintott.- Nekem ez lesz az első karácsonyom a szüleim nélkül.- máris egy óriási gombóc keletkezett a torkomban.- Ez az ünnep a családról szól, arról, hogy régi emlékeket idéztek fel, miközben magatokba szívjátok a fenyőfa kellemes illatát. Én félek attól, hogy ki fogok borúlni. Eszembe fognak jutni a régi szép emlékek, mikor az ünnepek még hármasban teltek és biztos vagyok abban, hogy nem fogom kibírni sírás nélkül. Egy bőgő masinát senki sem szívesen traktál Szenteste. Én senki Karácsonyát nem akarom elrontani.

-Nézz ide kicsim! Nem fogom hagyni, hogy egyedül éld túl az ünnepeket. Neked mellettem a helyed, nélküled nem vagyok hajlandó már semmit sem csináli, nemhogy haza utazni. Te vagy a legfontosab az életemben, nélküled nem ünnep az ünnep. Ha akarod beszélek anyával, hogy ne várjon minket. Hogy neked ne legyen rossz, arra is hajlandó vagyok, hogy kettesben legyünk itthon, hogy együtt díszítjük fel az első közös fánkat. De az, hogy én itthon hagyjalak egy ilyen fontos ünnepen, soha, semmilyen körülmény között nem fog megtörténni.- lágyan és szünet nélkül cirógatta hüvelykujjával kézfejem.

-Ez pedig neked lenne rossz.

-Akkor azt hiszem mindent megbeszéltünk. Ha valami nyomaszt, legbelül majd megöl, akkor add ki magadból. Sírj csak, az nem szégyen. Bármi lesz, én ott leszek melletted és meglátod, minden csodás lesz majd.

Egy feltétellel egyeztem bele az utazásba: ha nem vesz nekem az ég világon semmit sem! Inkább költse a rám eső részt a családjára, ennyit igazán megérdemelnek. Én mindent megkapok Tőle év közben, nincs semmi, amire vágyom. Amit Ő nyújt, az nekem éppen elegendő!

    A December 22.-e már Heppenheimban köszöntött ránk. A Nap sugarai bebocsátást nyertek a szobába. Este direkt nem húztuk be a sötétítőt, csodaszép esténk volt, az ágyban feküdtünk egymás karjaiban és néztük a hóesést. Így elaludni csodálatos élmény volt.

Mintha olvasnánk egymás gondolatában, egyszerre fordítottuk oldalra a fejünk. Egymásra mosolyogtunk.

-Jó reggelt szépségem.- köszönt elsőként.

-Neked is Édes- válaszoltam egy csók után- Szerintem semsokára mindenki felébred, úgyhogy megyek reggelit készíteni. Van kedved segíteni nekem?

-Persze. Menj előre, mindjárt lemegyek én is.

   Magamra kaptam egy köntöst, belebújtam a papucsomba és lecsoszogtam a konyhába. A házban csend honolt, Heike sem ütyködött a felségterületén. Gondolom még alszik, kihasználja azt, hogy nem kell Fabit elindítani a suliba. Odatettem a vizet teának és egy adag kávé is lefőtt már, mikor megjelent a segítségem.

-Mi lesz a reggeli kicsim?- kiváncsian lépett mögém. Keze pillanatok alatt a köntösöm és egyben a hálóingem alá kúszott.

-Ha így folytatod, akkor semmi.- sóhajtottam.- Tudod jól, szeretem mikor kényeztetsz, de most kéne a segítséged. Úgyhogy embereld meg magad és pakolj ki tányérokat, evőeszközöket és csészéket az asztalra.- adtam parancsba.

   Pont elkészültem a reggelivel, mikor csengettek. Egymás után  többször is szólalt a csengő és mivel senki nem nyitott ajtót, én siettem a bejárathoz. Tágasra tártam az ajtót. Ebben a pillanatban villámcsapásként hasított belém a fájdalom. Átéltem ugyanazt, amit napra pontosan egy éve. Az állt az ajtó túloldalán, aki a tavalyi Karácsonyom sikeresen tönkretette.

-Jöjjön be- engedtem be udvarisan.

-Nahát, kedves apósom. Mi szél hozta erre?- szólalt meg Heike a lépcsőn lefelé jövet. Norbert is szorosan követte a feleségét

-Gondoltam meglátogatlak titeket.- jött a válasz Josepftől.

-Nagyapa, neked nem volt elég a tavalyi eset? Szépen megkértelek arra, hogy többet ne kerülj a szemem elé. Főleg nem akkor, mikor Reni is itt van. Ha ismét sértegetni szeretnéd a kedvesem, akkor tudod az utat a kijárat felé!- Seb anyatigris módjára védelmezett nemcsak szavaival, hanem tettével is: szorosan mellém lépett, átkarolta derekam és egy puszit nyomott a fejem búbjára. Kellettek védelméző és nyugalmat sugárzó karjai, mert reszkedtem, akárcsak egy nyárfalevél. Olyan déja-vu érzésem volt.

-Békés szándékkal jöttem.- felelte halkan az öreg.- Nehéz éven vagyok túl. Nem láthattam az egyetlen fiam és egyik unokám sem. A tavalyi esetből sokat tanultam, nem is volt merszem még a ház közelébe sem jönni. Eddig bírtam. Hiányoztatok nagyon.- könnyesek lettek szemei. Nem tudom, hogy ez valódi megbánás-e a részéről, vagy csak álca, hogy majd később ismét belém mélyessze a karmait. Ha csak színlel, akkor be kell valljam, van tehetsége a nagypapinak!!

   Reggeli közben is a bűnbánó arcát mutatta, egyre csak azt a percet vártam, mikor kimutatja a foga fehérjét és valami miatt ismét kritizálni kezd engem. Azonban egy rossz szava nem volt senkihez sem, hozzám is kedves kérdéseket intézett, természetesen válaszoltam hiszen egy idős embernek meg kell adni a neki járó tiszteletet, de… Nem éreztem túl kényelmesen magam a társaságában, erőlködött azon, hogy jobbá tegye kapcsolatunk.

  A konyhában álltam a mosogatókagylónál. Magányosan mostam a piszkos tányérokat, de ez most jól esett. Sikerült kikerülnöm Josepf látóköréből. Egészen mostanáig.

-Tudnál szánni rám egy percet?- érintette meg lágyam karom Párom nagyapja.

-Hallgatom.- válaszoltam, de a mosogatással nem hagytam fel.

- Tudom, hogy gonosz voltam a tavaly veled. És emellé még igazságtalan is. Természetesen az idei összes futamot láttam a TVben és különösen azokat követtem végig érdeklődéssel, melyeken te is ott voltál. Ilyenkor érezhető volt Sebastianon a felszabadultság, a koncentráció. Túl későn jöttem rá arra, hogy mennyit is jelentessz az unokámnak. Belátom, hogy rád van a legnagybobb szüksége és nem Hannára.

-Nézze Josepf! Nem akarom önt megbántani és nagyon sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de egy kis erőltetettséget érzek a mondataiban. Az igazat mondja, s ne azt, amit helyesnek lát. A kevesebb néha több, soha nem leszünk puszi pajtásak, ezt remélem ön is tudja. Ezért mondom azt, hogy beérem egy bocsánatkéréssel. Nem kell erőltetni azt, ami nem megy.

- Pedig a szívem legmélyéről beszéltem. De a kérésedre akkor megkérdem: meg tudsz nekem bocsátani?

-Igen. Részemről a csatabárd el van ásva és kérem ezt a témát többet ne hozzuk fel. Nem teszünk jót vele senkinek sem.- mosolyogtam félénken. A család, pontosabban Seb, Norbert és Fabi érdekeit néztem. Nem akarom, hogy örökké nehezteljenek Josepfre, azért, amiért bennem mély nyomot hagyott a tavalyi incidens. Jobb túl lépni az ilyesmin, a Páromnak szüksége van a nagyapjára, ne legyek már én az a személy, aki elválasztja őket egymástól.

  December 24.-re ébredtünk. Kettőnk közül én ébredtem a legkésőbb. Seb már rég fenn volt, ült az ágyon, hátát a ágytámlának támasztva. Egyszerre volt hallgatag, gondterhelt, nagyokat sóhajtozott.

-Valami baj van?- kérdeztem rá fura viselkedésének okára, miközben megérintettem kézfejét.

-Dehogyis.- tagadta egyből egy erőltetett mosollyal az arcán.

-Hát én nem úgy látom.- firtattam tovább a dolgot.

-Tényleg minden a legnagyobb rendben.- erősítette meg. Adott egy puszit az arcomra, majd a fürdőbe vonult.

   Reggeli után a ház tele lett nyüzsgéssel. Mindenkinek akadt dolga, nekem a konyhában. Még tegnap este egyeztettem Heikével az ünnepi menüt illetően. A listán idén is igazi inyencségek szerepelnek, az anyuka el szeretne készíteni néhányat a világbajnok fiacskája kedvenc ételei közül, de az asztalra kerül majd természetesen néhány német spercialitás is. A rengeteg ételnek lesz helye bőven, egész ünnep alatt tele lesz a ház, akárcsak tavaly. Egyetlen kívánságom van csupán: bárcsak anyáék is itt lehetnének…

    A konyhaasztalt két részre osztottuk, egyik felén dolgozott Heike a főtételeken, míg a másikon én. Rám jutott a különféle édes és sós sütemények elkészítése. Egész jól elboldogultunk ketten, néha megengedtem magamnak egy pillantást Heike irányába. Nagyon otthonosan mozog, látszik, hogy van tapasztalata a főzésben. Nem csoda, hiszen egész életében ezzel foglalatoskodott. Sosem lehetett könnyű 4 gyermeknek és egy férjnek elegendő és megfelelő táplálékot letenni minden egyes nap az asztalra. Ha elég mélyre nézek, akkor ebben az anyukában megtalálom az én édesanyám vonásait, tulajdonságait.

   Azon vaciláltam, hogy az utolsó mézeskalács milyen formájú legyen. Volt itt előttem fanyőfa, csillag forma is. Aztán egy hirtelen ötlettől vezérelve elkezdtem addig “gyúrmázni”, mig egy kisautó alakzatú édességet nem kaptam. Az egyik edényben maradt még elegendő hab, azzal ráírtam, hogy “Seb”. A többivel együtt a tepsire helyeztem és betettem a sütőbe. Miután elég ropogósra sült, hagytam kicsit kihűlni, majd elindult a haditervem. Seb épp a fát díszítette a színes füzérekkel, mikor Fabi a kérésemre letakarta a bátyja szemét.

-Fabian kérlek! Nincs kedvem és időm játszadozni!- szólt rá a testvérére kicsit erélyesen. Közben odaléptem a duzzogó német mellé, megfogtam kezét és belehelyeztem tenyerébe a sütit. Ekkor Fabi elvette kezeit. Mosolyogva nézte az alkotásom.

-Kicsim.-suttogta.- Ez nagyon aranyos. Otthon is készíthetnél majd nekem ilyet.

-Ha tetszik és ennyire szeretnéd, akkor nagyon szívesen.

Kettétörte az édességet, egyik felét megette ő, másikat felém nyújtotta.   

      Egy kis délutáni pihenő után készülődni kezdtünk. Törölközőbe csavarva léptem ki a fürdőből, Seb a tükör előtt állt, nyakkendőt kötött.

-Aztaaa!- esett le az állam.- Nagyon kicsípted magad. Hová készülsz így kiöltözve?- kérdeztem meglepetten. Öltöny volt rajta( amit amúgy nem szeret hordani) és még nyakkendőt is visel. Különleges oka lehet arra, hogy  így kiöltözzön.

-Megünneplem a karácsonyt és azt, hogy együtt a család.-válaszolta feletébb jókedvűen. Kotorászni kezdett a szekrényben, ahová a könnyen gyűrődő ruháim pakoltam be. Egy valamit nem értettem továbbra sem: minek így kiöltözni???

-Csinosnak és elbűvölően kell kinézned ma este, úgyhogy ezeket vedd fel.- mutatott vigyorogva az ágyra   helyezett ruhára, adott egy csókot, majd magamra hagyott, hogy nyugodtan tudjak készülődni. Negyed óra alatt végeztem is, remélem Párom meg lesz elégedve az eredménnyel. Közben megérkeztek Melanie-ék is és egy újabb csengetéssel jelezte Steph is az érkezését. Sietve hagytam el a szobát, minnél hamarabb szerettem volna üdvözölni a csajokat. Melanien időzött a legtöbbet a szemem, aranyosan állt rajta a norvég mintás kismama ruha. Arca enyhe pírt öltött fel, mióta nem találkoztunk, már nagyon gömbölyödött a pocakja, az örömtől majd kicsattant. Csodát művelt vele ez az áldott állapot és bíztam abban, hogy én is átélhetem majd életem során legalább egyszer ezt a csodát. Ha lehet, akkor minél hamarabb.

    Miután mindenki felfedezte mit is rejt a nevével ellátott ajándékdoboz, Seb csendre intette a család összes tagját.

- Napok óta készülök erre a beszédre, de úgy érzem, hogy most sem lett tökéletes.- kuncogott.- Csodálatos ez a Karácsony, hiszen mindenki itt van, aki fontos nekem.- mindenkire rá pillantott, laghosszabban én láthattam csodálatosan szép szemeit.- Lezárul hamarosan 2012, minden egyes nap izgalmas, sokat jelentő volt számomra. Idősebb lettem és ezáltal megváltozott bennem valami. – félve pislogtam rá. Az ember hajlamos ilyenkor a legrosszabbra gondolni. Sajnos én is.- Renivel nehéz időszakokat is átéltünk, egymást támogatva hagytuk magunk után a hullámvölgyeket. Talán ha ezt nézzük, akkor érthető, hogy… valami többet akarok párkapcsolat terén. Merészebb dolgokba szeretném mától belevágni a fejszém. Véget akarok vetni annak, hogy Renit mindenkinek úgy mutassam be, mint a barátnőmet. Sajnálom, de nekem ez már nem így!- nézett rám végtelenül szomorúan. Hát ennyi volt!! Hirtelen az agyamba futott az összes vérem. Mondhatom, hogy arcon csapott az utolsó mondata. Mostmár megkaptam a választ arra, hogy miért volt ma reggel olyan gondterhelt. Tudtam, hogy valamire készül. De az, hogy szakítson velem, az meg sem folrdult a fejemben. Már nem szeret. De vajon miért? Pár nappal ezelőtt még a családalapításra fókuszáltunk, mindennél jobban akart egy gyermeket tőlem. Most akkor mi változott meg? Tettem valamit, amivel csalódást okoztam, amivel elértem azt, hogy kiszeressen belőlem?

-Miért mondod ezt?- kérdeztem nagyon vékony hangon. Azt hiszem ezt most csak én hallottam, hogy saját magamnak tettem fel a kérdést. Nem akartam, hogy tovább beszéljen, mégis megtette:

- Így 25 évesen rájöttem arra, hogy a karrieremben nagyon sok mindent elértem már, van elegendő pénzem, vannak barátaim, egy csodálatos, szeretetre méltó családom és egy barátnőm. De itt a lista véget ér. Hiányzik két, nagyon fontos szó az életemből: feleség és gyermek. Itt az ideje, hogy ezeket is megkaphassam, ezért is hoztam meg ezt a döntést.- itt letérdelt elém.- Renáta Májer, megtisztelsz azzal, hogy velem éled le életed hátralevő részét?- felnyitotta előttem egy fekete, bársonnyal bevont dobozka tetejét. Értetlenül pislogtam rá, elakadt a lélegzetem és a szavam is. Bevallom, összezavarodtam. Szükségem volt egy kis friss levegőre és néhány percre, míg rendezem magamban a dokgokat, mert elég zaklatott lelkiállapotban voltam, az agyamat ezernyi gondolat lepte el. Leültem a hóba. Lehajtott fejjel sírni kezdtem. Pillanatok múlva egy ismerős illatú kabát terült a hátamra.

-Édesem.- nyúlt állam alá óvatosan.- Mi történt? Miért rohantál ki?

-Én csak… megrémültem. Attól féltem, hogy már nem szeretsz, hogy már nincs helyem az életedben.- suttogtam remegő hangon.

- Olyan butus vagy. Tudod jól, hogy fülig szerelmes vagyok beléd. Honnan jutott az eszedbe ilyesmi?- lágyan simogatta combom.

-Talán onnan, hogy kétértelmű mondatokat használtál. Teljesen félre vezettél azzal, hogy véget akarsz vetni annak, hogy a barátnődként vagyok melletted, hogy mindenki úgy ismer, hogy Vettel barátnője. Benned mi fogalmazódna meg egy ilyen mondat után, hogy “ Sajnálom, de nekem ez már így nem megy”?- förmedtem rá. Kissé felment bennem a pumpa, kezeim, lábaim is reszkedtek a belém vésődött félelemtől, ilyedtségtől.

-Sajnálom.- nézett rám bocsánatkérően.- Én csak szerettem volna valamivel érdekesebbé tenni ezt a leánykérést. Nem gondoltam volna, hogy ennyire félre sikerül majd ez az egész, hogy majd pont miattam fogsz ma este sírni. Túl sablonosnak találtam azt, hogy csak letérdelek eléd. Valami különlegest és emlékezetest akartam alkotni. De mostmár rájöttem, hogy ez nekem nem megy és talán soha nem is fog.- hajtotta le fejét.

- Elegendő lett volna a sablonos dolgot választanod. Úgyis tudod, hogy mi a válaszom.- eresztettem el egy magabiztos mosolyt.

-Szóval akkor… Akkor hozzám jössz feleségül?- kérdezte meg ismét, ezúttal már bátortalanabbul.

-Kérdezel még sokat vagy cselekszel helyette?- sürgettem. Kivette a dobozból a meseszép gyémántgyűrűt   és felhúzta azt a megfelelő ujjamra.

-Teljesen szétsirtad a gyönyörű sminked.- biggyesztette le ajkát, zsebkendője után nyúlt, megtörölte vele arcom és a szemeim.- Gyere, újságoljuk el a nagy hírt a többieknek is.- összekulcsoltuk ujjainkat és bementünk a házba.

-Naaaa??- kérdezték midannyian egyszerre, roppant kiváncsi tekintet mellett.

-Igent mondtam természetesen.- újságoltam boldogan és büszkén,valamint megmutattam a gyűrűmet.

-Gratulákok nektek fiatalok!- ölelt meg Heike.

-Sógornők leszünk, ez tök jó!!- ujjongott előttem Mel és Steph.

-Nyugodjatok le egy kicsit, van még itt egy bejelenteni valónk.- szabadított ki Norbert szoros öleléséből a VŐLEGÉNYEM.- Anya, apa készüljetek, mert a terveink szerint nemsokára érkezik az unoka a mi részünkről is.

-Kisbabát vársz????- villanyozódtak fel egyből a szülők.

-Még nem. Egyenlőre csak tervezzük a babát, de remélem nem kell majd sokat várnunk a bejelentéssel.- reagáltam kérdésükre, amilyen gyorsan csak tudtam.  Láthatóan nagyon letörtek lettek. Másodpercek leforgása alatt élték bele magukat abba, hogy nálunk is útban van az utánpótlás.

   Este 11 körül már csak alvásra és a leendő férjemre vágytam. Halkan, észrevétlenül osont be a szobába. Jelenlétét akkor vettem észre, mikor keze a hátamhoz simult és óvatosan lehúzta a ruhám cipzárját. Mindkét pántott egyszerre húzta le a vállamról, mindkét oldalon felváltva égették bőröm csókjai. Kibújtam a ruhából és szembe fordultam Vele. Soha nem látott boldogságot, vágyat, tüzet, csillogást fedeztem fel szemeiben.  Mutatóujját végighúzta ajkamon, államon, mindkét mellemen, hasamon és a bugyim széléhez érve megállt a kényeztetéssel. Egymásra néztünk, mintha hallottam volna azt a kérdést tőle, hogy akarom-e. Bólogattam. Vetkőzni kezdett, hogy mihamarabb egy szintre kerüljünk ruha téren, én is besegítettem a “munkálatokba”. Egyenként gomboltam ki ingjét, a felszabadult területet csókokkal halmoztam el. Nadrágja és alsónadrágja is hamar a szőnyegre került és már semmi sem akadályozott meg minket abban, hogy lefeküdhessünk egymással ezen a csodálatos estén.

  Nem volt könnyű dolgunk, hiszen a ház tele volt emberekkel, nem engedhettünk meg egymásnak hangos sikolyokat, tudnunk kellett hol van egy bizonyos határ, meddig mehetünk el. Végig gyengéd volt velem, a csókjain, mozdulatain érződött a törődés, a szerelem. Alig mert hozzá érni bőrömhöz, úgy vigyázott rám, akár egy törékeny porcelánbabára. Órák múlva értük el a gyönyör kapuit.

    Ő hamar az álmok földjére tévedt. Nekem még egy halaszthatatlan dolgom volt: össze kellett illesztenem a fejemben a puzzle darabjait. Felfoghatatlan az, ami órák óta velem történik. Le sem tudom venni a szemem az eljegyzési gyűrűről. Idő kell ahhoz, hogy megésszem azt, hogy alig 20 évesen megkérték a kezem! Más lány ilyen életkorban még tanul, alakítja a jövőjét, a karrierjét. Persze én is alakítom a sajátom, csak másféle módon. Az én szempontomból a karrier egyet jelent azzal, hogy jó feleség legyek és, hogy gyermekeket szüljek. Ha valaki pár évvel ezelőtt elém állt volna azzal a kijelentésssel, hogy Karácsony éjszakáját végig szeretkezem a vőlegényemmel, akkor az illetőt kertelés nélkül kinevetem és lehülyézem. Hiába, az emberrel mindig akkor történnek a nagy dolgok, mikor a legkevésbé számít rá.