74.fejezet

Kissé idegesen várakoztunk a doki rendelőjének ajtaja előtt. Nem csupán egy sima ultrahangos vizsgálatról van szó, állítólag a pici ma felfedi előttünk nemét. Ha Ő is akarja, akkor nemsokára kiderül, hogy fiú avagy lány név után kell keresgélnünk.

-Izgulsz?- kérdezte Ő és közben a kézfejem simogatta.

-A szokásosnál picit jobban. Remélem most is jó infókat tud mondani a doki. És abban is reménykedem, hogy ma végre el fogod hinni nekem, hogy fiúnk lesz!

-Nagyot fog koppanni az állad édesem.- vigyorgott rám.

-Nagy az egod Szívem! Nem kellene ennyire biztosnak lenned a dolgokban.- feleseltem vissza.

-Mint ahogy neked sem.- vágott vissza rögtön. Játékos csipkelődésünknek a nővér hívó szava vetett véget.

A doki már az üzemeltetett géppel várt minket. Rutinosan mozgok már ebben a környezetben, hiszen immáron az ötödik alkalommal találkozunk. Levettem a pólómat és kényelmesen elfeküdtem az ágyon. Sebastian ezúttal is összekulcsolta ujjainkat.

-Ez itt a kisbabátok.- tájékoztatattott minket doktor Steilmann a montitorra mutatva.- Semmi rendelleneset nem látok. Szépen kifejlődtek a végtagjai, a külső nemi szerve és itt látható, ahogy dobog a szíve. Érezted már, hogy megmozdult?- kérdezte tőlem a doki, aki még több zselét kent a hasamra.

-Igen. Sebastian versenyei alatt néha rugdosott már.

-És erről nekem miért nem szóltál? Én is érezni akarom, ahogy megmozdul.- először felháborodott, majd ezután lebiggyesztette ajkait.

-Egy bizonyos ideig csak az anya van abban a kiváltsagos helyzetben, hogy érezze a baba apró mozdulatait. Ne csüggedj Sebastian, te is érzékelni fogod majd azokat a rúgásokat. És most egy nagyon fontos kérdésem van felétek: szeretnétek tudni a gyermeketek nemét?

-Természetes, hogy igen!- vágtuk rá egyszerre, habozás nélkül.

-Van tippetek esetleg?

-Szerintem kisfiú.

-Én úgy érzem, hogy kislány fejlődik a feleségem szíve alatt.

Meglepetten néztem Rá. A feleségének hívott, holott még nem vagyunk megesküdve. Igaz, már csak két hét van hátra az esküvőnkig.

-Jól érzed Sebastian. Kislányotok lesz!- közölte a doki néhány másodperccel később.

-Látod, mondtam én! Igazam van vagy igazam van?- húzta ki magát büszkén.

-Kislány.- suttogtam magam elé a könnyeimmel küszködve. Egy igazi kis hercegnő indult fejlődésnek bennem öt hónappal ezelőtt. Egyből anya jutott eszembe. Még egy dolog, amiért sajnálom, hogy nem lehet velem. Fáj, hogy nem tudom Vele megosztani ezt a nagyszerű hírt, fáj, hogy nem kényeztetheti majd agyon. Merthogy biztos vagyok abban, hogy imádta volna ezt a kis csöppséget. Összességében örülök, hogy kislányom lesz Sebastiantól. Ő lesz az én kis szemem fénye, akiben a gyermekkori énem fogom látni. Merthogy bízom abban, hogy tőlem is örököl majd néhány vonást, nem csak jóképű és sármos apukájától. Istenem, de gyönyörű lesz ez a gyermek!!

Még negyed órára marasztalt minket a doki, mivel tisztáznunk kellett egy-két dolgot.

-December közepére vagy kiírva Reni. Tudom, hogy addig van még négy hónap, de lassan keresnetek kell egy szakorvost, aki lebonyolítja majd a szülést. Tudok ajánlani egy nagyon jó szakembert, de nem akarlak befolyásolni titeket, a ti hatáskörötök ez a döntés, ti tudjátok kiben bíztok meg és kiben nem.

Átnyújtott nekünk egy névjegykártyát, mely tartalmazta az említett szakember nevét, telefonszámát- és e-mail címét, valamit a klinikát is. Így elsőre jónak tűnt, mivelhogy magánorvosról van szó, aki egy Zürichi magánklinikán vezérli a szüléseket.

-Doktor úr, lenne egy kérdésem.- szólalt meg vőlegényem.- Két hét múlva lesz az esküvőnk. Nem biztos, hogy futtja az időnkből a nászútra, de ha esetleg mégis el szeretnénk menni, akkor a feleségem repülhet? Engedélyezi a repülést?

-Egy 3-4 órás út szerintem nem jelenthetne gondot.

-Hogy érti, hogy nem jelenthetne? Van veszélye akkor a repülésnek?- faggatóztam.

-Remek erőlétben vagy, de ne felejtsük el, hogy a második trimeszter vége felé jársz. Minden egyes nap egyre nagyobb kihívás lesz, a pocakod naponta  nő, a baba súlya is gyarapszik. Innen nézve nem látom akadályát a repülésnek, de persze nem tudjuk, hogyan reagál a szerevezeted a magasságra ebben az állapotban, mint ahogy azt sem, hogy egy repülő út mennyire veszi igénybe a szervezeted.. És fel szeretném hívni a figyelmed még valamire. Kezdj lassan lemondani a futamokon való részvételről. Az izgalom nem épp neked való már és ha hiszed, ha nem, a baba könnyen lehet halláskárosult az autók okozta hangos zajtól.

    Nekem leesett az állam. Azt hittem, hogy legalább még a következő két futamon ott lehetek. Azt terveztem, hogy ott leszek Spaban és Monzában, aztán a tengerentúli futamokra már természetesen nem kivánok kilátogatni. Az utóbbi információt megemésztve rájöttem, hogy Sebre sehogy sem fogom tudni ráerőltetni akaratom.

-Csalódott vagy, amiért kislányt hoztunk össze?- szegezte nekem a kérdést az autóban ülve.

-Annak kéne lennem?- kérdeztem vissza.

-Nem tudom. Biztos voltál abban ugyanis, hogy kisfiúnk lesz.

-Én miattad szerettem volna egy kissrácot. Egy kicsi Sebastiant, aki szőke fürtöket örököl, gyönyörű kék szemekkel néz majd kettőnkre, aki majd olyan tehetséges lesz, mint az apja. Tudom, hogy örültél volna egy kisfiúnak.

-Ugyanúgy örülök ennek a kis hercegnőnek is. Sőt! Szerintem még nagyobb kihívás egy lányt felnevelni. Sokkal több törődést és odafigyelést igényel és jobban kell félteni. Ajj de sokszor fog megharagudni rám, amiért a számomra nem szimptikus udvarlóit el fogom kergetni.- nevetett.

-Egy ízig-vérig lányos apuka lesz belőled.- kuncugtam.- Ha belegondulnk, akkor lány fölény lesz a Vettel családban.- adtam tudtára a szomorú valóságot.

-Ja. Van két nővérem, egy keresztlányom és pár hónap múlva az első kislány gyermekem fogja bearanyozni mindennapjaim. Minden férfi irigykedni fog rám.- villantott fülig érő vigyort.

-Miért is?

-Mert két gyönyörű nővel kell megosszam a házam és decemberig az ágyam is.

-Basszus Sebastian, te javíthatatlan vagy!- komoly akartam lenni, de ránéztem és egyből elnevettem magam.-Ha lehet majd őt is fertőzd meg a Forma-1 imádatoddal.

-Csak tőlem örökölheti ezt, mi?- puffogott.- Csak emlékeztetni szeretnélek, hogy te is rajongó vagy, épp a gyermeked apja a kedvenc pilótád . Nem tudom ki az, aki hajnalok hajnalán is felkel a szabadedzéseket megnézni.- nézett rám fölényeskedve.

-Végülis… családban marad.- zártam le a témát.

 Délután Seb és Heikki együtt edzettek a szokásos program és menet szerint, majd  megebédeltünk.

-Milyen az egyedüllét Heikki?- tette fel a kérdést Seb. Bevallom, hogy olyan hangnemben, hogy ez számomra is sértő volt. Én nem beszélnék ilyen stílusban a saját barátommal és edzőmmel, akinek rengeteg mindent köszönhetek. Vetettem is rosszalló pillantásokat vőlegényem felé.

-Azt hittem, hogy ezzel már rég megbékéltél.- sóhajtott fel a finn.

-Sosem fogok ezzel megbékélni. Még mindig azt szeretném, hogy visszaköltözz.- lovagolt tovább a témán.

-Seb, kérlek fejezd ezt be. Heikki felnőtt és felelősségteljes férfi, aki szeret saját maga dönteni.- csitítottam.

-Persze, szegülj csak szembe velem te is! Tudod elég furcsa számomra az, hogy téged ez meg sem lepett. Mégcsak nem is akartad maradásra bírni, ahogy azt tavaly ősszel megtetted. Tudom, hogy tudtál erről az egészről, csak azt nem értem, hogy akkor miért nem mondtad el nekem?-förmedt rám, aminek hatására összébbhúztam magam a széken. Amúgy is könnyen elérzékenyülök, nem csoda, hogy a vészesen csattanó hangjától azonnal záporozni kezdtek a könnyeim. Mindezt figyelmen kívül hagyva felállt az asztaltól, vette a slusszkulcsot és mérgesen becsapta az ajtót. Nemsokkal később csikorgó kerekkell hajtott el.

-Nem kell a szívedre venni, amiket mondott. Ismered, hogy milyen, pillanatok alatt elborúl az agya. 10 perc múlva térden csúszva fog könyörögni a bocsánatodért.

-Nem hiszem Heikki. Igaza van, jogos, amiket mondott nekem. Csúnyán becsaptam, nyilván fáj ez neki, nem ezt várná el a leendő feleségétől és a kislánya anyjától.

-Butaságokat beszélsz. Te jót cselekedtél, Britta kért meg arra, hogy titkolózz.

-Te..te tudod?- néztem rá kimeresztett szemekkel.

-Igen, tudom.- bólintott.- De nem kell paráznod, nem haragszom rád.- simitott végig karomon.- Most mennem kell, Britta nemsokára ideér, nem akarom megvárakoztatni. Ha tudunk valamiben segíteni, akkor hívj. Szia.

   Sebastian kereken egy órája ment el itthonról. Idegesen járkáltam a szobánk szőnyegén, aggódtam a vőlegényemért, nem kellett volna ilyen idegi állapotban volán mögé ülnie. Hatalmas felelőtlenség volt ez a részéről. Elérni sem tudtam, mivel itthonhagyta a mobilját.

-Apukád néha balfék tud lenni, ezt jó, ha már most tudod.- beszéltem a hasamban fejlődő tüneményhez. Minden egyes perc elteltével egyre inkább szétvetett a méreg és az ideg, már az járt a fejemben, hogy felhívom az összes Zürichi kórházat és a rendőrséget, mikor autózajt hallottam. Félrehúztam a függönyt és Ő volt az. Rögtön rohantam lefelé a lépcsőn és meg sem álltam az udvarig, ahol aztán a karjaiba vetettem magam és zokogni kezdtem. Sikerült rámilyesztenie alaposan.

-Istenem, jól vagy?? Nem sérültél meg?- vizsgálgatni kezdtem arcát, de nem találtam balesetre utaló nyomokat.

-Már miért sérültem volna meg?

-Több, mint másfél órára eltűntél. Itthagytad a telefonod, még csak meg sem tudtam kérdezni, merre vagy. Azt hittem történt veled valami. Halálra aggódtam magam, ilyet kérlek ne csinálj soha többet!!- könyörögtem remegő hangon.

-Sajnálom, amit tettem. Annyira szégyenlem magam, amiért ilyen idiótán tudok viselkedni.- hajtotta le fejét.

-Be kell látni, néha valóban az vagy, de én igy szeretlek.- csókoltam szájon. Az utóbbi percek után jól esett ízlelgetni ajkait.

-Megérdemelném azt, hogy felpofozz, vagy hogy elhagyj, mert veszélyeztetem a gyermekem és a feleségem egészségét. Milyen apa az ilyen?-ostromolta magát. Az utóbbi pár hétben már vagy ezredjére.

-Az igaz, hogy hülyeséget csináltál, aminek semmi értelme nem volt, de ez még nem ok arra, hogy faképnél hagyjalak. És most hallgass ide, mert csak egyszer mondom el!- figyelmeztettem.- Büszke lehetsz magadra, mert kiváló apa vagy. Az álmaimban nem tudnék jobb férjet elképzelni magam mellé. Belegondoltál már abba, hogy hány fiatal példaképe vagy? Na és abba, hogy hány nő álmodozik arról, hogy te vagy a férje? Na ezért tartom én magam szerencsés nőnek. Örökre elraboltam Sebastian Vettel szívét és soha senkinek nem fogom odaadni.

 Szőke hajtincseibe  túrtam, megpusziltam homlokát, majd jó szorosan magamhoz öleltem. Már amennyire a pocaklakóm engedélyezte.

-Tudom, hogy ez nem ár fel egy bocsánatkéréssel, de hoztam nektek egy kis finomságot.- nyújtott felém egy doboz kókusztöltelékes pralinét.

-Valóban nem ér fel egy bocsánatkéréssel, de kezdetnek megteszi. Valami egészen mással kell kárpótolnod.- közelebb húztam magahoz tarkójánál fogva. Végre elmosolyodott, elillant a bűnbánó tekintete és keze becsúszott a ruhám alá, ujjaival combom cirógatta. El sem tudjátok képzelni, hogy egy terhes kismamának ez mi mindent jelent.

-Sex hármasban?-sütötte el szokásos poénját ez alkalommal is. Még mindig nevetni tudtam rajta.

-Nanááá!!

-Nagyon komoly tekintetet vágsz. Min töröd annyira a buksid?- törtem meg a csendet. Feljebb tornáztam magam az ágyon hozzá hasonlóan és állam a vállára támasztottam. Ujjaimat az Ő ujjai közé csúsztattam.

-Nem értek egyet azzal a mondatoddal, miszerint kiváló apa vagyok.- vágott a közepébe. Felsóhajtottam, nem hiszem el, hogy még mindig itt tartunk. Azt hittem ezt a problémát már orvosoltuk. Nem, ehelyett ez folyamatosan visszatérő téma nálunk. Izgatottan figyeltem, hogy mit akar kihozni most ebből..- Nem vagyok és nem is leszek az apák gyöngye. Egy jó apa és férj mindig a családja mellett van és én nem leszek ilyen. Többet leszek úton a világ bármelyik pontja felé, mint itthon, veletek. Nem leszek a kislányom segítségére ha éjjel sír, ha beteg. Egyedül hagylak itthon, lövésem sincs arról, hogyan fogsz megbírkózni egyedül ezzel a kőkemény feladattal. Lehet 1-2 hónapig még boldogulni fogsz, de nem tudom, mi fog később történni. Előbb utóbb lehet besokalsz majd és a szememre veted, hogy nekem fontosabb az a rohadt versenyzés, mint a saját gyerekem.- könnyes szemekkel és egy gyötört, rémült arckifejezéssel fordult felém.

-Ha nem lenne fontos számodra a gyereked, nem foglalkoztatnának ezek a dolgok, ergo nem törnéd azon az agyad ilyen intenzíven, hogy mi lesz a baba születése után. Tisztában vagyok azzal, hogy kemény dió lesz a gyereknevelés a munkád mellett, de megbírkózunk vele, hidd el. Együtt leszünk jóban-rosszban, hisz ez lesz az egyik ígéretünk egymásnak. A picivel könnyen megbírkózom majd, vannak olyan feladatok, melyeket úgyis csak az anya láthat el.  Én leginkább a hiányodtól félek.

-Attól én is. Borzasztó nehéz lesz elszakadni tőletek, ketté fog szakadni a szívem, ebben biztos vagyok. Ahogy jár az agyam, úgy egyre inkább rájövök, hogy még egy tömérdek dolog kelt bennem félelmet.

-Megosztod esetleg velünk is?- megfogtam kezét, tenyere autómatikusan tapadt a hasamra. Apró mocorgásokat érzékeltem odabentről, bíztam abban, hogy ezeket mostmár Ő is érzi. De mivel arckifejezése nem változott, rájöttem, hogy most is kimarad a jóból. Vagy csupán nem figyelt eléggé a rúgásokra.

-Lehet lemaradok arról, mikor megteszi az első lépéseket, mikor legelőször megszólal. Ezek mind felemelő dolgok, melyeknek szeretnék én is a részese lenni, hiszen így illik. Magamhoz ölelni, megsimogatni a fejecskéjét, érzékeltetni valamilyen kölönleges módon, hogy szeretem és, hogy büszke vagyok rá.

-Mostmár elég az önsanyargatásból!-szóltam rá erélyesen, ami sok, az sok alapon.- Amiket felsoroltál, azok csak plusz dolgok, a szerencsén múlik mindegyik. Nem lehetsz mellete a nap 24 órájában. Az érzései, a viselkedés módjai  tesznek egy férfit jó apává. Ülhetsz te folyton itthon, a lényeg nem ebben van, hanem abban, hogy figyelsz rá és törődsz vele. Attól fog szeretni Téged, ahogy bánsz vele, ahogy majd megtanítod tisztelni az idősebbeket, ahogy elmagyarázod neki az élet nagy dolgait. Magadért fog szeretni és ez a legfontosabb. Azért, mert autóversenyző vagy, még nem vagy kevesebb, mint egy másik apa, mint a te édesapád.

-Köszönöm, hogy te is úgy szeretesz, ahogy vagyok.- hálálkodott.

-Vétek lenne tőlem, ha nem szeretnélek.-simítottam végig arcán.

-Legalább amiatt nem kell aggódnom, hogy esetleg lemaradok a szülésről. A lehető legjobb időpontban fogant a csöppség.

-Ez így van. Ha hamarabb estem volna teherbe, akkor nagy esély lett volna arra, hogy valamelyik futam közben látja meg a napvilágot, mondjuk apuci nélkül. Ez az egyetlen előnye annak, hogy olyan nehezen akart megfoganni.- sóhajtottam.

Az egész délutánt az ágyban töltöttük. Csend uralkodott a szobában, fejem mellkasán pihent, bal kezemmel a hasára rajzolgattam alaktalan motívumokat. Illata mindig elcsábított, szerettem azt az új típusú parfümöt, melyet nemrégiben kezdett el használni. A régit miattam kellett egy időre eldugnia a közelemből, ugyanis nem bírtam az illatát. A terhesség néha elég furi dolgokat művelt velem. Ezelőtt utáltam a sárgadinnyét, rá sem bírtam nézni, az illatát a pálinka és a banán keverékéhez hasonlítottam, most pedig mindeféle undor nélkül nyomom befelé magamba. A kis haspók miatt van az is, hogy Sebastiannak múltkor meg kell csillogtatnia nem épp zseniális cukrásztehetségét. Durván másfél órát töltött a konyhában az általam kért rántotthús és krumplipüré elkészítése végett. Mire tálalta a vacsit, már nem kívántam a husit, helyette egy kis citromtorta után csorgattam a nyálam. Remélem ezekről a dolgokról a szülés után leszokom majd. Kellett nekem kajára gondolni, máris jelezte a gyomrom, hogy ő bizony üres. És azt hiszem a pocaklakóm is kíván egy kis finomságot.

-Szívem, megtennéd, hogy elugrassz a boltba? Megkívántam abból a finom fehérszőlőből, amit a múltkor is hoztál. Míg odavagy, addig én összedobok egy finom vacsit.

-Van más választásom? Kipakolnád a szűröm, ha nem menék a boltba.- nevetett a saját megállapításán.

-Hát... ajánlom is, hogy ne szegülj szembe egy farkas éhes és kívánós  kismama akaratával.- figyelmeztettem.

Adott egy csókot, majd öltözni kezdett. Ajkam harapdálva figyeltem minden egyes mozdulatát. A jelenléte nagyon imponáló volt. Egyre inkább úgy gondoltam, hogy nem is a szőlőre van szükségem, hanem sokkal inkább erre a félisten apucira.

-Ez valami új öltözködési trend a Vetteleknél? Nálunk Májeréknél előbb az alsóneműt szokták felvenni, nem egyből a farmert.- piszkálódtam nevetve.

-Persze, cikizd csak ki az öltözködési szokásom!- tette csípőre kezeit.- Bezzeg mikor vetkőzöm, akkor soha nem teszel különbséget a két család szokásai közt.

-Sokkal inkább lázba jövök attól, mikor megszabadulsz a ruhádtól.- néztem ár csábosan.

-Ha a pillantásod vetkőztetni tudna… akkor már bőr sem lenne rajtam.- kuncogott.

Nehézkesen ugyan, de azért elindult a boltba. Magamra öltöttem a fenekemet jól takaró egyik blúzom, mely kellőképpen kényelmes és jól kiemeli a pocakom.

-Na baba, milyen vacsi legyen ma este?- kértem ki a csöppség vélemémyét.- Legyen bolognai spaghetti? Vagy krumplisaláta? Vagy együnk virslit mustárral és sok-sok ketchup-pal?-soroltam a lehetőségeket. A virsli említésekor egy rugással ajándékozott meg.- A témát akkor lezártnak tekintem.- kuncogtam.

Javában főtt a víz, mikor ajtócsukódást hallottam. Seb két hatalmas, jól megpakolt zacskóval lépett be a konyhába. Belehelyeztem a virsliket a vízbe, majd elkezdtem az asztalra kipakolni a zacskók tartalmát.

-Hmm… mennyi finomság. A vörös fajtából is hoztál?- néztem rá meglepetten.

-Igen. Most a fehér szőlőt kívánod, de mi van, ha éjjel felébredsz és a vöröset kívánod meg? Nem szívesen rohangálok az éjjel közepén a boltba.

-Szoktam én az éjjel kellős közepén ételért epekedni?-húztam össze szemöldököm. Nem rémlik, hogy ilyesmi megtörtént volna.

-Eddig még nem. De nem árt felkészülni az ilyesmire.- mosolygott szelíden. Imádom, mikor ilyen figyelmes.

Megvacsiztunk, lezuhanyoztunk és összebújtunk az ágyban. Valami kutyákról szóló filmet néztünk és közben a szőlőt csipegettük.

-Úgy sajnálom szegény kutyusokat.-bigyesztettem le ajkaim.-Otthagyták őket a hóviharban, a dermesztő hidegben, elfognak pusztulni.- törölgettem könnyeim.

-Egyem azt az érzékeny kis lelkedet.- vont magához és adott egy puszit a fejem búbjára.

-Nem baj, ha most inkább elteszem magam holnapra? Kimerült vagyok és nagyon álmos.- nyomtam el egy ásítást.

-Aludj csak. Én azért végignézem a filmet.

-Rendben. Aludj jól apuci.

-Ti is aludjatok jól szépségeim.

A napok elsuhantak a fejeink fölött. Olyannak  tűnt minden egyes nap, mintha nem is 24 órából, hanem mindösszesen 24 percből állna. Minden időnket elvették az esküvői előkészületek. Volt úgy, hogy reggeli után csak este találkoztunk újra. Stephanie 3 napra hozzánk költözött. Rengeteget segített nekem, a jelenléte, a pozitív hozzáállása megkönnyítette a dolgom. Sebastiannal már előre megbeszéltük a vendéglisát, kevés embert hívunk  meg, csak azokat, akik közel állnak valamelyikőnkhöz. Seb barátain, a közös ismerősökön és Sebastian családján kívül meghívást kap még pár szerelő, emellett pedig a díszvendégek listájára felkerült Adrian Newey, Christian Horner, Dr. Helmut Marko és Dietrich Mateschitz neve is. Így pontosan 30 emberre számítunk. Mondanom sem kell, hogy a legtöbb személy tehát vőlegényemhez tartozik. Részemről csak Izabella és barátnőm lesz jelen. Sajnos nem hívhatunk meg mindekit a csapatból vagy az ismerős körünkből. Megkönyíti dolgunk Sebastian egyik régi barátja, aki ért a videó készítéshez, ő készít videót a templomi szertartásról és aki nem lehet itt, az igényelheti tőlünk a kis összeállítást.Nem akarjuk nagy dobra verni az esküvőnket. A templomi ceremónia után lesz egy kisebb összejövetel otthonunk kertjében. Többre is futotta volna, bérelhettünk volna egy teljes éttermet, én viszont inkább egyszerűséget akartam.

  Az utolsó meghívókat töltöttük ki Stephanieval, mikor csengettek.

-Az öcsém ilyen hamar visszaért volna?

-Nem hinném. Ő nem szokott csengetni és biztos, hogy egész nap Zürichben lesznek Heikkivel.-válaszoltam. Az edzővel kerek két napja a városban töltik szabad perceiket. Öltöny után néznek, egyeztetnek a pappal, aki össze ad majd minket és Seb elárulta, hogy egy kis meglepire készül a nagy nap estéjén. Minden feladatot le akart venni  a vállamról, de a meghívók kitöltéséért foggal-körömmel harcoltam.  Ma már csak annyi feladatom lesz, hogy feladjam a postára a kis kártyákat. A szülők is besegítenek annak ellenére, hogy mi hevesen tiltakoztunk.  Heike és Norbert intézkednek az ünnepi menü, a torta és a templom kidekorálását illetően. Egy rossz szavam nem lehet a körülöttem lévő emberkékre és persze ezek munkályára sem. Minden terehet levesznek a vállamról, nekem csak annyit kell tennem, hogy rábólintok-vagy esetleg elutasítom-arra, amit  kigondoltak. Persze a dolgok mélyére ásva rájöttem, hogy mindenki segítségére szükségünk van. Ketten Sebastiannal nehezen tudnánk megbírkózni ezzel a rengeteg feladattal. Minden másképp lenne, ha nem várnék gyermeket. Kedvemre járkálhatnék a városban a legjobb ételek után vadászva, meghívhattunk volna több embert, segíthettem volna Páromnak kiválasztani az öltönyt. De ehelyett itthon ücsörgök, naphosszat meghívókat töltögetek és fogalmam sincs arról, hogy Heikéék hogy haladnak az általuk választott feladattal. Aggódásom az is fokozza, hogy még ruhám sincsen. Félek, hogy nem fogok találni olyat, amibe bele is férek. Igazából elképzelésem sincs arról, hogy milyen ruhát szeretnék.

-Föld hívja Renit!- rázott meg óvatosan Steph.- Nem akarod kinyitni az ajtót?

-Ne haragudj, elgondolkodtam.- szabadkoztam. Felálltam a székről és az ajtóhoz sétáltam. Kinyitottam és Jennivel találtam szembe magam.

-Szia. Bújj be.- invitáltam a házba.- Megkínálhatlak valamivel?

-Ne fáradozz értem. Hogy álltok a meghívókkal? Ha gondoljátok segítek, hogy hamarabb végezzünk, mert ma még rengeteg dolgunk van.

-Rengeteg dolgunk?- kérdeztem vissza meglepetten.- Mi nem terveztünk mára Stephanieval semmilyen programot azon kívül, hogy feladjuk a postán a meghívókat.

-Reni, figyelj rám kérlek. Jövő hétvégén hozzámész Sebastianhoz. Lassan minden készen áll, de ruhád az még nincs. És ruha nélkül márpedig nem jelenhetsz meg a saját esküvődün. Nincs igazam?

-De, igazad van- sóhajtottam lemondóan.- De eddig nem volt időm ezzel foglalkozni. És elképzelésen sincs arról, hogy milyen ruhára vágyom. Talán…talán valami szolídra, de mégis elegánsra. És persze valami olyanra, amibe bele is férek.- nevettem gúnyosan.

-Épp azért vagyok itt, hogy segítsek. Van tapasztalatom a divat szakmában, az egyik ismerősömnek van egy eskövőiruha szalonja, nála érdemes szétnézni. Ott biztosan találsz valami olyat, mely ínyedre való.

   Nagy reménnyel indultam útnak a lányokkal. Bíztam abban, hogy az esküvő legfontosabb kellékére is rátalálok majd. Nem csak nekem kell a ruha tetszedjen, hanem Sebastiannak is. A kényelem mellett az is fontos természetesen, hogy leendő férjemnek megfeleljek.

Választék volt bőven, három nap is kevés lett volna ahhoz, hogy az egész szalont körbe járjuk és az egész ruhát felpróbáljam. De könnyű dolgunk volt, hiszen szükíteni tudtuk a listát annak köszönhetően, hogy áldott állapotban vagyok. Öt ruhát próbáltam már fel, egyik szűk volt, másik túl rövid. A többsége sehogy sem állt rajtam, úgy éreztem magam bennük, mint egy zsákban. Kezdtem megunni ezt az egész herce-hurcát. Kezdtem feladni a reményt arra, hogy lesz fehér ruhám az esküvőre. Másra nem vágyom, csakhogy haza mehessek és együtt legyek egy kicsit Sebastiannal.

-Reni, kérlek szépen még ezt az egyet próbáld fel!- könyörgött Stephanie.

-Ugyanúgy fogom ebben is érezni magam, mint az előző ötben. Jobban járok, ha magam köré tekerek egy zsákot!- hisztiztem. Kibújt belőlem a kibírhatatlan énem.

-Legalább vess rá egy pillantást. Görög stílusú, melleid alatt összehúzva, úgy fogsz festeni benne, mint egy görög istennő! Ez az utolsó amit ma felpróbálsz. Ha mégsem tetszik, akkor ígérem, hogy haza megyünk.

Végül ketten Jennivel csak rám erőltették a ruhát. Unottan öltöttem magamra, szinte láttam a szemeim előtt, hogy bénán fogok kinézni ismét. Kiléptem a próbafülkéből és vártam a lányok reakcióját.

-Istenem Reni!- tátotta el a száját Steph.

-Ez a ruha tökéletes választás. Csodálatosan áll rajtad, mintha a varrónő és a szabó neked szánta volna. Kétség sem fér ahhoz, hogy ezt kell megvennem.- nézett végig rajtam Jenni is elismerő pillantásokkal.

-Már miért kellene neked megvenned?- döbbentem le.

-Ez a kettőnk ajándéka Kimivel. De ezzel ne is törődj, inkább nézd meg magad a tükörben.- fordított a tárgy felé.

Bevallom, nem hittem Jenni szavainak, de amit láttam az alátámasztotta, hogy tévedtem. Mindig is kritikus voltam magammal szemben, csak a rosszat fedeztem fel magamban, a valódi értéket sosem. De amint megláttam magam, elállt a lélegzetem. A ruha varázsa, a vállamat átszelő kis virágok miatt mostmár elnyerte tetszésem a darab. Olyannak láttam magam a tükörbe, amilyennek mindig is akartam. Remélem nem hangzik túl beképzelten a számból, ha azt mondom, hogy életemben először voltam megelégedve magammal.

A menyasszonyi ruha :)