Holnap
elérkezik a nagy nap, mikor Melanie és Thomas örök hűséget fogadva összekötik
életüket Isten szent színe előtt. Kimondják egymásnak a boldogító igent, s
attól a perctől kezdve már senki nem kételkedhet a közöttük dúló, mindent
elsöprő szerelemben. Heike és Norbert a holnapi napon a legeslegboldogabb és
legbüszkébb szülőkké vállnak. Minden okuk megvan erre, hiszen a legkisebb
lányuk is elkel, plusz a lány a szíve alatt hordja a család első unokáját.
Ma reggel érkeztünk meg Heppenheimba. Mel nem
győzködte mondani, hogy mennyire örül annak, hogy itt vagyok a közelébe.
Szerinte nyugalom árad belőlem s ezáltal elhiszi, hogy holnap minden simán fog
lezajlani. Érezni lehetett, hogy most bizony kétoldali támogatásra van
szüksége. Mint minden menyasszony, ő is lámpalázban ég, ezt nem tudja titkolni.
Egész nap fel-alá járkált a házban, a telefont egy percre sem tette le a
kezéből. A szemében még mindig felfedeztem egy kis bizonytalanságot, mely
ezúttal már egy új tényezővel
keveredett: hitetlenséggel. Akárhányszor szóba került a templomi szertartás, ő
visszakérdezett: “ Valóban férjhez megyek
holnap?”. Ilyenkor Stephanie
belecsípett karjába, hogy fogja fel, igen, ez a valóság. Valóban olyannak tűnik
mindez, mint egy leányálom. Valljuk be őszintén, kevés nő van ezen a világon,
aki kicsi korában nem álmodozott hófehér hercegnőruháról és fehér lovon érkező
szőke hercegről. Nos, Thomas nem szőke és mégcsak lóháton sem fog járni holnap,
de abban biztosak lehetünk, hogy Melanie igazi királynőként fogja érezni magát
a vőlegénye mellett.
Ahogy közeledtünk az estéhez, a lány egyre
idegesebb lett. Várta Thomas hívását, aki feltehetőleg biztosítani fogja Mel-t
aról, hogy minden elkészült. A minden alatt értem a templom feldíszítését, a
rendelt ételek elkészültét és annak kiszállítását a holnapi összejövetelhez
kibérelt vendéglőbe. Azt hiszem megérthetjük a legkisebb lány aggodalmát. Egész
életében erre a pár órácskára készült. Templomi esküvőre életünkben csak
egyszer kerül sor, így természetes, hogy minden szervezettséget, tökéletességet
kíván maga után. Folyamatosan figyelmeztetni kellett arra, hogy kerülje a túlzott
idegeskedést a baba miatt. Mindnyájan tudtuk körülötte, hogy holnap délelőtt
minden tökéletes lesz.Vacsora előtt megérkezett a várva várt hívás. Minden
elkészült. A férfi a menyasszonya felé intézett egy nagyon fontos mondatot: “ Holnap reggel 10-or várlak az oltárnál.
Szeretlek.”
Mindenki korán aludni tért. Hosszú és
eseménydús augusztus 10 elé nézünk, tehát erőt kell gyűjtenünk. A TVben ment a
sporthíradó, ami azonban nem kötötte le egyikünk figyelmét sem. Ehelyett sokkal
izgalmasabb dolgot csináltunk: szerelmesen csókolóztunk, Párom keze a takaró
alatt bejárta testem összes porcikáját. Kellemes pillanatainkak halk kopogás
vetett véget. Elszakadtunk egymástól és úgy tettünk, mintha valóban érdekelne
minket a sporthíradó.
-Szabad.-morgott
Seb mellőlem.
-Csak
én vagyok.- dugta be fejét Mel félénken.- Reni, nem lenne kedved átjönni a
szobámba egy kicsit? Nem tudok aludni és olyan jól esne beszélgetni valakivel.
-Egy
perc és megyek.-válaszoltam. Seb felsóhajtott.- Naaaa, ne duzzogj már.-
fordítottam magamhoz arcát és lágy csókot leheltem szájára. –Nem leszek sokáig
távol, ígérem.
-Szavadon
foglak. Fél órát kapsz. Aztán pedig kárpótolnod kell, amiért magamra hagysz
ezekkel az unalmas műsorokkal.- ejtett meg egy kaján vigyort.
-Imádom,
mikor ilyen kis pimasz vagy. –kapott egy utolsó puszit még és kibújtam mellőle.
Átmentem Melhez. Hosszú utat nem kellett
megtennem, ugyanis a szobája szomszédos volt a Sebastianéval. Lámpafény
világította meg a szobát, ő pedig az ágyon ülve csokis kekszet majszolt. Az
éjjeliszekrényen pedig ott díszelgett egy kancsó bodzalé.
-Látom
jól felszerelkeztél.-böktem mosolyogva az édességre.
-Ja
igen. Mostanában minden édességet magam köré gyűjtök. Olyan vagyok, mint egy
mókus. Nagyon kívánós vagyok, ez a terhesség egyik jele. A baba és én sem
tudunk ellenállni a finomságoknak.- mosolygott. –És valamivel le kell vezetnem
a feszültséget, mely minden egyes perc elteltével egyre inkább halmozódik
bennem. Hiányzik Thomas. Anyáék azt találták ki, hogy az esküvőig nem találkozhatunk.
Több, mint 48 órája nem öleltem meg és nem adhattam egy csókocskát sem neki. És
ez nagy gond.- durcizott és bekapott egyet a kekszek közül.
-Mel,
ez a szokás ilyenkor. Biztosan neki is hiányzol, valószínű, hogy ebben a
percben rád gondol és a picire. De már csak pár órát kell kibírnotok külön, s
holnap reggeltől tied lehet. Immár egy örök életen keresztül. Addig is egyél,
ha az segít.- kuncogtam.
Megmutatta nekem az eddigi összes ultrahangos képet a babáról. Az apró pici
fehér foltocska a napok, hetek elteltével egyre láthatóbbá vált. Az utolsó
képen már körvonalazódott a magzat végtagjai, aprócska teste.
-Megsimogathatom?-céloztam
a pocakjára. Mel magabiztosan bólintott. Óvatosan megérintettem azt a pontot,
ahol szerintem a baba foglal helyet. A szívem egyből elöntötte a melegség.
Mintha megéreztem volna a magzat szívének heves dobogását. Ám ez ebben a korai
stádiumban még lehetetlen. Olyan jó lenne, ha nemsokára én is bejelenthetném
Sebinek, a szüleimnek, az Ő családjának, hogy babánk lesz. Fantasztikus érzés
lehet kismamának lenni és már alig várom, hogy a saját pocakom simogathassam.
Természetesen Párom közreműködésével.
-Ti
nem szeretnétek még szülők lenni?- bökte ki a kérdést Melanie. Nem számítottam
arra, hogy felteszi ezt a kérdést., váratlanul hozott vissza az álmodozásból.
Zavartan néztem a szőke lányra, kerestem a szavakat. Nem akartam semmi olyat
mondani, amit esetleg félre élrtelmez.
-Öööö...
az az igazság, hogy párszor szóba jött már az, hogy ki hány babát szeretne, de
még nem tervezzük a családalapítást.- vallottam be őszintén.
-Értem.
Ha megengeded elmondom, hogy nálunk sem volt betervezve a baba. Nem
számítottunk az érkezésére, de egy percig sem volt kérdés az, hogy megtartjuk-e.
Visszagondolva az elmúlt időszakra azt kell mondanom, hogy szebben nem is
alakulhatott volna a sorsunk.
11 óra felé mindketten egyre nagyobbakat
ásítoztunk. Halkan beosontam a szobánkba. Mosolyogva könyveltem el, hogy a szöszke
már aludt, kezében szorította a távkapcsolót. Óvatosan lefejtettem ujjait a
tárgyról és kikapcsoltam a TVt. Azzal a gondolattal feküdtem le Mellé, hogy
holnap reggel csúnyán ki fogok Tőle kapni azért, amiért addig várakoztattam
meg, míg bealudt.
Reggel 7-kor Heike vezérszavára pattantunk
ki az ágyból.8 órára vártuk a sminkest és a fodrászt és addig még rengeteg
dolgunk volt. Hogy hamarabb reggelizni tudjunk, együtt zuhanyoztunk le Párommal.
A megszokottól eltérően, most tényleg csak zuhanyról volt szó. Heike most is
telepakolta azt asztalt mindenféle finomsággal, ember nincs, aki mindent meg
tudna kóstolni. Melanie ide-oda kapkodott, kis híján elvágta ujját a késsel,
sikerült kiborítania a terítőre a sót. Sóhajtott egyet és felállt az asztaltól.
-Azt
hiszem most rád van a legnagyobb szüksége.- suttogta a fülembe Stephanie.
Elnézést kértem és én is távoztam az asztaltól. Mel épp a mosdóból lépett ki.
Betereltem őt a szobába. Kérnem sem kellett, kiöntötte a lelkét.
-Annyira
félek, hogy az állandó kapkodásommal mindent elrontok ma. Olyan
szerencsétlennek érzem magam. Mi van, ha csalódást fogok okozni Thomasnak? Mi
történik, ha nem egy ilyen kapkodós, ügyetlen feleséget akar magának?-
szaggatottan vette a levegőt, épp most kezdett eluralkodni rajta a pánik.
-Nem
vagy szerencsétlen és nem fogsz elrontani semmit sem. Túl nagy a feszültség, a
lámpaláz benned, s ezt kéne kiküszöbölnöd erre a pár órácskára. Így nem állhatsz
oltár elé, nagyon szétszórt vagy. Fontos, hogy az elméd tiszta és gondolatmentes
legyen. Most már késő azon agyalnod, hogy vajon Thomas szeretni fogja-e ezt a
kissé ügyetlen, nem túl előnyös oldalad, vagy sem. Úgy gondolom, hogyha nem szeretné, akkor nem
kérte volna meg a kezed. Úgy szeret, amilyen vagy.
-Nélküled
teljesen elvesznék.- ölelt át szipogva. –Remélem lesz alkalmam meghálálni majd
neked ezt a percet, a tanácsaid, a nagylelkűséged.
-Nem
kell viszonoznod. A saját lelki békémért teszem. Na meg érted. Csak annyit
kérek tőled, hogy engedd el a múltat és a sérelmeket. Sosem leszel képes boldog
lenni akkor, ha folyton a “ mi lett
volna, ha akkor másképp csinálom” című gondolatsorok kerítik hatalmadba az
agyad és a szíved. Én képes voltam lezárni mindent annak érdekében, hogy most
az öcséddel boldog lehessek. Nem volt könnyű, mert sosem az. A felejtésnek ára
van. De Sebi mindvégig támogatott, új embert faragott belőlem.
A
saját bőrömön tapasztaltam a megcsalást, a megalázás legádazabb formáját,
módszerét. Sajnos, nekünk nőknek ez a sors jutott. Ki kell evickélnünk a
sérelmek tengeréből. Életünk soránk jó párszor meg kell ezt tegyük.
Pontban 8-kor megérkezett a sminkes és a
fodrász. Mel szobájába toboroztunk mindannyian. Először őt ültettük a székbe, a
hatalmas tükör elé, hogy átessen a teljes átalakuláson. Haját egy egyszerű
kontyba varázsolták, melybe virágokat illesztett a mesterfodrász. Felkerült rá
egy nagyon szolíd smink, majd következett a várva várt pillanat: a szekrényből
kikerült a hófehér, vállnál csipkézett pántú menyasszonyi ruha. Pontosan az
igényei szerint lett szabva és varrva, ezért azt lehet mondani, hogy teljesen
rá öntötték. Görög stílusú volt, a mell alatt összegumizva, így jól elrejtette
a napról napra jobban gömbölyödő pocakot. 5 percig ájuldozva néztük
Stephanie-val a mai nap egyetlen királynőjét. Mindenhol megérintettük a finom
tapintású anyagot. Mel mellett ma mindannyian eltörpültünk, csak úgy ragyogott,
meghatározhatatlan módon csillogtak szemei. Ebben a percben azt kívántam,
bárcsak én lehetnék Melanie Vettel helyében. De talán egyszer eljön majd a mi
időnk is Sebastiannal.
Utoljára az én külsőmön alakítottak. Vörös hajam enyhén begöndörítették,
helyeztek bele két lila, virág formájú csatott, melyeken valami toll is
díszelgett. Ugyan ezt a hajat készítették el az előbb Stephanie-nak is és még
egyforma sminket is kaptunk. A ruhánk is egyforma lett. Immár a menyasszony
mellett elkészült a két koszorúslány is.Mesésen éreztem magam ebben a ruhában,
melyet természetesen Mel álmodott ránk. Nekem abszolút megtiszteltetés, hogy a
mai napon
én lehetek egy egyik, aki ezt viselheti magán
-Megjöttek a szüleid.- szólt hozzám kedvesen.
-Szuper.- mosolyogva álltam fel az ágyról. Stephanie is
követett engem. Mindketten tudtuk, hogy elérkezett annak az ideje, hogy anya és
lánya elbeszélgessenek arról, hogy mi is fogja kezdetét venni szűk 1 óra múlva.
A nappaliban üdvözöltem anyut és aput és felvezettem őket Seb szobájába, hogy
át tudjanak öltözni. Majd visszatértem a nappaliba. Csak Seb tartózkodott ott.
Ez persze nem is akkora nagy baj. Hiányérzetem volt, s ezt csakis Ő tudta
csillapítani. A mai napon 10 percet
tudtunk csak egymásra figyelni, az is még reggel 7-kor volt, a zuhany alatt.
-Ejha,
hogy kicsípted magad.- szökkentem elé és megigazítottam a csokornyakkendőjét,
amit egyébként nagyon utál viselni.
-Te
sem panaszkodhatsz. Mesésen áll rajtad ez a ruha.- villantott egy fülig érő
mosolyt és közben végigsimított a dekoltázsomon. Érintésétől felpezsdült a
vérem. Megvan ahhoz a maga kis képessége, hogy fél perc alatt elvegye a józan
eszem.
-Szóval
nem is én tetszem Neked, hanem a ruhám.- sóhajtottam fel színpadiasan.
-Kiforgatod
a szavaim édesem. Szép a ruhád is, de te… te még szebb vagy.- bókolt és
elkezdte csókolgatni a nyakam. El is felejtettük, hogy a ház tele van
emberekkel. Sóhajtozva adtam tudtára, hogy amit csinál, azzal óriási vágyat
kelt bennem. Bal keze önfeledten simogatta derekam és fenekem.
-Nem
akarok megzavarni semmit sem fiatalok, de lassan indulnunk kéne.- szólalt meg
nem vártan Norbert. Seb azonnal abba hagyta, amit csinált, én pedig Párom
vállába fúrtam az arcom. Nem mertem ránézni Norbertre, kissé zavarba jöttem…
Mel, Norbert és Heike társaságában Párom
autójába pattantam. A szüleim Fabival,
Stephanieval és annak férjével követtek minket. Heppenheim szűk utcácskáin
autókáztunk. 10 óra előtt pár perccel pedig megérkeztünk egy köves úthoz,
melynek végén kimagaslott a kápolna. Gótikus stílusban épült, a két torony a felhőket
érintette meg. A ragyogó napsütés miatt a rózsaablakok gyémántként csillogtak.
-Annyira
szép vagy nővérkém.- állt meg Fabi Melanie előtt, miután mindnyájan kiszálltunk
az autókból. Ránéztem először a srácra, majd Páromra. Azonnal felfedeztem a
köztük levő óriási hasonlóságot. Orruk ugyanolyan pisze, mosolyuk ugyanaz.
Egyforma öltönyt és cipőt viseltek, csupán a méret volt más. Vajon az első
közös babánk kire fog leginkább hasonlítani? Sebastianra vagy rám?
Harangozni kezdtek, tehát be kellett
vonulnunk a templomba. Stephanie a kezembe nyomta a kis kosárkát, egymás mellé álltunk
és elkezdtük szórni a rózsaszirmokat. Norbert karon fogta lányát és lassan elindultak
mögöttünk. A templom nyitva állt, a kapuhoz érve felcsendült a nászinduló.
Lassú léptekkel haladtunk az oltár felé, ahol már ott várakozott Thomas. Az
első padban foglaltunk helyet, közvetlenül Seb mellett álltam meg. Egymásra
mosolyogtunk. Az oltár melletti padok egyikében már ott állt Heike, akinek
potyogtak a könnyei. Jól tudtuk, hogy ezek öröm könnyek. Norbert büszke arccal,
egyenes testtartással és egy hatalmas mosollyal az arcán a vőlegény kezébe
helyezte Melanie kezét.
-Ő
mától a tied Thomas. Kérlek nagyon vigyázz rá és tedd olyan boldoggá, amilyenné
csak tudod.-kérte az apa.
-Így
lesz. Megígérem önnek.- válaszolt Thomas. A fiatalok megfogták egymás kezét,
majd a pap felé fordultak. Helyet foglaltunk, Seb keze azonnal a térdemre
csúszott. Én vettem a bátorságot és összekulcsoltam ujjainkat. Egész prédkáció
alatt Melaniet néztem. Végre diadalmaskodott a boldogság és szerelem. Mel egy
nagyon kedves lány, hatalmas szívvel, aki megérdemelt az élettől egy második
esélyt. Ő ezt megragadta és új életet kezdett. Nem volt könnyű dolga, egy
faképnél hagyást nem könnyű lenyelni. De ő mindvégig küzdött és megérte.
Megtalálta az igazi boldogságot, szerelmet egy olyan férfi mellett, aki
láthatóan megbecsüli, szereti. Igazán boldogak lehetnek, hiszen útban van egy
biztos romantikusra és érzelemdúsra sikeredett éjszaka gyümölcse. Azon az
éjjelen nagyon szerethették egymást…
-Az
Isten által rámruházott hatalmamnál fogva férj és feleséggé nyílvánítalak
titeket. Thomas, kérlek csókold meg a feleséged.
A
férfi azonnal eleget tett a tiszelendő atya kérésének: lágy csókolt lehet
gyermeke anyjának ajkára. A meghívottak tapsolni kezdtek.
Kivonultunk
a templomból. A bejáratnál Szephenieval rizset szórtunk a friss házasokra.
-Éljen
az ifjú pár!- ejtettük ki nevetve Stephanival.
A városon kívülre eső vendéglőbe mentünk,
annak is az udvarára. Már vártak ránk a megterített asztalok és a hegedűszó.
Minden hely névre szóló volt, igy nem volt veszekedés abból, hogy ki hová
üljön. Egész jó beosztáshoz kerültem :Stepf,
Peter, Seb és Fabi. Helyet foglaltunk. Pár perc késéssel ugyan, de a fiatal
házasok is megérkeztek. Helyet foglaltak a legnagyobb asztalnál a szülők mellett
és a pincér ekkor szolgálta fel az előételt. Egy hatalmas tálca került elénk
mindeféle földi jóval. Én már most tele vagyok, foggalmam sincs, hogyan fogok helyet kialakítani a pocimban a többi
ételnek is. 2 óra felé elérkezett a tánc ideje. Az első tánc természetesen a
menyasszonyé és a vőlegényé volt. Enyhén lengőztek, érzelemdúsan. A tánc egy
kis romantikával, vággyal és pimaszsággal volt díszítve. Perceken át
csókolóztak, ölelgették egymást. Ez csakis a kettejük pillanata kellett volna,
hogy legyen, de mi mégis alig tudtuk levenni a szemünk róluk. Norbert és Heike
is megölelték egymást. A lányukra nézve talán nem láttak mást, mint fiatalkori
önmagukat.
-Talán
nemsokára titeket látunk majd így táncolni.- szólalt meg Peter, Stepf férje.
-Én
ebben a szent pillanatban elvenném Renit feleségül. Hezitálás nélkül mondanám
ki az igent, hiszen tudom, hogy ő az igazi.- pillantott rám.- De mindent a maga
idejében. Nem kell kapkodnunk. Mindent jól meg akarok szervezni. A tökéletes
esküvőhöz idő kell. Ráadásul Reni megérdemel egy csodaszép, romantikus
környezetben történő leánykérést.
Lassan mindenki táncolni kezdett. Egyre jobb
lett a hangulat, ami nem csoda, hiszen szép számmal fogytak a borok a kancsókból.
-Reni,
van kedved velem táncolni?- nyújtotta felém kezét Fabian.
-Micsoda
lovag lett az én kisöcsémből.- nevetett fel Stephanie.- Na Seb, eljött a
pillanat, mikor is meg kell küzdened az kisöcsikéddel a barátnőd
kegyeiért.—szőtte gondolataid a szőke lány.
-Nem
vagyok kicsi!-kérte ki magának azonnal a srác és dobbantott egyet a lábával.-
Már 14 éves vagyok.
-Csak
tudnám hova nő ez a gyerek.- sóhajtott fel Seb.
-Táncolhatok
vele?- kérdezetm meg Páromtól. Nem akartam veszekedést kezdeményezni ezen a
tökéletes napon.
-Nyugodtan.
Az öcsémre csak nem leszek féltékeny. Feltéve, ha olyan helyen tapiz, ahol nem
lenne szabad neki.-Fabi kapott egy “nagyon vigyázz, mert látlak” tartalmú
pillantást.-A következő tánc feltétlenül az enyém lesz.
Így is lett. A nap további részében csakis Szerelmemmel
táncoltam. Ez volt az első közös lagzink, életemben először voltam koszorúslány
és bevallom, hogy élveztem minden egyes pillanatát…Kár, hogy este 8-kor le
kellett vennem magamról a gyönyörű ruhát.
******
Másfél hét telt el a lakadalom óta. Miénk az egsz
ház, Heikki hazautatzott pár napra a szüleihez. Természetesen Brittát is
magával vitte. Komolyra fordulhatott a kapcsolatuk, ha már Heikki bemutatja otthon
a kedvesét. Párommal a kanapén fekszünk, a kertből szedett málnát habzsoljuk és
eldöntöttük, hogy idén hová is megyünk nyaralni. Az úticél nem más idén, mint
Ibiza. Ami újdinság, hogy nem csak ketten leszünk, hanem a barátainkkal közös
nyaralás lesz ez. Kimi, Jenni, Tommi és a barátnőm is csatlakoznak hozzánk.
Szerda reggel felültünk Kimi magángépére és
Monacoba repültünk. Az előre megbeszélt helyen pedig találkoztunk Bernivel és a
vőlegényével. Gyors ölelkezés és pár puszi után a kikötőbe sétáltunk. Még sosem
jártam ebben a törpeállamban. Zsúfoltak voltak az utcák, mégis gazdagabbnak
éreztem, mint egész Magyarországot. Minden egyes épület lenyűgözött. Modernség,
pompa volt jellemző minden egyes zugra. Fantasztikus érzés lehet ezen a helyen
versenyezni, 70 kört megtenni a falak között. Felcuccoltunk Kimi yachtjára és elhagytuk
a monacoi kikötőt. Ibiza felé vettük az irányt, ahová estére meg is érkezünk
Kimi feltételezése szerint. A picike hajó fedélzetére bikiniben feküdtünk ki. A
srácok söröztek, marháskodtak, mi lányok pedig szokásunkhoz híven csajos
dolgokról dumáltunk.
-Így
visszagondolva már biztosan tudom, hogy az volt a helyes döntés, hogy otthagytam
az egyetemet, az álmomat és Tommihoz költöztem. Könnyen lehet, hogy akkor a
szakítás mellett döntötten volna, de annyira szeretem ezt a férfit, hogy két
napnál tovább nem bírtam volna a külön élést és sírva rohantam volna Finnországba.-
mesélte Berni.
-És
mikorra terveztitek a lagzit?- érdeklődött Jenni.
-Nyilván
várunk még egy bő évet. Ki akarom élvezni azokat a napokat, melyeket a
menyasszonyaként élhetek meg Mellette. Mindenképp nyári esküvőt akarok, valahol
a szabad ég alatt, hiszen Finnország varázslatos nyáron.- álmodozott.- Pontos
időpont az még nincs. Május környékére tervezzük a polgári esküvőt és
július-augusztusra magamra ölteném a fehér menyasszonyi ruhát. Nem igaz
édesem?-intézte kérdését a csatlakozó Tommihoz.
-De
igen. Nem akarok elkapkodni semmit sem. Lépésről-lépésre kell haladnunk, hisz
tökéletes esküvőt akarok ennek a szépségnek.- egymásra mosolyogtak
szerelmesen.- Olyat, amilyenről gyerekkorában álmodott. Mindent megérdemel, ha
már megajándékozott azzal, hogy csakis az enyém.
A Nap lemenőben volt, de mi még mindig a
tengeren ringatóztunk. Ez persze nem baj,
ugyanis testközelből láthattuk a naplemente idillikus perceit. Mindezt Párom
karjaiból követhettem végig.
-Hamar
eltelt egy év. Hirtelen eszembe jutott a tavalyi nyaralásunk. Emlékszel ,mikor
a kistavon csónakáztunk, a kiskacsák közt?
-Hogyne
emlékeznék.- sóhajtottam és lehunytam a szemem, hogy egy év elteltével újra
átélhessem az általa említett dolgot.- Minden egyes szavad fel tudnám idézni.
-A
kettőnk jövőjére nézve az a pár hét kulcsfontosságó volt. Pár napja kezdtünk
csak el úgy komolyan járni, de mégis erős érzelmek dobogtatták meg mindkettőnk
szívét. Átéltünk igen drámai pillanatokat, de úgy érzem, azok csak
megerősítettek minket. A Martinnal történt incidens után én rájöttem arra,
hogy… hogy te vagy a tökéletes nő a számomra. Egy év elteltével elmondhatom azt
bárkinek, hogy van egy kedvesem, aki nélkül üresek a napjaim, aki oxigén
létfontosságú számomra. Nem tudok és nem is akarok nélküled létezni Reni.-
suttogta a fülembe. Minden egyes szavának megvolt a maga értéke, a maga
súlya. Felé fordítottam arcom és megcsókoltuk
egymást.
A másnap reggel csodás pillanatokkal
indult: valaki- tuti, hogy Párom- puha, illatos rózsaszállal cirógatta arcom.
-Ideje
felébredni, te kis álomszuszék.
Eszem
ágában sem volt kinyitni a szemem. Igazi kényeztetés volt ez Tőle, melyet elég
ritkán engedhetünk meg magunknak. Minden reggel 7-kor kelünk.( kivétel a
vasárnap). Hármasban megreggelizünk, majd Seb és Heikki délig edzenek. Vasárnap
jut egy kis idő lustálkodni, ugyanis akkor nins edzés.
-Úgyis
tudom, hogy fenvagy. De mivel nem akarod kinyitni gyönyörű szemeid, ezért
muszáj egy jól bevált módszerhez folyamodnom.-ki sem mondta mindezt, máris a
takaró alá bújt. Kezét megéreztem nőiességemnél, míg a hasam puszikkal halmozta
el. Ekkor már azonnal kinyitottam a szemem.
-Jól
van Seb fennvagyok, csak… csak kérlek hagyd abba.- nyögtem ki nehézkesen két
nevetés között.
-Na
azért.- pislogott rám a takaró alól.- A többiek már rég felkeltek és ránk
várnak. Kimi írt SMSt, hogy már a hallban vannak és reggeliznek. Úgyhogy
kapkodnunk kell magunkat.- adta parancsba és lehúzta rólam a takaróm. Morogva
vonszoltam magam a fürdőbe. Az ember azért nyaral tudtommal, hogy kipihenje
magát, erre fel kell kelni már fél 9-kor. Úgy aludnék még. Mondjuk nem csoda,
hogy egy kis alvást igénylek még. Sebi nem bírt magával tegnap este, egy egész
éjszakára szóló, könnyed kis játékra invitált. Hajnali 4 körül aludhattunk el.
Gyors zuhany és átöltözés után kézen fogva
léptünk be a liftbe, hogy belevethessük magunkat a mai izgalmasnak ígérkező
napba egy nagyon jó baráti kör társaságában…
*********
Nekiláttam az ebédhez szükséges hagyma
pucolásának. Épp szeleteltem már, mikor valahonnan a nappali környékéről a telefonom
hallottam zenélni. Megtöröltem a kezem s máris betoppant a konyhába Seb.
-Izabella
az. -osztotta meg velem hívóm nevét és átadta nekem a telefont.
-Szia
Izabella. Ezer éve nem hallottam a hangod. Mi újság otthon?
-Most
nem azért hívtalak, hogy bájcsevegjünk. Fontos dologról van szó.- hadarta gyorsan.
Hangja zavarodott volt. Nem! Inkább kétségbeesett, olyan, mintha a sírást
folytaná el éppen.
-
Megrémisztessz. Mi történt?- kérdeztem, s ránéztem a németre, aki kérdezte tőlem,
hogy mi a baj, de én csak csendre intettem.
Mikor
meghallottam hívásának valódi okát megszédültem, az agyam elöntötte a vér. A
telefon kiesett a kezemből, a járólapra esett és darabokra tört.
-Reni
mi törént? Baj van?- ragadta meg karom Sebastian.
-Meghaltak.-suttogtam.
-Kik?
-A
szüleim…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése