73.fejezet

***A Német Nagydíj hétvégéje***

   

      A péntek egyet jelent a szabadedzésekkel és azzal, hogy meg kell jelenni a sajtó előtt. Óriási kockázatot vállalok azzal, hogy Párom mellett jelenek meg a Paddockban. A bejárati kapu előtt lehunytam a szemem és vettem egy mély lélegzetet. Újságírók és fotósok hada fog megrohamozni minket másodperceken belül, különösen engem. Már nem tudom tovább titkolni a terhességem, a két számmal nagyobb méretű póló sem tudja eltakarni a pocakom. Heikki és az egyik szerelő-Lee- társaságában sétáltunk a boxok irányába. Felmutattuk a belépőkártyáinkat és átléptük a kaput. Teljes erőből szorítottam a német kezét, csoda, hogy csontjai még nem roppantak össze. Egyszerre három riporter és vagy tíz fotós rohant felénk. A lábaim remegni kezdtek, hirtelen megtorpantam, egyszerűen nem tudtam egy lépést sem tenni már, annyira megrémültem attól, ami most vár…kettőnkre. Szinte egyszerre tették fel a kérdéseiket, lehetetlen küldetés volt mindre válaszolni. Az én orrom alá is került egy mikrofon, ezzel a kérdéssel társítva:

-Igaz a hír, mniszerint gyermeket vár Sebastiantól?

-Az ehhez hasonló kérdésekre sem most, sem pedig később nem vagyunk hajlandóak válaszolni!- válaszolt Seb helyettem. Amilyen buta és tapasztalatlan vagyok, képes lettem volna kikotyogni, hogy igen. Ő sokkal rutinosabban tud az efajta kérdésekre válaszolni.

-A pletykák alapján nem gondolják, hogy a rajongók megérdemlik a megerősítést vagy esetleg a cáfolást?- erősködött továbbra is a riporternő.

-Tisztelem és szeretem a rajongóimat, de úgy gondolom, hogy a magánéletemhez senkinek semmi köze. Elégedjenek meg annyival, hogy tudják, hogy van egy csodaszép menyasszonyom.- nézett rám szerelmesen, hüvelykujjával a kezem cirógatta.- Ami a pletykákat illeti…jó volna, ha néha használnák a szemüket arra, amire valóban ki lett találva. Lássanak, s ne csak nézzenek.

Mérgesen fújtatott az öltözőig, dühösen csapta be az ajtót.

-Nem értem miért vagy ennyire dühös. Szerintem nem kellene felhúznod magad az ilyesmin, ma még autóba is kell ülnöd, majd szétvet a méreg. Előre tudtuk, hogy ki kell állnunk ezt a próbát.- csúsztattam kezem mellkasára. Karjai védelmezően fonódtak derekam köré.

-Ötször elmondtam már, hogy a magánéletemről nem vagyok hajlandó beszélni, erre ugyanaz a nő felteszi ugyanazt a kérdést hatodjára is. Mintha nem is ezen a világon élnének. Elmondtam németül, angolul. Milyen nyelven kívánják még hallani azt, hogy hagyjanak békén minket?- hergelte magát, hangja még idegesebbnek tűnt. Tudtam, hogy ez később még megbosszúlhtaja magát.

-Ez most a világszenzáció Drágám, pár nap után lenyugszanak és akkor végre fellélegezhetünk. És igazad van, a szemüknek higyjenek, hisz előttük van a válasz a kérdéseikre.- megfogtam kezét és a hasamra húztam.

-Megígéred még egyszer és utoljára, hogy egyedül nem fogsz kószálni sehol sem? Mindig tudnom kell arról, hogy éppen hol tartózkodol, felügyelet nélkül nem maradhatsz egy percig sem. Megígéred?- arcom két tenyere közé fogta.

-Igen, megígérem. Jó kislány leszek, nem fogok elkóborolni.

-Miattatok teszem csak. Nem akarom, hogy bármi bajotok essen. Féltelek titeket, talán el sem tudod képzelni, hogy mennyire. Bele őrülök abba a tudatba, hogy veletek bármi történhet.

   A legkevésbé sem akartam izgalom faktort jelenteni a számára, vagy épp elvonni a figyelmét. Rengeteget készült erre a futamra, napi kétszer három órát edzett, videójátékon keresztül gyakorolta a pályát, sokszor alig tudtam enni vagy épp az ágyba csalogatni. Nagyon elszántnak tűnt, minden lehetséges módszert kipróbált azért, hogy végre a hazájában dobogóra álhasson. Évek óta ez a vágy lobog benne, az nem lehet, hogy most se sikerüljön. Félek, hogy akkor végleg összetörik…

    Sajnos a kvalifikáción elért eredmény nem az volt, melyre a csapat és a rajongók számítottak. Webber 10. lett, Párom 6. Letörten szállt ki az autóból. Összeszorúlt a szívem, elvesztettem minden életkedvem, mikor megláttam bánatos arcát. Utálom ilyennek látni. Próbáltam mindig önteni belé a lelket, több-kevesebb sikerrel.

-Seb.- szólítottam meg halkan, kis félelemmel a hangomban. Tudom, hogy legbelül most tombol, erős vihar uralkodik, nem biztos, hogy most rám és a szavaimra van szüksége. Felkészültem arra is, hogy elzavar most maga mellől. Az ehhez hasonló helyzetekben szeret egyedül lenni.- Semmi gond nincs, ez csak az időmérő volt. Én büszke vagyok Rád, akár hiszed, akár nem. Te mindent megtettél, ennek most így kellett alakulnia. A hatodik helyről még semmi sincs veszve, simán felállhatsz a dobogó bármelyik fokára. A pontokat holnap osztogatják.

-Igen, tudom.- suttogott.- Igazából Rocky-val sokat beszélgettem az autó viselkedéséről, a telemetria adatokat is számtalanszor kielemeztük, szemmel látható, hogy egy körön nem vagyunk elég gyorsak, de a versenytempónk…az rendben van, nem lehet panaszunk.- avatott be a részletekbe.

-Na látod! Nem kell csüggedni. Én bízom benned, ezt ne feledd. Mint ahogy a rajongóid is. A sok szeretet, bíztatás, pozitív energia most sokat fognak érni, úgy érzem.

-Annyira jó, hogy itt vagytok nekem.- ölelt magához jó szorosan. Szeretem mikor többes számban beszél. Izmai feszesek voltak, testtartása görnyedt, de amint végigsimítottam hátán, ellazult.- Rátok mindig számíthatok, ott támogattok, ahol és amikor éppen szükségeltetik. Hozzám tartozik a földkerekség két legbájosabb hölgye.

-Seb, én már megmondtam neked, hogy fiúnk lesz!- jutattam eszébe.

-Én pedig már vagy ezerszer megmondtam azt, hogy kislánynak fogsz életet adni. Ne feledd, ő tőlem származik.- mutatott magára büszkén.

-Efelől kétségeim sincsenek!- nevettem.

    Borult eges, magas páratartalmas vasárnap reggelre ébredtünk. A kedvem egyenlő volt a nullával, egy percnél tovább nem bírtam egy helyben ülni. Britta egész nyugodtan tűrte izgága és néha kibírhatatlan állapotom, ő az a típus, akit nagyon nehéz a sodrából kihozni.

-Mennyi idő van még a rajtig?- kérdeztem a sajtóstól már vagy ötödjére.

-Pontosan 20 perc.- válaszolt a kérdésemre Heikki.- Örülnék, ha nem izgatnád fel túlságosan magad, ártanál magadnak, de legfőbbképp a picinek.- hívta fel az edző a figyelmem arra, hogy az, amit csinálok, nem túl előnyös kettőnkre nézve.- Britta drágám Seb külön megkért arra, hogy figyelj, hogy Reni elegendő folyadékot igyon.

-Úgy lesz.- bólogatott a szőke lány.

-Most mennem kell. Vigyázzatok magatokra.- adott egy puszit az arcomra, míg Brittától egy szerelmes, szenvedélyes csókkal búcsúzott el. Majd pocakomhoz hajolt:- Szurkolj nagyon apucinak, mert megérdemli, és mert most különösen nagy szüksége van a bíztatásra.

Hálás vagyok azért, amiért ilyen kedves és gondoskodó emberek vesznek körül. Nagyon sok támogatást kapok, azok is nyugtatnak és védelmeznek, akik csak úgy ismernek, mint Seb menyasszonya. A Paddockban szinte mindenkinek van hozzám egy-két kedves szava és ez nekem nagyon jól tud esni. A szerelők is többször megkérdezik, hogy érzem magam, milyen érzés kisbabát várni, a munkájukat kicsit félbe hagyva lépnek mellém pár kedves szó erejéig. Igaz barátokat szereztem Britta és Heikki személyében.A futamhétvégéken ők ketten-különösen Britta- gondoskodnak arról, hogy ne unatkozzam addig, míg vőlegényem a kötelezettségeit teljesíti a pályán és/vagy azon kívül. Az edző is említést érdemel, hiszen a Sebastiannal való közös munka melett arra is fordított időt, hogy számomra kialakítson egy sokkal egészségesebb étrendet. Minden egyes reggel veszi a fáradtságot, hogy elugorjon a boltba gyümölcsökért, hogy a reggeli mellé az asztalra oda kerüljön néhány friss és zamatos barack, banán, alma. Egyrészt az ő érdeme az is, hogy a doki minden egyes ultrahangmál megdícsér. Mindketten egészségese vagyunk, már-már kijelenthető, hogy nem vagyok veszélyeztetett terhes, hogy a baba remekül fejlődik. Csupán 5 kilót szedtem fel eddig, ez nem sok azt véve, hogy 12-13 kilogramm az ideális hízás a terhesség során.

-Ez nem lehet igaz! Már csak ez hiányzott!- kaptam kezem homlokomhoz, mikor a huszadik körben, szinte a semmiből eleredt az eső.-Az égiek nagyon azellen vannak, hogy Seb ma dobón végezzen.

-Úgy látszik.- fujtatott Britta.- Így próbálj hinni az előrejelzéseknek.- dőlt hátra mérgesen.

-Ne is mondd! Brazíliában is 80%-ban száraz futamot jósoltak, erre szakadt az eső. Mindenki száraz beállítással ment akkor, senki nem kalkulást esővel. Most is ugyan ez a helyzet.- sóhajtottam lemondóan.

-Csak azt a taktikát sajnálom, amit Rockyval ketten kiagyaltak. Seb biztosan dobogón végzett volna.

-Azért még ne temessük őt sem, és a futamot sem. Ügyesen szokott menni ő esőben is.

   Csupán három egész kör. Ennyi volt vissza a Német Nagydíjból. Egyik kezemmel Britta kezét szorítottam, másikkal a pocakom simogattam. A baba eléggé nyűgös volt, intenzíven rugdosott szinte az egész futam alatt. Talán érzi, hogy pattanásig feszült a hangulat körülötte. Én egyre biztosabban érzem, hogy fiút hoztunk össze. Egy vérbeli kis focistát. Persze ha valóban fiú lesz, adódni fognak még gondok. Focizzon-e vagy inkább autóversenyzői pályafutásba kezdjen? De ezen ráérek akkor aggódni, mikor sor kerül rá.

-Bírd még ki Szívem ezt a három kört! Szépen kérlek!

Kicsit féltem, hogy oda lesz a jelenlegi második hely, mert a slick-ek rohamosan kezdtek kopni az uralkodó körülmények miatt, újabb kerékcserét nem lehet beiktatni, mert azzal vége lenne mindennek. Kimi méterről méterre közelített az egyes számú Red Bullhoz. Legfeljebb harmadik lehet, de nyilvánvaló, hogy a második hely szebb eredménynek számít. Végül Párom leintették a második helyen, ekkor fújtam ki az eddig benntartott levegőt.

-Gyere.- húzott fel a székről Britta és a szerelőkkel együtt rohantunk a boxutca végéhez. Sikerült nem elvesztenem Brittát és közvetlenül a kordonhoz állni. Percekkel később parkolt le a három autó. Kétség sem fér ahhoz, hogy Párom a legboldogabb. Legalábbis nekem ez tűnt fel. Tudok néha elfogult is lenni vele szemben, dehát ezt teszi a szerelem és a rajongás kettősége. El sem tudom képzelni, hogy mi játszódhatott le benne a dobogón állva. Az égre emelte tekintetét, szájáról leolvastam, hogy németül elmormol egy köszönetet, mindeközben néhány könycsepp megjelent szép, kék szemeiben. A hatalmas súllyal együtt most a bizonyítási vágy is leesett válláról. Ránéztem és a büszkeség érzése hatalmába kerített. Ő ott áll, ahol valóban állnia kell. A hazai közönség Őt élteti, messze Ő kapja a leghangosabb tapsot gratuláció gyanánt. Nagyszerű ember és pilóta, akiben él a versenyszellem. Küzdő lélek, hiszen nagyon sokat dolgozott azért, hogy most onnan nézzen le ránk.  Talán el sem tudjátok képzelni, hogy mennyi fárasztó munka van ebben a napban benne. Én személy szerint jobban örültem, mint egy győzelemnek. Azért, mert elérte azt, amit szeretett volna. Nem akart Ő ennél többet, teljesíteni akarta a minimálisat és ez összejött Neki.

-Kicsim biztos, hogy el akarsz kísérni ma este? Fülsüketítő zene, cigifüst, alkohol, részeg szerelők…Ezek nem épp azok a fogalmak, melyek egy kismama számára ajánlottak.

-Mondtam már, hogy Veled akarok meni!- erősítettem ezt meg az elmúlt fél órában legalább ötödjére.- Britta is velem lesz, majd elvonulunk az egyik sarokba, ahol nem lesz füst. És ne aggódj, alkoholt sem fogok fogyasztani. Tudom, hogy ez a legnagyobb bajod, de az orvos is megmondta, hogy egy-két pohárka még nem jelenti a világ végét.

-Nagyon kibírhatatlan vagyok, ugye?- kérdezte lebigyesztett ajkakkal.

-Nem vagy kibírhatatlan.-túrtam tincseibe.- Megértem, hogy aggódsz, de…néha kicsit túlzásokba esel.

-Mit csinálok rosszul? Vagy épp mit kéne picivel jobban csinálnom? Félek, hogy nem leszek jó apa.- komorult el az eddig boldog tekintete és az ágyra zuhant.

-Honnan jut olyasmi eszedbe, hogy nem leszel jó apa?- döbbentem le teljesen.- A gyerekednek az leszel és nekem sincs okom panaszra.- mosolyogtam.- Szeretem, ahogy féltessz minket, ahogy próbálsz a kedvemre tenni, ahogy simogatásokkal és szavakkal kényezteted már most a babát minden reggel és este. Ezek nem igényelnek változtatást. Csupán egy dolgot kérek: add meg nekem a döntés lehetőségét. Engedd, hogy egyes helyzetekben én döntsek. Én hordom ki ezt a babát, csakis én tudom, hogy mit bírok ki és, hogy mi az, amire nekem vagy a babánknak szüksége van.

-Most pedig arra van szükségetek, hogy velem tartsatok.- szűrte le a következtetést.

-Látod, tudsz te okos lenni, ha akarsz.- húztam fel magamhoz egy csókra.

    Igaza volt Páromnak, hiszen tényleg hangos, dobhártyasértő zene ment, füst volt amerre csak elláttál. Az orromhoz emeltem egy papírzsepit, nem akartam belélegezni ezt a nem túl kellemes levegőt. Britta keresésére indultunk. Bolyongtunk a csapattagok között, akik üdvözöltek bennünket, szinte mindegyik mámoros állapotban volt már. Végül egy füstmentes övezetben megláttuk a keresett személyt egy szőke finn társaságában. Nagyon magyaráztak egymásnak valamit, nyugtalanok voltak, szinte már a düh is felülkerekedett Heikkin. Végül zavartan néztek ránk.

-Leülhetek?- mutattam félelemmel a hangomban az üresen álló székre. Úgy érzem, hogy rosszkor vagyunk rossz helyen, hogy épp egy életbevágóan fontos témát boncolgattak.

-Persze, gyere csak. Én úgy is menni akartam, ideje innom valamit.- adta át a helyét Heikki. Helyet is foglaltam.

-Iszol valamit?- guggolt le elém vőlegényem.

-Egy pohár üdítő jól esne. És ha esetleg tudnál szerezni valami nassolnivalót mellé…- harapdáltam alsó ajkam zavaromban.

-Meglátom mit tehetek.- mosolygott, majd kettesben maradtam a szőke lánnyal, akit méregetni kezdtem. Elég furcsán viselkedett. Folyton jobbra fordította a fejét, mintha keresne valakit.

-Itt az üdítő szívem és hozzá a kért nassolnivaló.

-Köszönöm Édes. Te nem tartassz velünk?- kérdeztem.

-Talán egy picit később. Szólja ha hiányzom, vagy ha meguntad a bulit.

-Jó!- bólintottam, s közben bekaptam egy szem mogyorót.

Britta viselkedése továbbra is felkeltette figyelmem. Nem nézett rám, nem is beszélt hozzám, unottan kavargatta az üdítőjét a szívószállal.

-Britta tudom, hogy semmi közöm a dolgaitokhoz Heikkivel, de érdekelne, hogy mi történt köztetek percekkel ezelőtt.

-Veszekedtünk.- mondta alig hallhatóan.

-De…mégisd min?- lepődtem meg.

-Heikki el akar költözni tőletek.

-Tessék??- kapkodtam levegő után.

-Összeházasodtok, gyereketek lesz, meglesz a szép kis életetek, azt mondta, hogy ő csak zavaró tényező lenne. Rá akartam venni arra, hogy akkor költözzön hozzám. De erről hallani sem akar. A közeletekben akar maradni továbbra is, mert így a megszokott mód és program szerint tudnak edzeni Sebastiannal. Felhoztam azt is, hogy akkor én eladom a lakásom és keresünk egy házat, közösen. Ezt az ötletet olyannyira nem díjazta, hgy kiakadt rám. Kiabálni kezdett, nem érti, hogy én miért erőltetem oly nagyon az összeköltözést. Szerinte megvagyunk mi így is elég jól, hogy még nem jött el az ideje ennek, ő még nem érzi ennyire komolynak ezt a kapcsolatot kettőnk között.

-Sajnálom, hogy veszekedtetek.- somogattam hátát, hiszen teljesen kiborult.- Megoldást fogtok találni, hidd el. Heikki tényleg konolyan gondolja mindezt? Mostár nem tudnánk maradásra bírni?

-Véresen komolyan gondolja. Én sem tudtam lebeszélni erről, akármennyire is próbálkoztam.

Elhúztam a szám. Seb ki fog akadni, ha mindezt megtudja.

-És mikor szándékozik mindezt a tudtunkra adni?

-Allítólag a jövő hét folyamán. Már megvette a házat és szeretne beköltözni. Ha a fülébe jut, hogy én elmondtam ezt neked, akkor még jobban meg fog haragudni rám. Sebastiannak erről egy szót se szólj, kérlek.

-Ne aggódj, tartom a szám.- olyan helyzetbe kerültem, ahol aztán tényleg meg van kötve a kezem. Bármit teszek, az helytelen rám nézve. Ha elmondom Páromnak, elárulom Brittát és elveszíteném a barátságát. Ha nem mondom el, akkor Sebastian fog csalódni bennem. Ha próbálnék beszélni Heikkivel, akkor szintén Britta jönne ki rosszul a helyzetbnől. Azt hiszem az ígéretemhez hű kell maradnom…

Heikki visszajött hozzánk és én elérkezettnek láttam az időt arra, hogy vőlegényem után nézzek. Félúton össze is futottam a keresett személlyel. Amint meglátott azonnal széttárta karjait, én pedig meg is öleltem Őt. Tenyere a derekamhoz simult.

-Nem vagytok fáradtak?- tűrt fülem mögé egy tincset.

-Nem. Igazán jó a buli. És látom Te is jól érzed magad.

-Nagyon is! Lenyomtam három feles vodkát!- újságolta büszkén.- Egyet ittam a nemrég születetett keresztfiamra, egyet a mai futamra és természetesen egyet rátok.- érintette meg hasam.- Maradt még a mogyoróból?

-Igen maradt, de tudod nem szívesen mennék vissza utána. Brittáékat hagyjuk egy kicsit kettesben. Úgyis olyan ritkán vannak együtt.

-Ahogy szeretnéd. Addig mi is elüthetnénk valamivel az időt. Van kedved táncolni egy kicsit, életünkben először hármasban?- incselkedett. Még szép, hogy rábólíntottam a dologra.

*** Pár nappal később ***

        

-Heikki, mi ez a sok bőrönd itt a nappaliban?- döbbent meg Sebastian, mikor reggelizni indultunk a konyhába.

-Elköltözöm.- válaszolt lazán és lényegretörően.

-Mi van? És hová?- arca egyre inkább elhalványodott.- És egyébként is miért? Nem érzed itt jól nagad? Vagy… ááhh nem értem én ezt!- rázta a fejét.

-Sebastian, kérlek ne stresszeld magad. Remekül éreztem itt magam, szinte családtagként éltem, de eljött az ideje annak, hogy tovább lépjek. Nemsokára megszületik a kicsi, egy családot fogtok alkotni, én csak láb alatt lennék. Nem költözök messzire, 15 percre fogunk lakni egymástól. Gondmentesen edzhetünk minden nap. A közös munkánkat ez nem fogja akadályozni.

-És eddig miért nem szóltál erről? Miért csak most tudom ezt meg, mikor már késő, mikor már minden cuccodat összepakoltad? Azt hittem barátok vagyunk. Talán megérdemeltem volna minimum annyit, hogy elárulod mire készülsz.- vészesen csattant a hangja.

-Halgass ide! Mi mindig is barátok maradunk.- veregette meg vőlegényem vállát.- Nem akartam szólni, mert akkor még a mostaninál is vörösebb lenne a fejed. Megpróbáltál volna lebeszélni a költözésről.

-De legalább rendes házat találtál? Megnézted egyáltalán? Van valamire szükséged? És ki fog főzni rád? És takarítani?- bombázta lényegtelen kérdésekkel a finnt. Mintha úgy akarná maradásra bírni, hogy ezekre az apró dolgokra felhívja a figyelmét. Talán bízott abban, hogy ezek elkerülték az edző figyelmét. Heikki csak nevetni tudott.

-Mindenem megvan és meglesz az elkövetkezendőkben is. Évekig éltem egyedül egy legánylakásban, ha akkor tudtam gondoskodni magamról, akkor most is fogok. Az a típus vagyok, aki a jég hátán is megél.

-Értem.- sóhajtott lemondóan.- De ha bármire szükséged lesz, csak szólj bátran. Ha meggondolod magad, akkor ide nyugodtan visszajöhetsz. Az a szoba a tied marad, a helyed senki nem tudja elfoglalni.

  Megölelték egymást, tőlem is elbúcsúzott, majd elhagyta a házat. Ketten maradtunk ebben az óriási házban. A reggeli is laposabb hangulatban telt, nyomott hangulatban falatoztunk. A velem szemben levő székre néztem, mely most üresen állt. Lassan egy éve, hogy ebben a házban lakom és már megszokottá vállt, hogy a finn is velünk étkezik. At hiszem mindketten kicsit túlreagáltuk a nemrég történteket, hiszen nem a világvégére költözött a finn, hanem pár utcával arrébb.

-Egyszerűen nem mennek ki a fejemből Heikki mondatai.- lovagolt még mindig a témán, pedig már este volt.- Honnan szedi azt a barmonságot, hogy láb alatt lenne? Csak akkor látjuk, mikor étkezni kell. Azon kívül a szobájában kuksol, elvonul tőlünk. Sosem zavart az, hogy itt lakott, kellemes volt a társasága, nyugodtan tudtam, illetve tudtuk élni az életüket, nem kavart be nekünk sosem.

-Ezért fura számomra ez a költözés…

-Lehet Britta áll a dolgok mögött?- kérdezett engem.

-Nem tudom Seb. Ezt tőled kéne megkérdezned.- húztam vállat. Nem akartam hazudni Neki, de Britta a barátnőm, nem hiányzik az, hogy az én szám miatt kapjanak hajba Heikkivel.

-Seb. Alszol?- suttogtam úgy fél órával később.

-Nem.-fordult velem szembe.- Szükséged lenne valamire?

-Ü-üm.- ráztam a fejem.- Kérdezni  szeretnék valamit.- feljebb tornáztam magam az ágyon és villanyt gyújtottam. –Mikorra esik a Magyar Nagydíj?

-A hónap végére. Július 28-ra pontosabban. De miért?

-Nem fontos.- legyintettem.

-Ha rákérdeztél, akkor szerintem fontos. Semmiért az ember nem kérdez rá valamire. Szóval?- fészkelte közelebb magát hozzám.

-Én csak…én…szeretnék hazautazni.- suttogtam.- Ideje volna ellátogatni a nagyim és a szüleim sírjához. Nem tudnék hazajönni a futamról úgy, hogy nem vittem virágot nekik.- ejtettem el egy könnycseppet.- Ennyivel tartozom nekik. Így is félek, hogy már elkéstem ezzel.

-Már miért késtél volna el? Nem lett volna elegendő erőd és bátorságod elmenni a temetőbe. És bevallom nekem sem lett volna túl sok időm elkísérni téged. Ketten elmegyünk, oké?-simogatta arcom. Hevesen bólogattam.

    Az előre megbeszélt napon-mely keddre esett- már Debrecenben voltunk. Első utunk egy virágüzletbe vezetett, ahonnan három csokor margarétával távoztunk. Vészesen közeledtük a temető bejárata felé.  Egyre hevesebben lüktetett a szívem. Nem voltam még erre felkészülve lelkileg, még mindig erősen kavarogtam bennem azon nap eseményei, ezektől sosem fogok tudni megszabadulni. Feledhetetlen érzés azóta is, mikor Izabella közölte velem a szörnyű hírt, mikor láttam őket a fehér lepedővel letakarva, mikor elföldelték őket. Nem vagyok erős, sem bátor, de eljött az ideje, hogy a tiszteletem tegyem mindhármuk előtt. Ennek a napnak előbb vagy utóbb el kellett volna jönnie úgyis. Valamikor szembe kell néznem a múltammal, meg kell mutatnom, hogy sokkal erősebb vagyok. Legalábbis ezt gondolom.

Tűzött a Nap, kánikula uralkodott. A megszokott július végi időjárás. Kézenfogva andalogtunk a sírsorok közt, 10 percbe telt, míg rábukkantunk a három, egymás után következő sírra. Elszáradt virágcsokrokat találtunk a vázákban, ezt még én hagytam itt a temetéskor. Mellettük volt még friss virág is, gondolom Izabella jóvoltából. Rossz érzések kavarogtak bennem, félelmetes ez a hely.

-Megyek, hozok vizet a virágoknak.- engedte el Seb a kezem és megindult tovább jobbra, ahol a kutak voltak.

Rengeteg mondanivalóm volt a számukra, de nem jöttek a megfelelő szavak. Velük ellentétben a könnyek azonban igen. Letérdepeltem a földre pontosan anya és apa sírja közé. Az egyik kezem a jobb oldali, másik pedig a bal oldali sírfödélre helyeztem. Behunytam szemeim és ekkor elkezdtem emlékek után kutatni. Vissza akartam idézni kedves, mindig vidám és mosolygós arcukat, hangjukat, de… nem sikerül. Mintha mindent kitöröltek volna elmémből, a neveiket folyton ismételgettem magamban, de semmi elfogadható emlék. A szép és meghitt pillanatok helyett felrémlett a temetés napja, mikor rosszul lettem  a látványtól és attól a tudattól, hogy elvesztettem őket. És egy jókora darabot magamból, az akkori életemből. Egy olyan darabot, mely azóta sem kaptam vissza. És tudom, hogy már sohasem fogok.

-Sajnálom, hogy csak most, ennyi idő elteltével jöttem ide. Eltelt 10 hónap úgy, hogy mégcsak meg sem közelítettem a szülővárosomat, a házunkat, Titeket.  De ezalatt a 10 hosszú hónap alatt nem telt el úgy egy nap sem, hogy ne gondoltam volna Rátok. Nem is tudjátok elképzelni, hogy miken mentem keresztül, hogy mennyire nehéz az élet nélkületek. Miért kellett itthagynotok engem? Miért nem adatik meg az a lehetőség nekünk, hogy együtt lehessünk a boldog napokon?  Hiányoztok. Piszkosul hiányoztok. És bennem él nap, mint nap az a tudat, hogy, ha akkor nem költözök el Svájcba, ha várunk még egy picit, akkor ez meg sem történik, akkor még mindig élhetnétek. Semmit sem akarok jobban, mint látni Titeket mégegyszer. Hogy utoljára elmondhassam Nektek, hogy mennyire szeretlek Titeket. A tisztelet Felétek árad, hiszen  példásan neveltetek végig, és mert… segítettetek abban, hogy boldog párkapcsolatban éljek. Számomra az volt a legfontosabb, hogy elfogadjátok Sebastiant. És ez megtörtént.

Az említett ekkor ért vissza, kezében egy flakon vízzel. Mindhárom üvegbe töltöttem vizet, beléjük helyeztem a virágcsokrokat, majd ezek végeztével visszaálltam vőlegényem mellé. Ő átkarolt mindkét kezével, tenyere szokásához híven a pocakomhoz tapadt. Egyre jobban imádtam, hogy dudorodik a pocim.

-Sajnálom, hogy nem tölthettük együtt a Karácsonyt.  Jó lett volna, ha a két család együtt ünnepel, de… mégsem emiatt sajnálkozom a legjobban.  Még mindig rosszul érint, hogy nem lehetettetek ott, mikor Seb megkérte a kezem.  Tudom, hogy mindketten vártatok erre a pillanatra, anya, Te többször kérdezted tőlem, hogy Seb mikor akar eljegyezni. Nos ez megtörtént, csak… a részeg sofőr miatt  nem lehettetek ott azon az estén. Rohadtul tud fájni, hogy az a mocsok elvette annak a lehetőségét, hogy a karjaitokban tarthassátok az unokáitok valaha is. Sajnálom, hogy ez a gyermek nem élhette azt meg, hogy lásson Titeket, az ő szerető nagyszüleit. Tudom, hogy Heike és Norbet mindent meg fog adni nekik, de akkor is… joga lett volna ismerni titeket, joga lett volna idősebb korában tőletek is pénzt kérni, benneteket is szeretni és tisztelni.- ez az utolsó mondat betett nekem, teljesen kiborultam. Percekig nem voltam képes bármit is mondani, annyira eluralkodott rajtam a sírás.

-Kicsim, kérlek szépen próbálj valahogy megnyugodni.- próbált csitítani úgy, hogy hangja remegett a félelemtől.

-Most mennünk kell.- fordultam újra a sírok felé.- Nem tudom mikor lesz újra erőm és elkalmam eljönni ide. Sosem fogok megfeletkezni Rólatok és a gyermekeim is tudni fogják, hogy a másik nagymamáját Laurának és a másik nagypapáját Istvánnak hívják. Hacsak képről is, vagy az én mesélésemből, de ismerni fog Benneteket. Sebastiannal egyszerre fogjuk betölteni a szülői és a nagyszülői szerepet.

  Feldúlt lélekkel hagytam el a temetőt. Felkavaró és megrázó volt ez a pár itt töltött perc, de helyesnek ítéltem azt, hogy eljöttem ide. Nehéz pillanatokon voltam túl, ennek ellenére úgy érzem magam, mint aki egy mázsás súlytól szabadult meg. Ismét napoknak kell majd eltelnie ahhoz, hogy újra rend legyen a bensőmben. Felszakadtak a régi sebek, de most nem leszek sem gyáva , sem buta. Ezúttal bármennyire is fáj, de nem fogok öngyilkossági kísérletig jutni.

Ismerős utcán haladtunk végig. Furcsa volt ide visszatérni ennyi idő elteltével. Örülnöm kéne, hiszen haza érkeztem, oda, ahol a gyerekkorom és a felnőtté válásom pillanatit megéltem. Örülni? Mégis minek? Ezen a környéken már semmi nem tartozik hozzám. Olyan, mintha semmi sem kötne ide. Ismerős az utca, a ismerősek a lámpa fényei, a házak, a fák, maga az illat, de… mégis mintha mindent idegennek és hidegnek éreznék. A házunk kimagaslott az utca végén. A ház, mely már nem a Májer család tulajdona.  Izabella az én megbízásomból egy ingatlan ügynökön keresztül kerített vevőt. Elég szép összeg keretén belül lett eladva. Az összeget átutalták a svácji bankszámlámra. Egy részéből fedezzük majd az esküvőnket, a másik részét pedig a gyermekeinknek szánjuk majd. Ez lesz az ajándékuk, ha hivatalosan is betöltik majd a 18.-at. Ebből a pénzből gazdálkodhatnak és ebből a pénzből építhetik a karrierjüket.

Sötétedett már az ég alja, mikor indulni akartunk. Ma estére egy hotelben szállunk majd meg, aztán holnap felutazunk Budapestre.

-Reni! Sebastian! Mit kerestek ti itt?- szólt utánunk meglepetten Izabella. Odamentem és megöleltem őt. Jóleső érzés fogott el, végre egy személy a régi életemből, végre egy valaki, akit nem érzek idegennek.

-A hétvégén Magyar Nagydíj és ha már itt járunk Magyarországon, akkor arra gondoltam, hogy ellátogatunk ide- válaszoltam a könnyeim törölgetve.

-Nagyon jól tettétek. Gyertek beljebb, nemsokára kész a vacsora.

-Nem akarunk zavarkodni., és különben is…- próbáltam tiltakozni, de Izabella a szavamba vágott.

-Nem zavartok! Megágyazok nektek Berni volt szobájában és ma éjjel itt alszotok.- fölényeskedett.

-Szükséged lenne valamire a szállodából?- kérdezte Seb az ajtóban állva.

-Voltaképp… örülnék, ha elhoznád az összes cuccom. – valltottam be szemlesütve.

-Rendben. Nemsokára jövök.- búcsúzott el egy szerelmes csókkal.

-Nagyon szépen kigömbölyödtél, azóta, mióta láttalak. Hanyadik hónapban vagy?- kiváncsiskodott, miközben együtt előkészítettünk mindent a vacsorához.

-A negyedik hónap végén.

-Szuper. Akkor decemberre vagy kiírva igaz?- bólogattam, hiszen jól kalkulált.- És tudjátok már a baba nemét?

-Még nem. Jövő héten esedékes egy ultrahangos vizsgálat és talán felfedi előttünk a nemét a pici.

   Megvacsoráztunk, majd vőlegényemmel együtt ellazultunk egy kád vízben. A téma a közelgő esküvőnk volt.

-Felszeretnéd venni az én családnevem?

-Természetesen. Csak közben meg  akarom tartani a Májer vezetéknevet is. Így akarok tisztelegni az elvesztett családom előtt, ha nem baj. Így lennék Renáta Májer Vettel.

-Vagy Renate Vettel Majer.- ejtette ki németesen. Eléggé furcsa volt ezt így hallani, barátnőm sokszor azzal viccelődött, hogy belőlem Vettelné Renáta lesz. – Bárhogy is választod a sorrendet, nem haragszom meg érte. Nekem csak az számít, hogy velem együtt az élen mindenki Frau Vettelnek szólítson majd.- csókolt nyakamba.- Hmm… nem is hagzik rosszul. Adna egy csókot Frau vettel?- kérdezte s én természetesen megcsókoltam.- Kiket hívjunk meg az esküvőnkre?- jött a következő kérdés.

-Nem túl sok embert!- szögeztem le azonnal.- Átlépek majd a terhességem ötödik hónapjába, nem lesz túl nagy kedvem a vendégekkel foglalatoskodni. Úgy 30-40 meghívottra gondoltam. Szerintem ez bőven elég. Nem akarok nagy felhajtást. De a vendéglistát majd akkor állítsuk össze, ha hazaértünk, jó?- bőszén bólogatott.

-Még régebben mesélte nekem apu, hogy mikor elsőáldozó voltam, nagyon jól állt rajtam a fehér ruha. Azon a napon elképzelte, hogy hosszú, uszonyos fehér ruhám lesz, hogy a világ szeme csak engem fog követni, mikor a kiszemelt herceg felé lépkedek.

-Én felérek azzal a herceggel?- vágott szavamba.

-Néha még túl is szárnyalod.- kuncogtam.- Minden vágya az volt, hogy karon fogjon és ő vezessen az oltárhoz. Minden tökéletes lesz az esküvőnk napján. Vagyis… majdnem minden tökéletes. Semmi sem fog hiányzoni életem legnagyobb esemémyéről, csak Ők. De mindegy.- töröltem meg könnyessé vállt szemeim.- Majd odaképzelem aput magam mellé, anyut meg valahová az első sorba.

-Nem kell elképzelned semmit sem, hiszen lesz ki karon fogjon és elvezessen hozzám.- zavarodottan néztem rá.- Apa szívesen elvállalná ezt a feladatot. Persze, ha te is akarod.

-Hogy apukád?- kérdeztem vissza.

-Igen, az apukám.- nevetett. Mintha ez a világ legtermészetesebb dolga volna. Kevés olyan esküvő van, ahol a férj édesapja kíséri a menyasszonyt az oltárhoz. Az én esküvőm e tekintetben is rendhagyó lesz.- Büszkén vállalná el ezt a szerepet. Szeret téged, akárcsak a saját lányát, nem fogja elutasítani, majd meglátod. Mindenki azt akarja, hogy mindketten boldogak lehessünk. Nem szeretném, hogy azon a napon szomorú légy. Kudarcként fognám fel, úgy érezném, hgy már az első nap hibáztam, hiszen nem tudtam önfeledten és megérdemelten boldoggá tenni azt a nőt, aki számomra az életet jelenti.

Voltak fenntartásaim az ötletét illetően, de végülis…tárcsázta az apukája számát.

-Szia kisfiam. Mi újság veletek? A kismama hogy van? És a pici?- kérdezősködött felőlünk. Simogatta lelkem mindez.

-Jó estét Norbert. Remekül vagyunk mindhárman, nem kell aggódnod.

-Neked is jó estét lányom. Jól esik hallani a hangod.

-Apa, Reni egy nagyon fontos dolog iránt szeretne érdeklődni.- kotyogott Párom is. Nem is értem, hova sietteti ennyire a dolgokat. De ha már így alakult, akkor nem tétováztam:

-Nem sokára itt az esküvű. Sikerült pár dolgot megbeszélnümk ezzel kapcsolatban, de egy icipici probléma fennakadást okoz. Szóval… nem vállalnád el a vőfély szerepét? Neked kéne az oltárhoz kísérned engem.

-Reni! Nagyon szívesen elvállalom. Öszintén bevallom, hogy Heike is felvetette ennek a lehetőségét, de féltünk, hogy nem fogsz ehhez engedélyt adni. Nem tudtuk, hogy reagálsz majd erre, ezért inkább vártunk, hogy te kérdezd meg. Féltünk, hogy tolakodásnak veszed, hogy azt fogod hinni, hogy át akarom venni édesapád helyét.

-Igazából… ez Sebastian ötlete volt.- reagáltam gyorsan

-Mindegy melyikőtök ötlete volt. Ha szeretnéd, akkor nagyon szívesen elvállalom. Szeretlek titeket és ebből kifolyólag nem tudnék nemet mondani.

-Nagyon megkönnyítenéd a dolgom, ha elvállalnád. Nem érezném magam rosszul.

-Rendben.  Vállalom a vőfély szerepét.

Ezt a problémát is orvosoltuk, szóval nyugodtan térhettünk nyugovóra egy  teljesen kimerítő nap után.