65.fejezet

   Kedden, helyi idő szerint 18:45-kor landoltunk a zürichi reptéren. Erős érzelmek közepette, felszabadultan, győzelemittasan érkeztünk haza. Rengeteg eseményt, csodás pillanatot hagytunk magunk után, s azt hiszem, hogy ezek emlékezetesek maradnak mindkettőnk számára. Ez volt az a pár nap, amiből mindketten erőt meríthetünk, ha az elhagyna minket. Hosszú és fárasztó utunk volt, s meg kellett küzdenünk egy nem túl kellemes jelenséggel: a szélsőséges svájci időjárással. Elhihetitek nekem, hogy nem volt egy leányálom a szingapúri hőségből, magas páratartalomból haza térni, ahol javában “ tombol” az ősz. Rettenetesen fújt a szél, a hőmérséklet alig érte el a pár Celsius- fokot. Szedtük is a lábunkat a mosdó felé, ahol aztán mindannyian az időjárásnak megfelelő öltözéket húztuk magunkra. Az elégedetlenségem az is tetőzte, hogy egy árva taxit sem láttunk a reptér közelében. Összecipzároztam a kabátom, Sebastian is magához ölelt. Így töltöttünk jó pár percet, míg egy taxi megállt előttünk. Gyorsan beültem a hátsó ülésre, majd miután a bőröndjeink a csomagtartóba kerültek, Seb és Heikki pedig beszálltak mellém, elindultunk az otthonunk felé, hogy majd Párom megbírkózhasson a fűtés beindításával, ami sosem egy egyszerű feladat, látva, hogy a tavaly is jócskán meggyűlt vele a baja.

    Virradt már, mikor vacogva bújtam Sebihez. Melegre, az ölelő karjaira volt szükségem, mert erősen rázott a hideg. Áradt a testéből a meleg, pedig az egyik lába a takaró felett volt s csak egy boxer volt rajta. Érezte közeledésem, ugyanis szorosan magához húzott, mindkét keze derekamon pihent.

-Ennyire fázol?-kérdezte.

-El sem tudod képzelni, hogy mennyire.

     Egy aggódó szempárral találtam szembe magam, mikor legközelebb felébredtem. Elég szorgosan fürkészett tekintetével. Szeme meghatározhatatlan színt öltött.

-Sápadt vagy, akár egy fal. Jól érzed magad kicsim?

-Nem egészen. Hajnal óta fázom, fáj a torkom, a fejem szétmegy a percen úgy érzem és nincs erőm megmozdulni.- panaszoltam.

Megérintette homlokom, s meghökkent arccal el is vette onnan kezét.

-Édesem, te tüzelsz a láztól. Ki kell hívnom az orvost, hogy vizsgáljon meg.- azonnal nyúlt a telefonja után és tárcsázta a doki számát.

Negyed óra elteltével kopogtak a szobaajtón. Heikki lesett be.

-Seb, egy bizonyos Dr. Weiß keres.

-Megyek.-jött a válasz. Adott egy puszit homlokomra, majd kiment a szobából. Nemsokára a doki lépett az ágyam mellé. Kikérdezett a tüneteimről, megvizsgált, majd miután felöltöztem behívta Sebit.

-Nagyon komoly a baj doktor úr?- kérdezte félszegen Párom, miközben leült mellém az ágyra. Fejem vállára hajtottam, a gravitáció erősen hatott buksimra.

-Csak egy influenzáról van szó, nem kell megijedni. Sajnos elég nagy járvány van, de egy hét és kigyógyul belőle. Itt a recept- nyomta kezembe a papírt- felírtam paracetamolt és C-vitamint. Ezeket reggel és este vegye be étkezés előtt fél órával. Pihenjen sokat és, ha 3 nap múlva nem lát jobbulást az állapotában, akkor kérem látogasson meg a rendelőmben.- látott el tanácsokkal, majd Seb kikisérte a dokit.

    Mire észbe kaptunk, Párom már az utolsó napját töltötte itthon, velem. Holnap reggel utazik Japánba, egy újabb megmérettetésre. Sajnos a tavalyhoz hasonlóan idén is nélkülöznie kell engem. Bármennyire is szeretném elkísérni, nem tehetem. Ő nem akarja. Igen, megtiltotta, hogy Vele repüljek, az állapotomra hivatkozva. Még így egy hét elteltével is köhögök, tüsszögök, a megfázás különféle jelei kínoznak. Sikerült a kérése miatt hajba kapnunk, nem túl szép dolgokat vágtunk egymás fejéhez, ahhogy az ilyenkor lenni szokott, egész nap duzzogtunk, kerültük egymást. Estefelé beláttam, hogy igaza van. Megint csak én voltam az, aki gyerekesen viselkedett. Miközben zuhanyozott belopóztam a zuhanykabinba. Hátulról megöleltem, kissé meg is lepődött. Sikerült kibékülnünk egy olyan módszerrel, mellyel egy férfi és egy nő kibékülhet…

   Az utolsó napunkat kettesben tültjük itthon, Heikki még tegnap átugrott Brittához. A kanapén telepedtünk le, a meleg takaró alatt fekszünk egymást ölelve és filmet nézünk. Összerezzentem, mikor megszólalt a csengő.

-Vársz valakit Édes?- pislogtam Rá.

-Nem és ezek szerint te sem.-válaszolt unottan, lehunyt szemmel.

Sóhajtozva álltam fel, belebújtam a papucsomba és az ajtóhoz csoszogtam.

-Megyek mááááár!!-kiáltottam el magam út közben, mikor valakinek az ujja ismét odaragadt a csengőhöz. Kinyitottam az ajtót és majd leesett az állam: barátnőm és vőlegénye voltak a nem várt látogatók. Lefagyva, földbegyökerezett lábbal álltam a küszöbön, Berni volt az, aki először megölelt. Természetesen én is magamhoz szorítottam.

-Ti mit kerestek itt? Miért nem szóltatok, hogy jösztök? Kimentünk volna értetek a reptérre.

-Igazából az én ötletem volt az, hogy látogassunk meg titeket.- vallotta be szemlesütve Bernus.- Meglepetést akartunk szerezni, ugye nem baj? Nem zavarunk sokáig, reggel indulunk is haza, ha útban vagyunk.

-Bolond vagy? Egyáltalán nem zavartok, örülök, hogy jöttetek. Bármeddig maradhattok, hiszen nem szeretek egyedül itthon lenni. De gyertek beljebb.- invitáltam őket be a lakásba.

 Seb ebben a pillanatban tápászkodott fel a kanapéról, elég gyanus nekem a kómás tekintete. Ismerve Őt, képes volt elaludni addig, míg én ajtót nyitottam.

-Ugye nem zavartunk meg semmit sem?- kérdezte Tommi, miközben lesegítette a kabátját menyasszonyáról.

-Dehogyis!! Épp filmet néztünk, dehát Seb szokásához híven bealudt.- vázoltam a helyzetet Páromra tekintve, kitől meg is kaptam a magamét:

-Ha már éjjel nem hagysz aludni, akkor legalább napközben had pihenjem ki magam.

Leforrázva álltam a nappali közepén, miközben elsétált mellettem rácsapott egyet a fenekemre és csak ezután üdvözölte barátját.

     Sebastiant elküldtem a közeli boltba venni valami rágcsit, üdítőt. Tommi is vele tartott.

-Mi volt ez a kis csipkelődés a nappaliban? -felvont szemöldökkel kárdezte barátnőm a vengégszobában.

-Szeretjük húzni egymás agyát.- kuncogtam.

-Azt látom.- nevetett fel ő is.- Ez azt jelenti, hogy minden rendeződött körülöttetek?- az ágyra huppanva faggatott. Helyet foglaltam mellette.

-Többé-kevésbé- sóhajtoztam.- Másoknak évekig tart feldolgozni egy halálhírt, nekem erre nagyon kevés időm volt. Még mindig mardossa az egész bensőm, a feszültség és a fájdalom a határokat feszegeti, de… Tartanom kell magam Sebastian miatt. Nem akarok több bajt okozni Neki, így is eléggé kivolt az öngyilkossági kísérletem miatt.

-Meg tudom érteni őt. Egyszerűen nem fér a fejembe az, hogy járhatott ilyen hülyeség a fejedben. Mit akartál elérni ezzel?- vont felelősségre. Teljes joga megvolt ehhez.

-Bűntudatom volt, s ettől a mai napig nem tudtam megszabadulni. És ráadásul félek is.

-Dehát mitől?

-Attól, hogy egy nap úgy ébredek fel, hogy minden velük kapcsolatos emlékem kitörlődik az elmémből, hogy egy szép nap nem fogom tudni felidézni hangjukat, arcvonásaikat.- halk sírásba kezdtem, barátnőm egyből vígasztalni kezdett.

-Ez butaság Reni! Azokról a személyekről, kiket szeretünk, kik előkellő helyet foglaltak el szívünkben, sosem fogunk elfeledkezni.

  Nevetés hallatszott fel a szobába, ezért bementem a fürdőbe rendbehozni magam. Ezután csatlakoztam látogatóinkhoz.

-És mi szél hozott erre benneteket?- kérdezte Kedvesem, miközben narancslevet töltött Berni poharába.

-Igazából van célja a látogatásunknak. Méghozzá kettő is. Tommival- itt párjára nézett.- sokat beszélgettünk, egyeztettünk és végül kitűztük az esküvőnk napját.-újságolta.

-Igazán? És mikorra esik a nagy nap?- kíváncsiskodtam.

-Május 11.-re. Próbáltunk olyan napot találni, hogy Sebinek azon a hétvégén ne legyen versenye, ugyanis szeretettel meghívunk titeket.

-És emellé örülnénk, ha ti lennétek a tanúink a polgári esküvőn.- vette át a szót a finn.

-Hát barátom ez óriási megtiszteltetés. És természetesen élünk a lehetőséggel.- beszélt helyettem Párom, majd barátilag megölelte volt edzőjét.

-Lenne itt még egy dolog. Személyesen akartuk elmondani, vagyis inkább megosztani veletek ezt a hírt, mely napok óta bearanyozza a hétköznapjainkat.- sejtelmeskedett barátnőm, majd mindketten felálltak a kanapéról. Tommi egyik tenyere menyasszonya derekán, a másik pedig a hasán pihent:- Kisbabánk lesz!!- ejtették ki egyszerre a végszót.

-Uramisten!!- kezeim a szám elé tettem meglepődöttségem közepette. Természetesen egy hatalmas öleléssel gratuláltunk a kismamának és a leendő apukának is.

-Mikor tudtad meg? És hanyadik hétben vagy? Minden rendben van a picivel? És veled?- ehhez hasonló kérdések csúsztak ki a számon. Teljes lázban égtem a baba érkezte miatt.

-Azt félretéve, hgy reggelente rosszullétek gyötörnek és, hogy össze-vissza eszem mindent, minden a legnagyobb rendben van. A 6. hétben járok már.- keze pocakjára csúszott.- Múlt héten szerdán voltam nőgyógyásznál. Feltűnt az, hogy egyre gyakrabban szédülök, hogy a reggelem a WC felett kezdődik és persze az is, hogy a menzeszem késett. Megéreztem a változást magamon, furcsa érzéseim támadtak, külsőleg is megváltoztam valamennyire, de addig nem akartam elmondani senkinek sem, míg nem biztos. Az első akinek elmondtam, az természetesen a leendő apuci volt.- egymásra mosolyogtak és egy forró csókot váltottak.

- És mi volt az első reakciód?- pislogtam Tommira.

-Azt hiszem nem kell szégyelnem azt, hogy elsírtam magam. A takaró alatt leltem rá egy ultrahangos képre. Kitágult szemekkel néztem a 3D-s fotót a magzatról, de nem tudtam mire vélni ezt az egészet. Persze érthető így napokkal később, hogy a kisbabánk látható rajta, de… Abban a pillanatban egyszerre voltam meghatódva és meghökkenve és még sorolhatnám.

   Végig a finn szemébe néztem Meghatározhatatlan csillogás izzott a kék szempárban. Minden egyes szavából sugárzott a boldogság, a büszkeség, a vágy arra, hogy végre a karjaiban tarthassa azt a csöppséget. Tudom, hogy nagyon vágytak már egy kisbabára és ez most végre elérkezett. Csak remélni tudom, hogy a sors ezúttal kegyes lesz velük. Csodás dolog lehet reggelente azzal a gondolattal ébredni, hogy pár hónap múlva szülőkké vállnak.

    Megejtettünk egy korai vacsorát, majd mindenki elindult elvégezni a szokásos esti teendőket, majd ágyba bújni. Különösen Szerelmemnek volt sürgős a lefekvés, ugyanis reggel 7-kor kellnie kell, hogy elérje a fél 9-es gépet. Utolsó estéjét tölti itthon a nagy utazás előtt, méghozzá velem, a fürdőkádban. Élvezem, ahogy végigsimít karomon, belecsókol a nyakamba. Hiába a kellmesen meleg víz, ezektől a szokásaitól megborzongom, akarva-akaratlanul is libabőrös leszek mindenhol. Még így kicsivel több, mint másfél év elteltével is. Belenézek szép szemeibe. Pillantása azonnal rabul ejt, olyan furcsa most a tekintete. Kék írisze vágyat, szerelmet, bűnbánatot sugároz. Igen, látszik minden egyes mozdulatán a bűntudat. S tudom is, hogy miért. Azért, hogy most nem akar magával vinni. A tapintásaival, érzékletességével, figyelmességével, kényeztetésével akar mindezért kárpótolni.

-Seb, kérlek ne legyen bűntudatod a döntésed miatt. Ez most így alakult, de azt beszéltük meg, hogy Koreában és az azt követő helyszíneken is kinn leszek.- simítottam végig arcán. Megfogta kezem és lágy puszit lehelt tenyerembe.- Tudom, hogy ez a legjobb döntés, amit meghozhattál. Még lappang bennem egy kicsit a megfázás, nem is nagyon bírnám a hosszú repülőutat. Fizikailag nem leszek jelen, de az elmédben és a szívedben annál inkább. Szorítani fogok Érted Bajnokom.

Fenekemnél fogva megemelt és szembe fordította magával.

-Nagyon szeretlek.- súgta fülembe egy ölelés alatt. Ekkor mintha egy könnycseppet éreztem volna a vállaimon. Elhúzódtam Tőle és valóban könnyesek voltak fájdalmasan szép szemei. Lehunyta azokat és én kihasználtam a pillanatot: a szemhéjaira lágy puszikat leheltem. A külvilág megszűnt körülöttünk, minden problémám elhesegettem, csakis Rá összpontosítottam. A maradék órákat Neki ajándékoztam, szerelmes szavaimmal bíztattam, erőt adtam számára ahhoz a megviselő két héthez, mely most következni fog. Mosollyal az arcunkon hajtottuk fejünket a párnára…

*************

  Reggel óta pokolian teltek az órák. Sebastian hiányát nehezebben viselem, mint azt gondoltam, pedig egy napja sincs annak, hogy elment. Alig volt kedvem bármit is csinálni, nehezemre esett egy fazék vizet a tűzhelyre tenni, az ebéddel javarészt terhes barátnőm foglalkozott. Nekem messze, valahol a távol-keleten jártak gondolataim.

   Fáradtságra panaszkodva a hálóba mentem, otthagyva az épp vacsorázó barátaim. Leültem az ágyra törökülésbe, miután az éjjeliszekrényemből kivettem egy fényképalbumot, mely életem összes pillanatát, a szeretteimről készült számtalan fotót  vetítette elém. Mikor legutoljára otthon jártam- a temetés miatt- az utolsó pillanatban még a bőröndömbe tuszkoltam ezt a tárgyat. Azóta alig telt el úgy nap, hogy ne vegyem a kezembe. Sebastian is sokszor “ rajtakapott” már, amint esténként, lefekvés előtt a könnyeimmel küszködve lapozgattam. Ő mindig átkarolta vállam és velem együtt “utazott” az emlékek rengetegében. Minden gondolatom, érzelmem feltártam, Ő mindvégig meghallgatott. Csendes, türelmes volt, egyszer sem mondta azt, hogy unja, egyszer sem szakított félbe. Mintha belátott volna fejembe, mintha tudta volna, hogy nekem ezekre a pillanatokra van igazán szükségem. Ő egy olyan társ, akire egész életemben vágytam. Ő egy tökéletes társ.

   Mielőtt úgy igazán belemerültem volna az emlékek sokaságába, a szobaajtón kissé félősen, halkan kopogtak.

-Gyertek be.- adtam meg az engedélyt a bejövetelre. Barátaim félősen lépkedtek felém, végül letelepedtek velem szemben, az ágyon.

-Minden rendben van? Szinte alig ettél valamit a vacsorából. Nem ízlett amit főztem?- kérdezte szomorú tekintettel Berni.

-Tudod jól, hogy csodásan főzöl.- hesegettem el negatív gondolatát a vacsival kapcsolatban.-Mint mondtam lent, fáradt vagyok.

-És emelett még nyomja is valami a lelkedet.- vette át a szót Tommi és egy pillantást vetett az ölemben levő albumra. Úgy döntöttem, hogy kihasználom az alkalmat és, ha már itt vannak, akkor megnyílok előttük.

-Rettentes barátnő vagyok, valami olyasmit mondtam pár nappal ezelőtt Sebastiannak, amit egy cseppet sem várt volna el tőlem. Nekem olyan bűntudatom van!- sírni kezdtem.

-Miből gondolod azt, hogy rettenetes barátnő vagy? És mitől van ekkora nagy bűntudatod?- várta a választ Berni.

- A szingapúri nagydíj utáni órákat kettesben töltöttük, együtt ünnepeltük a győzelmet. Lefeküdtünk egymással és ezután…komoly témáról kezdtünk beszélgetni. Nem vártan ért ez az egész, azt hittem, hog Seb várni akar még egy kicsit ezzel. Szeretne egy kisbabát tőlem.

-Azt hiszem sejtem, hogy mi volt a válaszold.- sóhajtott barátnőm.- Biztos van valami oka annak, hogy úgy döntöttél, ahogy.

-Igen Berni, nyomós okaim vannak. Én… én nem érzem magam alkamasnak arra, hogy kihordjak egy babát. Annyi fájdalom, feszültség, bánat van bennem, hogy évekbe telik, míg ezektől megszabadulok. Nekem korai még ez a baba. Túl korai. Nemrég temettem el a szüleim, nem megy ez most nekem.- továbbra is sírtam.

-Szemedre vetett Seb bármit is a döntésed miatt?- jött a következő kérdés Tommitól.

-Nem.  Nagyon megértő volt velem. És megbeszéltük, hogy pár hónap múlva jöhet a baba.

-Akkor hol itt a gond?- háborodtak fel egyszerre.- Jajj csajszi, egyszerűen nem értem a gondolkodásmódod!! Miért beszélsz te bűnbánatról, ha tudtatok mindent tisztázni????

-Attól, hogy mindent tisztáztunk, Ő még legbelül ugyanúgy vágyik családra, arra, hogy a karjaiban ringathasson egy gyermeket!! Nem akartam elmondani neki azon az éjjelen mindezt, mert nem akartam a kedvét szegni, de…a másik ok a Forma-1. Alig van már hátra pár futam, mely teljes koncentrációt, felkészülést igényel. Azzal, ha most össze akarnánk hozni egy gyereket, csak elvenném a figyelmét a versenyzésről. Nem akarom, hogy folyton miattam/ miattunk aggódjon. Neki most a bajnokság a legfontosabb, tudom, hogy mennyit jelentene a számára egy újabb világbajnoki cím. Én csak az utolsó helyen kell most következnem. Nem akarom, hogy a családalapítás miatt csússzon ki a kezéből az esély egy újabb bajnoki címre. Ha vesztesként fog hazatérni akár Brazíliából, az az én lelkemen száradna, mert azt jelenti ez, hogy csődöt mondtam, mint barátnő. Értitek már?

-Reni, nekünk nincs beleszólásunk a ti ügyeitekbe. Minden szempontból megértelek téged is és az álláspontodat is. Ha te úgy érzed, hogy ez a leghelyesebb döntés, amit meghozhattál, akkor ne érezz bűntudatot, ne kételkedj. Legyen kicsivel több önbizalmad.- fejtette ki véleményét Berni.

  

       Másnap reggel beszéltem telefonon Párommal. Annyira belemerültünk a beszélgetésbe, hogy volt fél kettő is, mire belekezdtünk Bernivel az ebéd elkészítésébe. Váratlanul megszólalt a csengő.

- Megyek, kinyitom.- tette le kezéből a salátát barátnőm. Másodpercek múlve lépett ismét a konyhába. Feje elég vörös volt már.

-Azt hiszem nem fogsz örülni a látogatódnak.- suttogta a fülembe. Egy ”nem értelek miről beszélsz” pillantást vetettem rá, majd eldöntöttem, hogy utána járok a dolognak. Bernivel a nyomomban a bejárathoz tipegtem. Szinte úgy éreztem magam, mint akit leforráztak. Nem számítottam a látogatására egy cseppet sem. Tudom, hogy az előttem álló percek-talán órák- nem lesznek épp kellmesek.

-Sebastian nincs itthon. Elutatzott Japánba tegnap reggel. Kár volt venned a fáradtságot és idejönnöd.- nem kíméltem a kellemetlen látogatót.

-Nem Sebastianhoz jöttem, hanem hozzád.- suttogta félelemmel a szemében. Bernivel cinkosan összenéztünk, mind a kettőnkben megfogalmazódott az a kérdés, hogy mit akarhat itt és főleg tőlem Hanna. Merthogy ő volt a kellemetlen látogató ezen a “csodás” napon.

-Gyertek beljebb.- tártam szélesebbre az ajtót, hogy be tudjon jönni a kislányával együtt. A nappaliban kínáltam hellyel őket.

-Minek köszönhetem a látogatásod? Mikor legutóbb Heppenheimban találkoztunk azt mondtad, hogy eltűnsz az életünkből.- továbbra is nyers voltam a szőkével.

-Békével jöttem Reni.-nézett kettőnkre egy árva pillantással.- Megigértem akkor, hogy nem fogok közétek állni. Sebastian már a tied, én voltam annyira hülye, hogy eldobjam őt magamtól egy olyan férfiért cserébe, aki egyik nap még szeretett, majd hirtelen megváltozott, megvert állapotosan, majdnem elvetéltem és most mégcsak nem is kiváncsi a lányára.- sírta el panaszát, de valójában nem értem, hogy ez engem hol érdekel?? Az ölében csücsölő kislányra néztem. Hatalmas őzikebarna szemei voltak, babanyelven gagyogott valamit, közben édesanyja szőke fürtjeit húzgálta. Egy év körüli lehetett már.

-Nézd Hanna!! Engem ez egy cseppet sem érdekel, nem fogsz meghatni ezekkel a vallomásokkal. Te kerested magadnak a bajt, viseld a következményeket. Térj légyszíves a tárgyra, mert feltételezem, hogy nem bűnbánatot tartani jöttél.

-Én….-picinyke szünet.- A részvétem jöttem kifejezni a szüleid miatt. Nagyon rossz lehet most neked és…

-Várj!!-szaváva vágtam.- Te honnan tudsz minderről??

- Az interneten megjelent egy cikk és pár kép erről. És Sebastiant is kédezték ezzel kapcsolatban a monzai futam után.

-Nagyszerű.-fintorogtam.- És Ő mit válaszolt?

-Teljesen lefagyott. Düh ült ki arcára, a legszívesebben nekiesett volna annak a riporternek. De nem válaszolt, Britta elráncigálta onnan.  De te nem is tudtál erről??- lepődött meg. A fejem ráztam.- Azt hiszem nem kellett volna elmondanom. Kérlek ne állj neki Sebastiannak, nem akarom, hogy megtudja, hogy tőlem tudtad ezt meg. Békés szándékkal jöttem, nem akartam bonyodalmat okozni.- térdepelt le elém sírásra biggyesztett szájjal.

-Nem fogom elmondani Neki, ne aggódj.

-Köszönöm. Mi most mennénk. Elég hosszú az út hazáig busszal, Olivia is kezd álmos lenni. Hálás vagyok, hogy meghallgattál, eleinte azt hittem, hogy ki fogsz dobni.

Kettőt pislogtam, már a bejárati ajtón lépett ki.

-Hanna várj!!- kiáltottam utána. Visszafordult.- Nem maradtok ebédre?- kedveskedtem. Hiába próbáltam kemény maradni, egyszerűen… Nem megy. Az nem az én stílusom.

-Köszönjük, de nem szeretnénk zavarni és útban lenni.

-Értem. De azért egy kis süteményt vihetnél útravalóként.  Olivia biztosan örülne neki.

-Azt nagyon szívesen elfogadom.- jött a válasz. Kimentem gyorsan a konyhába, egy nagyobb szalvétába csomagoltam néhány aprósüteményt, melyet még Seb hozott a boltból. Átadtam Hannának, megköszönte és már a kapun kívül állt.

-Elképesztő ez a nő!!-ordított Tommi abban a percben, amint becsuktam a bejárati ajtót.- Hogy lehet valakinek ennyi bőr a képén?? Még ide mer jönni azok után, amit művelt Sebastiannal?? Nincs egy csepp szégyene sem?? Ez a nő egy riherongy, egész életében szerette magát sajnáltatni.

-Tommi elég legyen!!!- állítottam le a srácot. Nem kicsit szeppent meg.

-Mit akarsz tenni? Elmondod Sebinek, hogy itt járt?- tette fel a kérdést Berni.

-Tettem egy ígéretet az imént Hannának, ahhoz tartom magam. Nem kell Sebnek erről tudnia, békét akarok és nem állandó viszályákat Hanna miatt. És kérlek ti is tartsátok a szátokat.

  Elképedve néztek rám, látszott rajtuk, hogy szívesen fűztek volna még a témához egy-két mondatot, de inkább magukban forrtak tovább a dühtől.

Hanna váratlan megjelenése tényleg nagy port kavart, de ebéd után szerencsére mindennek már  nyoma sem volt…