11.fejezet

Berni nagyon boldognak tűnt Tommival. Meg is tudtam, hogy mi okból:

-Beszéltem telefonon anyuval. Akaratlanul is kiejtettem a számon véletlenül Tommi nevét. Innen pedig nem volt menekvés, muszáj volt elmagyaráznom anyunak, hogy ki az a Tommi. És beleegyezett ,hogy együtt legyünk. Olyannyira, hogy Tommi jövő hét kedden hivatalos ebédre hozzánk. -lelkesedett Berni. Szívből örültem nekik. Nagyon jól mutattak együtt. Kicsit elszomorodtam, mert őt boldognak láttam. Nem irigységből gondoltam ezt, csak újra feltört bennem a rettegés, hogy mi lesz vasárnap, a futam után.

-Reni, nem is örülsz?-aggódott Tommi.

-De. Nagyon örülök  nektek. Csak Sebin jár az eszem. Vagyis inkább azon, hogy mi lesz velünk a futam után. A szüleimtől is félek. Bele halok, ha nem engedik meg, hogy legalább néha találkozzak Sebivel. Nekem most csakis a tanulás lehet az első. Ezt anyuék is megmondták!-urrá lett rajtam a pánik.

-De nem lesztek folyamatosan együtt! Ha néha találkoztok, az nem jelenti azt, hogy a tanulás rovására megy majd a köztetek levő érzelem.

-Tommi, épp ez a baj!-förmedtem a finnre- Csak néha fogunk találkozni. Én pedig nagyon szeretem Sebastiant! És nem fogom kibírni nélküle egy percig sem!-zokogni kezdtem, aztán hirtelen elsötétült előttem minden. A föld felé zuhantam, és az utolsó dolog, amire emlékeztem az az volt, hogy két erős kar a karjaiba vesz.

   A hotelszobában ébredtem fel. Egy fehér köpenyes férfi állt a bal oldalamon és épp a vérnyomásom mérte. Az ágy előtt állva megpillantottam Tommit és Bernit, akik aggódó arccal néztek hol rám, hol a dokira. Sebastian az ágyam jobb oldalán ült és kezem szorongatta. Belenéztem a csillogó szempárba, amely szinte csak árasztotta az aggódást és a félelmet.

-Mi történt velem? Miért vágtok ilyen képet?-kérdeztem a körülöttem levőktől.

-Elájultál.-közölte röviden Tommi.

-Valószínűleg egy kisebb idegsokkot kaphattál. Azt ajánlom, hogy a hétvége folyamán kerüld az izgalmakat és inkább pihenj.- tanácsolta a jóképű, fiatal orvos. Még beszélt valamit Sebivel, aztán elment.

Tommi és Berni kivonultak a szobából. Egyedül maradtam Sebivel. Csak remélni tudtam, hogy nem fog faggatni.

-Reni, mi történt? Mi volt az az egész ájulás? Miért kaptál idegsokott? -csak úgy halmozott a kérdésekkel.- És az igazat akarom hallani!-parancsolta, majd az ágy mellé leült egy székre.

-Semmi nem történt. Máskor is megesett ez velem.-próbáltam hazudni. Reméltem, hogy  beveszi ezt a dumát.

-Ne hazudj kérlek!-kérlelte szinte fájdalommal.

-Aggódtam Berniék miatt. Szerettem volna, ha összejönnek.És együtt is vannak.-próbáltam egy mosolyt erőltetni, de nem ment.- Félek, mert azt hiszem megismertem egy tökéletes pasit. És azt hiszem, hogy szeretem ezt a fiút!-böktem ki könnyen.

Az utóbbi mondatomra Seb szemei kikerekedtek. Annyira megváltozott az egész pillantása.

-Azt mondtad, hogy nincs senkid. Vagy hazudtál? -fájdalommal kérdezte ezt és alig bírta ki, hogy ne sírja el magát. Titokban szidtam magam, mert rájöhet arra, hogy Őt szeretem. Hátat fordítottam. Nem akartam, hogy a szemembe nézzen.

Szerencsém volt, mert Berniék vissza értek. Vacsorával a kezükben

-.Úgy volt, hogy ma Tommival vacsorázom. De jobbnak látom, ha ezt most elhalasztjuk. Neked szükséged lehet rám.

-Nem Berni! Ez önzőség lenne a részemről. Menjetek csak nyugodtan. Én elleszek. Majd nézem a tévét. - nem tehettem, hogy elrontom a közös tervüket. Az nem egy barátnőre jellemző húzás lett volna.

-Nem fogsz unatkozni?-kérdezte Berni, miközben a ruháját készítette ki.

-Nyugi, itt maradok vele, míg vissza nem értek..-ajánlotta fel segítségét Seb.

-Ezt nem várhatom el tőled. Holnap időmérő lesz! Ki kell pihenedd magad.-tiltakoztam Seb ötlete ellen.

Nem sikerült lebeszélnem, így Ő itt maradt velem. Bernit megkértem, hogy ha beszél Izabellával, akkor ne mondja el neki, hogy rosszul lettem és Sebastianról se beszéljen senkinek sem.

Sebivel maradtam. Az ablaknál állt, karba tett kézzel és engem bámult.Nem bírtam tovább és hátat fordítottam neki. Szégyeltem magam. Tudtam, hogy nem viszonozhatja az érzéseim. Nem szerethet  egy hozzám hasonló, hétköznapi lányt. Még a csókunk ellenére is ezt gondoltam. Kis idő múlva  besüppedt az ágy, Sebi átkarolta a derekam és a fejét a vállamra tette. Megborzongtam.

-Miattam borúltál ki, igaz?

Annyira sírtam, hogy nem tudtam válaszolni. A hallgatásom alapján rájött mindenre.

-Tehát miattam van az egész. Megbeszélhetjük a dolgot, ha gondolod.-egy cseppet sem haragudott rám, és ez rémületet okozott bennem. Túl tökéletes. Ilyen pasi a világon nincs! Berohantam a fürdőbe és magamra zártam az ajtót. Ez egyszerűen irreális! Nem szerethet engem!!

-Reni! Ne csináld ezt! Ne menekülj előlem! Se a problémák elől. Ezt meg kell beszéljük!!- hallottam meg a hangját az ajtón keresztül.

Nem engedelmeskedtem neki, ezért feladta. Hallottam, hogy becsapja a szoba ajtót. Csak ekkor merészkedtem ki a fürdőből. A szoba teljes csendbe borúlt, csak én voltam itt. És Seb hiánya!

-Elszúrtam! El löktem magamtól. Soha többet nem akar majd látni.-ezeket gondoltam magamba. De talán jobb is így. Mennyivel könnyebb lesz majd úgy elválnunk, hogy haragszik rám. Talán holnap reggelre már emlékezni sem fog rám.