49.fejezet

        Másnap reggel én ébredtem hamarabb. Ahogy lefejtettem magamról Párom karjait, mocorogni kezdett, mintha érezte volna, hogy kimászok mellőle. Nem ébredt fel, inkább fogta magát és szorosan magához ölelte a párnám. Irtó cuki volt ez tőle, jót mosolyogtam is ezen. Elvégeztem a szokásos reggeli rituálét és lementem. A nappali üres volt, a konyhában viszont ott ült Melanie és a gyűrűjét nézegette.

-Jó reggelt.-köszöntem.

-A frászt hoztad rám Reni!- tette a kezét a szivére.- Amúgy neked is jó reggelt.-mosolygott.

-Gyönyörű ez a gyűrű. A szerelmetek igaz és tiszta jelképe.

-Tényleg szép.- suttogta.- Biztos, hogy helyesen cselekedtem tegnap este? Szeretem Thomast ,jól megvagyunk, de…-ismét urrá lett rajta a bizonytalanság.

-Nincs de Mel! Itt az ideje, hogy félre tedd a múltat és a jövő felé kaccsintgass. Ha a múlton rágódnánk, akkor csak egy helyben toporognánk és egy idő után azt vennénk észre, hogy elszállt a fiatalságunk,o da az életünk úgy, hogy meg sem próbáltunk boldogok lenni. Próbálj meg boldog lenni, nem pedig a múlt rabjává válni. Fiatal, szép vagy, előtted az élet. Én tudom, hogy  jól cselekedtél. Hidd el, hogy a boldogság már csak egy karnyújtásnyira van tőled: Isten színe előtt is ki kell mondanod az igent.- öntöttem belé a lelket.

-Nélküled elvesznék.- öleltük meg egymást. Olyan ő, mintha a nővérem lenne.-Amúgy még tegnap este kitűztük az esküvő időpontját. Jövő augusztusban lesz, hiszen akkor Seb is ráér, nem lesznek futamok abban a hónapban. Te is túl leszel az érettségin és szeretnélek megkérni két dologra.-fogta meg a kezem.

-Mire?- izgatottan kérdeztem.

-Az egyik dolog az, hogy szeretném, ha te lennél a második koszorúslányom, Stephanie mellett és arra is meg szeretnélek kérni, hogy majd segíts nekem kiválasztani a menyasszonyi ruhám.- mondta boldogan.

-Ezer örömmel. Köszönöm, hogy gondoltál rám.

   Reggeli után mindenki a nappaliban ült .Beszélgetéssel, tárasjátékozással ütöttük el az időt, mikor csengetni kezdtek.

-Nyitom én.-álltam fel Seb öléből és rohantam kinyitni az ajtót, mivel valaki rátenyerelt a csengőre. Egy idős bácsi állt a bejáratnál, aki kisértetiesen hasonlított mind Norbertre, mind Sebastianra.

-Na végre, már azt hittem, hogy senki nem akar nekem ajtót nyitni ebben a házban.- morgott az öreg.- Sebastian itthon van?

-Igen. De ön kicsoda?- mire kinyögtem, már a házban volt, engem pedig kis híján fellökött.

-Édes kisunokám!- vetette magát Párom nyakába.- Úgy örülök, hogy látlak. Így megkésve, de szeretnék gratulálni neked az újabb világbajnoki címedhez. Nagyon büszke vagyok ám rád.

-Köszönöm nagypapa. Most, hogy itt vagy, kapok az alkalmon és bemutatom neked a barátnőm és a családját.

-Üdvözlöm, Renáta Májer vagyok.- mutatkoztam be hivatalosan és közben kezet nyújtottam neki, amit azonban nem fogadott el. A szemével végig bámult elég látványosan és gúnyt olvastam ki barna íriszéből.

-Nem fiatal hozzád ez a lány kicsit? És túl alacsony is.- húzta a száját és nyílvánította ki nem tetszését. Már most tudtam, hogy nehéz feladat lesz “elrabolnom” az öreg kő kemény szívét.

-Nem nagypapa. Ez csak kifogás, egyáltalán nem érdekel, hogy alacsonyabb, mint én. Sosem szerettem a magas nőket, Reni így tökéletes a számomra. És szerintem nem számít a kor, ha jól tudom a nagymama és közted is 5 év korkülönbség volt.- lépett védelmemre Szerelmem.

-Akkoriban más volt a világ Sebastian. A nagyanyád ilyen idősen már dolgozott, gyermeket szült. Én kétlem ,hogy a barátnőd- itt megvetően pillantott rám- egyhamar gyereket vállalna ,hsizen túl fiatal.

-Had döntse el a fiam, hogy ki mellet akarja leélni az életét, hogy kibe akar szerelmes lenni. Mi elfogadtuk Renit, ettől fogva senkinek nincs joga beleszólni abba, kit látok szivesen a házamban. Még neked sem apa.-állt ki mellettem Norbert is, szembeszálva a saját apjával. Bevallom, ez borzasztó keveset ért, én kezdtem egyre rosszabbul érezni magam. El sem tudtam eddig képzelni azt, hogy egy ember, -akivel még sose láttuk egymást-, első pillantásra ennyire megvet majd.

-Laura, István, sajnálom,hogy szemtanúi kell lennetek ennek a kis félreértésnek.- magyarázkodott Heike. Na ő, erről aztán tényleg nem tehet. Látszik rajta ,hogy ő is szomorú, meglepte az öreg viselkedése.-Josepf épp indulni akart amúgy.-nézett szúrósan az említettre.

-Eszem ágában sincs!! Ha már itt vagyok, akkor meg is ebédelek. Végülis az unokámhoz jöttem, nem máshoz.- hangsúlyozta a máshoz szót,utalva rám.

    A kedélyek kissé csillapodtak az ebédig, de nem sokáig nélkülözhettem Josepf csípős és fájó megjegyzéseit .Épp helyet akartam foglalni a szokásos helyemen (Seb mellett), mikor Josepf leült a székre, kitaszítva engem Párom mellől.

-Megengeded, hogy a rég nem látott unokám mellett üljek?

-Persze.-suttogtam.

Lehord mindennek és még szivességet is kér? Legbelül ordítottam a fájdalomtól, de mégse mertem megtenni azt, hogy kiadom magamból a düht. Hagytam, had gúnyolódjon rajtam. Engedtem, hogy a játékszere legyek, hogy kedvére belém rúgjon. Sok mindent eltűrtem már az életem során mindenkinek, miért pont most lett volna ez másképp?

Kimentem a konyhába, hogy mindenki szeme elől eltűnjek. Reszketni kezdett a kezem. Inni akartam vizet, hogy lenyugodjak, de kiejtettem a poharat a kezemből. Még szerencse, hogy műanyagból volt. Azt hittem, hogy azáltal, hogy kijövök a nappaliból és távol maradok az ellenségemtől, elmúlik a legbelül kínzó fájdalom, de sajnos tévedtem. A szívembe egy hatalmasat nyilalt, mikor Josepf ismét hozzám intézte (ma már sokadjára) a keresetlen szavakat.

-Lagalább azzal megtisztelhetne a drága barátnőd, hogy itt eszik.

-Szerinted még van kedve egy levegőt szívni veled azok után, ahogy bánsz vele? Tudod csodálom szegény lányt, hogy tűri a sértéseid. Nem mindenki nyelnél el ezt. Elárulnád, hogy mivel érdemli ki azt, hogy megvesd?- kelt ki magából Párom.

-Tudod jól, hogy mindig őszinte ember voltam. Most is egyenesen a szemedbe mondom azt, amit gondolok: nem tetszik és még csak nem is szimpatikus nekem ez a lány, Hannával sokkal jobban kijöttem. Ő rendes lány volt. Szerintem fogadd vissza őt.

Erre már utata törtek a könnyeim. Kezd nagyon elegem lenni abból, hogy folyton Hanna kerül a képbe. De Uramisten!! Hanna rendes nő? Ez melyik világon él? Egyáltalán tudja azt, hogy megcsalta Sebastiant? Nagyon elegem van abból, hogy Hannat többre becsülik, mint engem.Ő a job ,még annak ellenére is, hogy egy szemét kurva.

-Nem kell szeresd Renit, elég ha én szeretem. Viszont tartsd ezt magadba és ne bántsd meg azt a lányt, aki a világon a legfontosabb nekem. Egy esélyt igazán adhatnál neki, hogy bemutatkozzon, hogy megismerhesd. És arra várhatsz, mig engem újra Hanna oldalán látsz! Akkor sem kéne, ha az életem múlna rajta!-csattant fel Seb.

  Ekkor éreztem azt, hogy túl sok ez nekem. Menekülésre szántam magam, ezért kirohantam a hátsó bejáraton. Nem érdekelt ,hogy feladom a harcot, megnyerte, mert sokkal erősebb, mint én. Ha az volt a célja, hogy megbántson ,hogy a földig tiporjon, akkor sikerült neki, elérte a célját. Összetörtem és úgy érzem, hogyha nem menekülök el onnan, a teher ,ami rám nehezedik, összenyom és meghalok!

Nyakamba vettem a várost és bolyongtam, céltalanul. Mint egy őrült! Papucsban és melegítőben.

Órák óta bolyongtam már, mikor eljutottam a jégpályáig valahogy és leültem az egyik padra, melyet vastag hóréteg borított. Elkezdtem nézni az embereket, a gyerekeket, akik önfeledten nevettek és boldogság sugárzott a piros arcukról. Nekem miért nem adatig meg az a lehetőség, legalább egyszer ebben az életben, hogy 3 napnál tovább boldog legyek?

   Seb nagyapja a bizonytalanság érzését költötte fel bennem. Igen, bizonytalan vagyok! Talán igaza van Josepfnek, nem vagyok az unokájához méltó. Nem ok nélkül mondom ezt. Láttam Sebastian arcán, mennyire fájt neki az ,hogy egyedül utazott Indiába. Tudom, hogy sokat jelentett neki az az este. Nem mondta, de legbelül ordított a fájdalomtól. Nyilván, hogy boldog lett volna, ha elkísérem. Muszáj arra gondolnom, hogy igy Ő is sérül és én minden féle fájdalom és csalódástól meg akarom Őt kímélni.

Feladtam a harcot! Az élet nem könnyű, de ezek az akadályok már megviseltek engem és lassan a kapcsolatunkat is meg fogja .Talán jobb lesz, ha elengedem, hogy valaki más mellett keresse meg a neki járó boldogságot .Jóképű ,fiatal, gazdag, minden ujjára találna egy nőt, aki korban hozzá illő és mellett tud lenni a nehéz vagy akár a felemelő pillanatokban. Ki kell mondanom a szakítást! Nem most ,mivel még nem vagyok rá felkészülve és nem akarom elrontani az ünnepeket, de nem sokáig halogathatom már a döntésem kimondását, hiszen egyre nehezebb lesz elválni Tőle. Bármennyire is fájó és megrázó lesz és bele fogok dögleni magányba, de ez már nem játék!! Nem bírom nézni, ahogy szenved, mikor Hannat emlegetik, nekem ez már túl sok! Ő sokkal jobbat érdemel nálam, ezt a vak is látja.

****** Seb szemszöge ******

Kirohantam a konyhába, miután veszekedtem nagyapámmal. Megdöbbenésemre a konyha üres volt, pedig jól tudtam ,hogy Szerelmem itt tartózkodott. A mosogatóban ott volt a kedvenc pohara, a hátsó ajtó pedig nyitva volt. Kezdett egyre rosszabb előérzetem lenni, de Isten irgalmazzon attól, hogy az legyen, amit sejtek. Kinéztem az udvarra, de ott csak Brunot láttam játszani, valamint a hóban lábnyomokat.

-Reni, Édesem hol vagy?- őrült módjára kezdtem neki a keresgélésnek az utcánkban. -Nem láttátok Renit? Mondjátok azt, hogy láttátok!!-ordítottam a nappaliban.

-Nincs a konyhában? Ott volt az előbb.- ment az említett helyre István és Laura. Utóbbi összeesett a földre.

-Hol van a lányom??- zokogni kezdett.

-Megtaláljuk, ne aggódj.-nyugtatta a férje.

-Majd hazajön ha akar, nem kell ilyen fesztivált csinálni.- szúrt megint oda nagyapám.

-Elég legyen ebből!! Ha befogtad volna a szád ,most nem itt tartanánk. Miért kellett ennyire lekezelőnek lenned vele? Talán jobban esett a lelkednek? Vagy azt hitted ,hogy ezzel eléred a célod, miszerint újra Hanna mellett láss? Hát tévedsz! Nem érdekel, hogy a nagyapám vagy, de most takarodj innen és azt ajánlom neked, hogy csak akkor gyere vissza, ha bocsánatot tudsz kérni Tőle!!- sziszegtem a képébe. Megszégyelte magát, ezért lehajtott fejjel távozott. Megérdemelte, hogy ezeket hozzá vágjam, nem érdekelt, hogy fájdalmat okozok neki, hiszen ő ma a számomra legfontosabb embert bántotta meg a lelke mélyén. Tudom, hogy Reni mennyire törékeny, hogy mennyire rosszul esik neki az, ha valaki nem fogadja el Őt.

Leültem a kanapéra és zokogni kezdtem.

-Megtaláljuk, hiszen nem olyan nagy Heppenheim. -simogatta a hátam apám.

-De egyedül van ebben a városban, védtelenül kószál ebben a nagy hidegben. Én annyira sajnálom. Jobban kellett volna vigyáznom Rá, megölöm magam, ha bármi baja esik. Egyszerűen nem bírok az önök szemébe nézni.- a pillantásom Párom szüleire esett.

-Ne gyötörd magad, nem a te hibád Sebastian .Inkább gyere és keressük meg, mielőtt teljesen besötétedne, mert akkor nehezebb dolgunk lesz.-buzdított István.

    Az apja segítségével bejártuk a környéket, a közeli parkokat, de sehol sem találtuk meg Renit. Laura és anya felváltva hívtak hol engem, hol Istvánt. Az egész ház kezdett egyre idegesebb lenni, Laura síró görcsöt kapott, egy pár percre el is ájult. Hatalmas teher nehezedett rám. Furdal a lekiismeret és emiatt nem tudtam tisztán gondolkodni. Egyre kilátástalanabb a helyzet, kattog az agyam, vajon merre is kószálhat életem egyetlen értelme.

    Eget rengető dühöt éreztem a saját nagyapám iránt. A gokartos éveimben is mellettem volt, ő fedezte fel, mekkora tehetség is relylik bennem, ő vett a szárnyai alá. Mikor a szüleim dolgoztak, ő vitt ki a közeli gokart pályára és tanított, hogyan vegyek be egyes kanyarokat. Mindig a támaszom volt, most pedig szembe szegült velem, hátból támadt meg,e zt pedig nem tudom lenyelni .Reni igen, de én nem!! Miatta magyarázkodhatok Szerelmem szüleinek, lesül a képemről a bőr és várhatom az akasztást, ha nem sikerül a lányuk nyomára bukkannom!!

Azt kívántam, hogy bárcsak egy rémálom lenne ez az egész, hogy mire felébredek, mellettem lenne, a karjaimba tudnám zárni és a csókjaim által éreztetni azt vele, hogy rám számíthat, hogy én nagyon szeretem. Felrémlett előttem a tegnap, milyen hangos volt a ház a mézédes kacajától, mennyire boldogan adta ide nekem az ajándékát, amit a saját kezeivel készített. Magam előtt láttam, ahogy csillogtak a szemei a korcsolyázás közben. Ekkor megtorpantam.

-A jégpálya! Azt hiszem ott lesz!!- csillantak fel a szemeim.

-Honnan tudod?- hitetlenkedett István.

-Nem vagyok ebben biztos ,de nagyon remélem. A tegnap elvittem korcsolynázni. Azt ajánlom menyjünk haza, szükségem lenne az autómra, mert a pálya a város másik részén van.

Pár perc múlva már otthon is voltunk.

-Megvan a lányom?- ugrott fel a kanapéról Laura, amint meglátott minket. Amint tudattam vele, hogy még nincs, azonnal visszazuhant az eredeti ülőhelyére és tovább zokogott.A zóta már Stephanie is megjött, anyámmal és Melanieval már hárman öntik belé a lelket és a reményt.

Felvágtattam az emeletre, magamhoz vettem szerelmem kabátját. Fél percccel később már a kocsimban ültem és csikorgó kerekekkel elindultam.

*****Reni szemszöge*****

Lassan besötétedet, s nekem az elmúlt pár óra történései teljesen kiestek. Irtózatosan fáztam,t udtam, hogy haza kéne mennem, hiszen mindenki, főleg a szüleim aggódhatnak értem, de semmi kedvem visszamenni egy olyan házba, ahol nem látnak szívesen.J obb nekem itt, magányosan, teljesen átfagyva. Az élet és halál között lebegek, alig érzem a végtagjaim. Ha már szóba jött a halál, akkor inkább azt választom, mint a fájdalmat. Annyi mindenre gyógyír a halál. Úgysem lenne elegendő merszem elmondani Sebastiannak azt, amit érzek, azt, hogy ennek itt és most kell vége lennie. Ha mégis kimondom a szakítást, akkor nem tudnék többé abba a gyönyörű kék szempárba nézni, amelybe első pillantásra beleszerettem,a mely elvarázsolt, amely elvette a maradék józan eszem is. Továbbá elsüllyednék a szégyentől a családja előtt is, hiszen nem ilyennem ismernek,t alán sosem gondolnák azt rólam, hogy megfutamodok és cserben hagyom a fiúkat. Tudom, hogy ha szakítanék vele, akkor Hanna szintjére süllyednék. A halállal fájdalom nélkül tundánk elválni és lehetőségem lenne arra, hogy minden lépését őrizzem…

***** Sebastian szemszöge*****

Rekord idő alatt értem a helyszínre. Minden egyes perc számított. Magamhoz vettem a kabátját, melynek az illatát beszippantottam. Hiányzott a közelsége ,a nevetése és az, hogy megérintsem. Magamban imádkoztam ,így szálltam ki a kocsimból. Rohanni kezdtem, méghozzá eszeveszett módon.F ellöktem, átgázoltam az embereken, de megérte!! Megpillantottam, ahogy az egyik padon összekuporodva ül. Az égre emeltem a tekintetem és egy hatalmas sóhaj hagyta el az ajkam:

-Köszönöm Istenem!!

Oda rohantam, letérdeltem elé és magamhoz öleltem. A teste reszketett, áradt belőle  a hideg. Közben átfutott rajtam a félelem attól a gondolattól, hogy mi van, ha a mai napon történtek miatt eldob engem, ha már nem kellek neki, ha mindenért engem hibáztat majd.É n azt nem élném túl, abba bele halnék!! Fél percet sem gondolkodnék az öngyilkosság lehetőségén,t étovázás nélkül végeznék magammal! Az élet Ő nélküle már nem igazi élet, sosem tudnék élni nélküle már!!

 *****Reni szemszöge*****

El sem akartam hinni, hogy rám talált. Kapszkodtam belé, hiszen Ő jelentette az utolsó szalmaszálat, az utolsó kapaszkodási lehetőséget, mely a halálból az élet felé húz. Szükségem volt Rá nagyon is. Most szembesültem azzal, hogy Ő már az életem része, sosem tudnék Tőle megválni. A levegőt, a vizet jelentette nekem. Ez már nem szerelem volt, hanem őrült ragaszkodás!!

-Édes kicsikém! Annyira féltem, hogy nem talállak meg. Tudod ,hogy ránk hosztad a frászt? Édesanyád teljesen kiborult. -mondta, miközben az arcom a két tenyere köz fogta és hüvelykujjával letörölte a könnyeim.

-Én…nagyon sajnálom. Nekem csak…

-Miért jöttél el otthonról?- vont kérdőre s közben rám adta a kabátom.

-Nem volt rá okom igaz? Egyszerűen nem bírtam tovább eltűrni a nagyapád sértéseit. Elegem lett abból, hogy mindenki belém rúg, feltépi a sebeim és senki sem szeret.

-Kérlek nem mindj ilyet! Én nagyon szeretlek.T alán nem mutatom ki eléggé?-szomorodott el.

-Jajj Seb! Akinek nem inge,a z ne vegye magára. Érzem, hogy szeretsz, másképp nem lennél most itt.

-A szüleid és a családom is nagyon szeretnek téged kicsim és most épp azt várják, hogy éppségben haza vigyelek. Úgyhogy gyere szépen.

Kézen fogott és segített beülni az autóba és bekapcsoni a biztonsági övet, mivel elég gyenge voltam .A hideg és a sírás kiszívta minden erőm. A haza felé úton fogtam fel igazán, mit is tettem.

Anya zokogva borult a nyakamba, amit beléptem az ajtón, apa mérges volt rám, jól össze is szidott, de ő is megölelt és megpuszilt. Megígértettek velem, hogy bárki is bántson meg, bármi is történjék,n em fogok még egy ilyet csinálni és kárt sem teszek magamban.

  Vettem egy forró fürdőt, aminek köszönhetően felmelegettem, majd bebújtam az ágyba. Jól esett a puha ágy, a paplan nyújtotta meleg, de mégjobban Sebastian törődése esett. Épp Ő lépett be a közös szobánkba, egy tálcával a kezében.

-Meghoztam a vacsit az én gyönyörű barátnőmnek, akit a világon mindenkinél jobban szeretek!!

Elém tette az ételt, de hozzá sem nyúltam. Lelkiismeret furdalásom volt a tettem miatt.

-Seb én nagyon sajnálom, hogy elszöktem! Tudom ,hogy ez nem megoldás, mégis ez volt az első ötletem. Bele sem gondoltam abba, hogy igy mekkora fájdalmat okozok azoknak, akik szeretnek. Gyűlölhetsz, gyerekesnek tarthatsz, de ettől még nem leszek jobban, nem fogom megérteni, mivel érdemeltem ki ezt a bánásmódot és azt sem, hogy miért mindig velem babrál ki az élet ,miért mindig az szenved, aki ártatlan. Nekem miért nem jár már egy kis boldogság?- rázkódtam a sírástól.

-Cccssssss!!! Nincs semmi baj kicsikém! És ilyet még csak ne  is feltételezz, nem tudlak gyűlölni téged sohasem! Szeretlek és melletted leszek a világ végéig! Tudom, hogy nem vagy erős, de együtt, mi ketten közösen mindent ki fogunk tudni bírni és igérem, hogy mellettem megtalálod végre a boldogságot, amire vágsz, amit oly régóta keresel.-puha ajkaival lecsókolta az arcomon lecsorgó könnycseppeket.

   A vacsiból sikerült belém tuszkolnia néhány villával, de én másra voltam kiéhezve: az ölelésére. Jól esett a karjaiban lenni, élveztem, ahogy simogatja a karom,o lyan volt, mintha a lelkem lágy szellők csiklandozták volna. Csendben feküdtünk egy ideig, mikor kopogni kezdtek.

-Bejöhetek egy percre? -hallottam meg anya hagját.

-Geyrek csak.-válaszoltam.

Anya és mögötte apa lépett elénk.

-Csak szeretnénk jó éjszakát kívánni nektek. És Seb, hálás vagyok, hogy éppségben visszahoztad a lányom. Tudom, hogy mostmár biztonságban van a karjaid között és nem fog elmenekülni.- mosolyodott el halványan anya, de felleltem abban a mosolyban egy kis keserűséget is.

-Nem kell meghálálniuk. Én is ugyanúgy aggódtam, mint önök.

Még kaptam tőlük egy jóéjt puszit, majd ők is aludni tértek. A mai nap mindenki számára kimerítő volt.

    Sokat fészkelődtem Szerelmem karjaiban, nem leltem a helyem, nem találtam nyugalmat, talán a háborgó lekiismeretem miatt. Ránéztem és láttam, hogy valamin erősen gondolkodik.

-Hová kalandoztak el a gondolataid?- kérdeztem Tőle lágyan.

Lefejtette rólam kezeit és az ölébe ültetett.

-Azon gondolkodtam, hogy nemsokára itt a Szilveszter. El kéne mennünk valahova, ahol csak mi ketten vagyunk. Kellőképpen meg kéne ünnepelnünk, hogy fél éve egy párt alkotunk.

-Fél éve…-suttogtam halkan. Még mindig olyan hihetetlennek tűnt mindez számomra.- Van öteleted, hová mehetünk?

-Hát öhm…elképzelésem az van, de nem tudom, hogy tetszeni fog-e neked. Na szóval! Van egy nagyon kedves barátom, aki Ausztriában lakik. Van egy nyaralófélesége, amit ki szokott adni napokra.K ölcsön kérhetném én is pár napra, a kettőnk nevében. Mit szólsz?-babrálni kezdett a hajammal.

-Tetszik az ötleted Édes. Mikor megyünk?

Teljesen fel lettem dobva. Szerettem volna egy kicsit kettesben lenni vele, magunk mögött hagyni a nyüzsgést, az elmúlt hónapok fársztó eseményeit.

-Nem is tudom, mikor láttalak utoljára ennyire lelkesnek.- kuncogott.-Majd kedvünkre csókolózhatunk és egyebet is el tudnék képzelni, persze ha majd te is szeretnéd.

-Hmm!! Már most izgatottan várom!!- megcsókoltam. Eszembe jutott azon szomorú tény, hogy ma még nem is csókolóztunk .És ez nagyon nagy baj!!

Ezután elaludtunk.