23.fejezet

Az egész boxutcát és paddock-ot végig bicegtem. Közben keservesen sírtam. Mindenki engem bámult. Rengeteg fotós eredt a nyomomba és csak kattogtak a fényképezőgépek. Most még ez sem zavart . Csak egy valami számított: minnél előbb elhagyni ezt a helyet és örökre elfelejteni azt a nevet, hogy Sebastian Vettel.

   Mikor kijutottam a pályáról megpillantottam a fővárosba tartó buszt. A pénzemből vettem jegyet és felszálltam rá. A fél órás úton rengeteg minden járt a fejemben. Kerestem a megoldást arra, hogy mi vezetett idáig. A veszekedésünk előtt minden olyan szép volt, olyan jól megvoltunk, dúlt köztünk a szerelem, aztán pár órával később minden darabjaira tört. A legjobban Seb viselkedése aggasztott. Rádöbbentem arra ,hogy nem mind arany, ami fénylik. Azt gondoltam, hogy túl tökéletes. Lehet, hogy elvakított a szerelem és nem láttam, hogy mennyire más ember? Dehát nem is volt jele annak, hogy erőszakos! Vajon mi váltotta ezt ki belőle? Nagyon a lelkembe tiport. Ezt az egyet tudtam azon kívül, hogy órisáit csalódtam Benne.

  A könnyeim patakként folytak végig az arcomon. A szívem egyre jobban fájt. Aztán a rádióban meghallottam egy gyönyürű lírai dalt. Ez tette fel az i-re a pontot. Nem bírtam uralkodni az érzéseimen. Ha lett volna nálam egy pisztoly bizony a fejemhez szögeztem volna! És aztán jött volna a lövés, ami annyi mindent megkönnyített volna! Arra gondoltam, hogy férfi engem ennyire még sosem alázott meg. Seb életem első szerelme és pont ő sértett meg és viselkedett velem erőszakosan. Dehát míért? Míért érdemeltem meg, hogy így bánjon velem? Talán nem is szeret és csak egy futó kaland voltam neki, hogy Hannat elfelejtse?

    A busz megállt és leszálltam. Innen már nem volt messze a hotel. A szemeim már fájtak, de még mindig nem tudtam abbahagyni a sírást .A bokám egyre jobban bedagadt és kezdte felmondani a szolgálatot. Többször elestem. A nadrágom  a térdemnél kiszakadt  Az eső is zuhogni kezdett közben. Ma minden ellenem játszott, mégsem adtam fel. Küzdöttem a sorsom és a boldogságom ellen .Haza kell jussak! Csak ez számít!!!

Végre elértem a közös hotelszobánkig. Összepakoltam minden ruhámat. A macikat, a pólót és mindent amit Sebitől kaptam itt hagyom. Nincs rájuk szükségem. Mielőtt kiléptem volna az ajtón egy igen kemény mondat hagyta el a szám:-Gyűlöllek Sebastian Vettel!!!

Ez a most bennem dúló érzéseimet tükrözte, de az igazságot nem. Igazából nagyon is szeretem. Képes lennék érte meghallni még most is, pedig megbántott. A porba döngölt! Ezentúl ő mégis a múltamhoz fog tartozni.

  Taxival kivitettem magam a vasútállomásra. A jegypénztárnál megtudtam, hogy már  csak holnap hajnalban megy vonat Debrecenbe.

-Szuper! Tehát itt kell majd éjszakáznom.- ezt morogtam magamban.

Kinn már kezdett sötétedni és az eső sem hagyott alább. Egy széken összekuporodtam és zokogtam. Sorra értek a katasztrófák: a bokám fáj, Sebivel összeveszünk, csúnyán beszél velem, erőszakoskodik velem ,elesek és beverem a hátam egy vasból levő polcba és pár doboz a fejemre esik. Ha ez nem elég, akkor most éhes vagyok ,fázom és bőrig eláztam. Pénzem csak annyi maradt, hogy haza mejnek vonattal. Magamra maradtam, Sebinek már nem kellek. Talán eddig sem kellettem, csak játszadozott velem.

-Istenem, míért engedted, hogy ez idáig fajuljon? Míért kellet pont nekem találkozni vele? Míért szerettem bele???

     Fél 9 felé 10 nem fogadott hívásom volt: kettő Bernitől és nyolc Sebitől. Majdnem öt órának kellett ahhoz eltelnie, hogy valaki észrevegye, hogy eltűntem. Eltűntem Seb életéből örökre! Fél óra múlva Seb overállban és Tommi berohantak a várakozóba. A jegypénztárhoz mentek egyenesen, majd a  Ő földre ült. Tisztán értettem, amit Tomminak mondott zokogva:

-Egy idióta vagyok! Kedvem lenne meghalni! A saját hibámból veszítettem el őt! Nem engedtem, hogy elmagyarázza. Lökdöstem szegényt! Szeretem őt Tommi! Teljes szívemből. Mindent megadnék, hogy vissza jöjjön hozzám. Bárcsak visszafordíthatnám! Ha lenne még egy esélyem. De nincs. Sem az élet, sem Ő nem ad!!! És igaza van. Magára hagytam, ellöktem őt magamtól. A világ legértékesebb kincsét! Egyedül kószálhat valahol ebben a hatalmas városban! Belehalok, ha történik vele valami! Nem bocsájtanám meg magamnak soha.És hogy nézek majd a szülei szemébe?? Az sem érdekelne, ha haza ment volna. Csak tudjam, hogy biztonságban van!

Aztán  valahogy találkozott a tekintetünk. Azonnal rohant felém és térdre ereszkedett:

-Nagyon sajnálom amit tettem! Nagyon szeretlek, d  ezt te is tudod!-kezdett magyarázkodni.

Én elfordítottam a fejem, hogy ne nézzek bele a tengerkék szemeibe, amelyek most könnyesek voltak.

-Sajnálom Vettel! Erre akkor is gondolhattál volna, mikor úgy viselkedtél velem. Elég lett volna, ha szépen megkérsz, hogy tűnjek el, mert eleged van belőlem, nem kellett még lökdösni is!! Értek én a szép szóból, mert nem vagyok félkegyelmű!!

-Bocsáss meg kérlek!! Hadd magyarázzak meg mindent! És míért hívsz Vettelnek?

-Ez a neved nem?? Megérthetnéd, hogy nem érdekelsz már engem! Ide nem elég a bocsánat. Magyarázkodni? Mégis minek? Én is magyarázkodni akartam, mégsem engedted. Nem voltál kíváncsi rám, azt mondtad. Nem kettőnkért tettem volna, hanem a barátainkért! A  te legjobb barátodért is! Köztünk mindennek vége!- mondtam ki a végszót.

 Elindultam a kijárat felé. Pár lépes után azonban a földre rogytam. Nem bírták a lábaim, mint ahogy én sem. A két fiú egyből felsegített.

-Hagyjatok! Boldogulok!- húztam ki a karom Seb kezéből. Tommi félrehúzott, hogy beszéljünk.

-Nézd Reni! Seb 5.lett a második edzésen!

-És ez engem hol érint? Tommi, legalább neked ne kelljen könyörögnöm, hogy hagyjatok magamra!

-De igenis érdekel! A kocsi nem működik, úgy, ahogy szeretné. Sebet folyton rólad kérdezik és ez már bosszantja.

-Akkor mégjobb, ha békén hagy! Nem leszek teher a számára, nyuogodtan azt mondhatja, hogy csak egy futó kaland voltam a számára. Olyan leszek neki, mintha nem is léteznem volna. Holnap pedig hazamegyek!

-Holnap? Addig az utcán akarsz éjjel is lenni? Nem! Szó se lehet róla! Berni kedvéért legelább gyere vissza a hotelbe és holnap reggel akkor ide kihozlak!

 Végül hallgattam rá. Az éjszakát Tommiék szobájában,a kanapén töltöttem. Brittával megegyeztem, hogy reggel korán kivisz a vasútállomásra.

  Egész éjjel nem aludtam. Aztán reggel fél 5-kor felöltöztem, vettem a cuccom és kiléptem Berniék szobájának ajtaján. A szívem nem engdett úgy elmenni ,hogy utoljára ne lássam Sebit. A földön aludt overállban és magához ölelte a párnám. A tőle kapott ruháim mellette voltak szétszórva. A vacsorájához pedig nem nyúlt. Gondosan betakartam, majd elhagytam a szobát.

 A megbeszélt időpotban megjelent Britta. És mellette egy nagyon kócos, álmos és nyúzott Sebastian Vettel!

-Britta azt hittem, hogy bízhatok benned!

-Sajnálom! Életed legnagyobb őrültségét követed el, ha most kilépsz ezen az ajtón!-szólt hozzám a sajtós.

-Szerelmem kérlek, beszéljük meg! Aztán a döntést úgyis te hozod meg!-erősködött Sebastian

-Én már döntöttem Vettel!

A recepciós hívott  egy taxit nekem , ami pár perc múlva már meg is érkezett. Az ajtóhoz bicegtem és döntenem kellett. Szerelmem fájdalmas ordítását és zokogását hallottam.

És én döntöttem ebben a pillanatban: kiléptem az ajtón!!