37.fejezet

Csodálatos reggelre ébredtem. Párom egyszerre simogatta és csókolgatta a karom. Pezsgett a vér az ereimben, ahogy a puha ajkaival megérintette a bőröm. Nem akartam, hogy abbahagyja amit csinált. Csukott szemmel élveztem, ahogy kényeztet. A szívem egyre jobban zakatolt és hirtelen kipattantak a szemeim. Megérte, hiszen a világ leggyönyörűbb szempárjával találtam szembe magam, mely igéző és folyton felizgat. Ember nem létezik, aki ellen tud állni Neki…

-Jó reggelt a világ legcsodálatosabb kisasszonyának!- szívdöglesztő mosollyal az arcán fordult felém és óvatosan ízlelgetni kezdte az ajkaim. Ahogy egyre szenvedélyesebb volt, úgy egyre nehezebben esett ellenállnom a kísértésnek és az érzéseimnek. Éreztem a bőrén a friss tusfürdő illatot és a puha arcbőrét, amit egy baba popsijához tudok hasonlítani.

-Soha ennél rosszab ébredésem ne legyen.- simogattam az arcát pár perc csókolózás után.

-Megengedi a kisasszony, hogy fokozzam ezt a csodaszép reggelt?- suttogva kérdezte és a lehellete csiklandozta a bőröm.

Értetlenkedve néztem Rá, mivel gőzöm sem volt arról, mire is készül. Benyúlt az éjjeli szekrénybe és a kezembe adott egy fehér papírba, piros kis masnival átkötött csomagot. Izgatottan bontottam ki és megláttam a csomag tartalmát: Shakira “Sale el Sol” című albumát. Nagyokat pislogtam Páromra, aki az arcom látva felnevetett, aztán totálisan véletlenül a nyakába ugrottam.

-Édes Szerelmem köszönöm szépen!!- a nagy lendülettől Seb a földre esett, én pedig rá.

-Jól vagy? Nem ütötted meg magad?- aggódtam és még mindig rajta feküdve simogattam a mellkasát. Nem mondott semmit, csak hosszasan néztünk egymásra, majd hangos nevetésben törtünk ki.

-Ne is mondj semmit!- emeltem fel a kezem, mikor szólásra nyitotta ajakit.- Tudom, hogy nem vagyok 100-as, ezt már sokszor hallottam Bernitől.- kuncogtam.

-Nem is ezt akartam mondani.- kisímitott egy hajtincset a szememből.- Hanem azt, hogy SZERETLEK!- nézett mélyen a szemembe. A szívem egyre jobban készült arra, hogy kiugorjon a helyéről. Bizsergő érzés futott át rajtam és libabőrös lettem a “szeretlek” szó hallatán. Még mindig alig tudtam felfogni, hogy Ő egyedül csak engem szeret és minden reggel az Ő érintésére ébredek fel.

-Én is Téged. Elmondani sem tudom, hogy mennyire.

*******

   Seb bekapcsolta a laptoját, én pedig hallgatni kezdtem a Cd-t. Elmondta, hogy onnan tudta, hogy szeretem Shakirát, mikor Németországban a pilóták bulijára tartva a kocsiban ülve énekelni kezdtem. Úgy látszik, jó a memóriája.

  A reggelizés eléggé elhúzódott, mivel evés közben is énekeltem és táncoltam. Az utóbbit főleg Seb ölében, aminek köszönhetően elködösült a pillantása és a nadrágja is egyre jobban dudorodott. Zenére könnyebben ment a mosogatás és az öltözködés. Ezúttal egy virágmintás ruhára esett a választásom, a hajam pedig befontam és magamhoz híven no smink. Szerettem természetesnek tűnni, főleg életem Szerelme előtt.

-Mi a mai program Édes?- ültem Seb ölébe, miközben felhúztam a szandálom.

-Tegnap délután, míg aludtál, volt időm utána nézni pár látnivalónak. Szerintem jó lenne megnézni a Parc de Ciutadellat, a Rambla nevezetű sétálóutcát. Este pedig csódálatos látványt nyújt a mágikus szökőkút.- sorolta.

-Imádlak. Mondtam már?- kacérkodtam Vele.

-Öhhmm…- gondolkodott.- Ma még nem!- vigyorott.

-Tudod érdemes az ilyen dolgokat elismételni.- csókoltam meg.

    A félvállass táskámba ezúttal becsúsztattam  egy üveg ásványvizet is, tekintettel a tegnap történtekre. Majd kézenfogva mentünk a mai első állomásunk felé: Parc de Ciutadella. Az egész park tele volt szebbnél szebb réti virágokkal és rengeteg árnyékot nyújtó fával. Ahogy beléptünk ide, máris éreztem, hogy egy teljesen új közegbe léptem, és mintha 10 évet léptem volna vissza az időben. Minden és mindenki nyugodt volt és az idő is más dimenzióban járt. Még varázslatosabbá tette az egészetet a sok szerelmes pár, akik kézen fogva sétálgattak vagy épp csókolóztak. Itt értettem meg igazán, milyen csodás is a szerelem és mennyire hálás lehetek, hogy mindezt birtokolhatom. Ahogy sétálgattunk és felfedeztük a zöld természetet, megpillantottunk egy játszóteret, ahol a gyerekek önfeledten játszottak. Ránéztem Páromra, aki csillogó szemekkel nézte a gyerekeket. Felsóhajtottam.

-Mi a baj szívecském?- fordúlt felém aggódó tekintettel.

-Seb! A tegnap mikor felvetetted annak lehetőségét, hogy terhes vagyok, mit éreztél? Olyan üres volt a tekinteted.

-Üljünk le Kicsim.- a fűre ült és az ölébe húzott.- Annak ellenére, hogy lassan 1 hónapja ismerjük egymást, úgy érzem,hogy mi összetartozunk. Te megtudod adni nekem azt, amire én vágyom és remélem, hogy ez fordítva is igaz.- itt hevesen bólogattam.- Nem tudom megmagyarázni miért, de úgy érzem, mintha évek óta egy párt alkotnánk. Én 25 leszek jövőre és itt az ideje, hogy családot alapítsak. Mondtam, hogy Tőled szeretnék kisbabát. De még most nem!! Ne értsd félre, örülnék, ha egy magzat fejlődne a pici pocidban.- itt a hasamra csúsztatta a kezét.- Nem hagynálak cserben benneteket, hiszen tőlem fogant volna. De fiatal vagy. Érettségi előtt állsz. Majd évek múlva fogsz csak családra vágyni. És remélem, hogy tőlem.- mosolygott és megölelt.

-Igen Sebi, Tőled akarok gyereket. Eldöntöttem, hogyha egyszer lesz egy kislányom, az Emma nevet fogam neki adni.- teljesen megnyíltam előtte, hiszen Ő is ezt tette velem az imént.

-Mint azt a kislányt a repülőn!!- kapott észbe.- Azon gondolkodtam, hogy meghívom őt és Lilianát az Olasz Nagydíjra .Mit szólsz édesem?

-Hűűű Seb! Szóhoz sem jutok. -kapkodtam a levegőt.- Te vagy a legjobb ember kerek  e világon.- szó szerint lecsaptam a párnás ajkaira és hanyatt dőlt a füvön.

  Tovább sétálva egy tavat fedeztünk fel, amely csónakázásra szolgált. Párom ki is bérelte az egyiket egy órácskára. Életemben most adatott meg először a lehetőség, hogy csónakázzam. Ez is Sebastian Vettel mellett történt meg. Merengve figyeltem a mellettem úszkáló kiskacsákat. Párom érintése  hozott vissza a valóságba:

-Baj van? Olyan hallgatag vagy Kicsim.- hagyta abba az evezést és minden figyelmet rám szentelt.

-Seb én…- itt éreztem, hogy egy gombóc keletkezett a torkomban- nem voltam veled őszinte.- vallottam be és lehajtottam a fejem.

-Nem értelek.- rázta a fejét.

-Mikor aznap éjjel felébredtél és nem találtál magad mellett, én órákat ültem a tengerparton és gondolkodtam. Nem készültem arra, hogy ezt elmondjam Neked, mert nem akartam tönkre tenni ezeket a csodálatos napokat, de szeretlek és nem vagyok képes becsapni Téged, azt az embert, aki a legtöbbet jelenti a számomra.- mondtam.- Félek a jövőtől. Neked ott lesz a Forma-1, az autóversenyzés, ami az életet jelenti a számodra,  nekem pedig a suli. Nem akarom, hogy a távolság és az időhiány elhidegítsen minket. Én belehalnék abba, ha elveszítenélek!!- öntöttem ki a lelkem és a kiborulás szélén álltam.

-Olyan butus vagy édesem.-ölelt meg és megpuszilta a homlokom.- Tévedsz, a Forma-1 csak egy része az életemnek. A másik, a döntő részét te jelented. Ha mellettem vagy nem kell semmi csakis rád vágyom!- döntötte a homlokát az enyémnek.- Még a kapcsolatunk kezdetekor megígértem, hogy nem engedem, hogy eltávolodjunk egymástól. Egyszer már hibáztam e téren, nem tettem meg mindent ahhoz, hogy Hannával boldogan éljünk, többé nem fogok hibázni. Megesküszöm, hogy minden szabad hétvégém veled fogom tölteni. Ugye hiszel nekem édes?

-Igen.

-Helyes. Akkor koncentráljunk tovább a nyaralásunkra és élvezzük, hogy együtt vagyunk.

******

    Pár óra múlva a Rambla sétálóutcán sétálgattunk kéz a kézben. Utcai színészek tartottak előadást és tapsolva, nevetgélve követtük ezeket figyelemmel. Egy-egy mondaton felnevettem.

-Te tudsz spanyolul?- nézett rám Sebi hatalmas, boci szemekkel.

-Néhány alapvető kifejezést.

-Most megleptél.- simogatott.- És esetleg mondassz is nekem valamit?- kacérkodott.

Tudtam, hogy mire vágyik, ezért érzékien a fülébe súgtam:

-Te quiero mucho Sebastian.

-Ich liebe dich auch.- válaszolt németül.

-Ez nem ér!!- ütöttem vállba.- Te is spanyolul válaszolj.

Nem mondott semmit sem, csak megcsókolt. Kirakatokat nézegettünk, egy édesség bolt előtt megcsapta az orrom a friss csoki illata.

-Sebi, veszel nekem csokit.- vettem elő a boci szemeim.

-Amennyit csak szeretnél Szerelmem.

  Minden fajtából vett nekem: mogyoróst, tejest, kókuszost, epres joghurtost és karaméllást. Egy hatalmas zacskóval a kezünkben léptünk ki a bolt ajtaján. Leültünk az arnyékban egy padra és majszolni kezdtem a kedvenc édességem.

-Kérsz?- nyújtottam Ő felé egy darabot.

-Szeretem a csokit, de nem szabad ennem.- tiltakozott.- Tommi kinyírna, ha látná, hogy tömöm magam csokival.

-De nem látja és nem dől össze a világ egy harapástól.- győzködtem.

-Oké, eszem, de csak akkor, ha segítessz ledolgozni a csoki adta súlyfelesleget.-vigyorgott kajánul és belecsókolt a nyakamba.

Végül az lett a vége, hogy megettünk egy mogyoróst és egy epres-joghurtost.

-Húúú de tele vagyok.- fogtam a hasam.

-Nem is látszik rajtad, hogy szereted a csokit. Úgy értem, hogy nem híztál egy dekát sem mióta együtt vagyunk.

-Ilyen az alkatom. Sosem voltam hízásra alkalmas.- vontam vállat.

Meséltem a gyerekkoromról és a szomszédomban élő néniről, aki cukrász volt és minden nap hozott nem friss sütiket.

-A 10. szülinapomra kaptam tőle egy Forma-1-es autó alakú tortát. Kegyetlenül sírtam, mikor anyu felvágta, mert olyan szép volt, hogy fájt a szívem megenni. A néni megígérte, hogy a következő hétvégére süt egy ugyan ilyen fajtát, amit el lehet tenni emlékbe. Másnap, mikor haza értem a suliból, a háza előtt mentőautók álltak. Anya mondta, hogy Marika néni szívinfarktusban meghallt.- kibuggyant egy könny a szememből.

-Sajnálom Édes!- ölelt magához a szívem választottja.

******

  Esteledni kezdett és az üzletek is bezártak már. Spanyolországban az élet csak este kezdődik. A mágikus szökőkút elindult, ez a barcelonai este leggyönyörűbb és legkedveltebb látnivalója. Mialatt változtatta pompás színét, klaszikus zenéket játszott egy hegedűzenekar Mozarttól és Strausstól. Sebivel ölelkezve csodáltuk az elénk táruló mesebeli látványt. A több 200 ember tapsolva fogadta a fél órás előadás végét és a tűzijáték kezdetét.

   Párom tanácsára az El Trillo nevezetű étterembe mentünk vacsorázni, amely pompás volt minden szempontból. Az étterem belséjében senki sem ült, mindenki az udvaron kialakított teraszon fogyasztotta el az általa választott ételt. Egy idősebb és kedves pincér vezetett minket oda egy üres asztalhoz. Természetesen Párom úriember módjára kihúszta nekem a széket és kezem megfogva segített leülni. Az evőeszközök egyforma távolságra voltak elhelyezve a tányéroktól. Az asztal közepére egy rószacsokor volt elhelyezve, melyet égő mécsesek vettek körbe.

Az étlapot olvasgattuk, mikor egy pincér állt meg mellettünk.

-Sikerült választaniuk a kedves vendégeknek?- kedveskedett.

Megrémültem és kiejtettem a kezemből az étlapot. Ezt a férfi hangot ezer közül is felismerném , hiszen még mindig olyan csábító volt, mint évekkel ezelőtt.

-Kicsim jól vagy?- aggódva fogta meg a kezem Seb.

-I…igen.- dadogtam.

A pincér felvette az étlapot a földről és a kezembe adta. Elkövettem azt az egetrengető hibát, hogy ránéztem. Ő volt az! Gúnyosan nézett rám, a szemei szikrát szórtak a megvetéstől.

-Mit szeretnél enni édesem?- rántott vissza a valóságba Seb.

-Amit te szeretnél.

-Akkor paellat kérünk.(erről tudni kell, hogy fő összetevői a rizs,  a sáfrány,  és az olívaolaj, ezen kívül tengeri falatokkal, hússal, és zöldségekkel körítik.)

  Felvette a rendelést és elment. Úgy éreztem magam, mint akit összevertek. Sajgott a fejem, minden egyes testrészem, de a legnagyobb fájdalom a szívem érte. Éreztem, hogy egyre szaporábban veszem a levegőt és a szívem millió darabra hullik. Mikor kihozta az ételt, a szemem sarkából láttam, hogy engem bámul. A tekintete perzselte a bőröm. Ezután vigyorogva magunkra hagyott. Sebastian bort töltött ki a poharunkba, majd jóízűen enni kezdett. Én csak túrkáltam a villával az ételben és a földet bámultam. Nem akartam Seb szemébe nézni, nem akartam, hogy maga előtt egy összetört nőt lásson, aki számára elérhetetlen egy boldog élet.

-Nem szereted? Rendelhetek mást is, ha gondolod.

-Sajnálom Seb!- ennyit bírtam csak kimondani, otthagytam. Sírva rohantam át az étterem épületén. Minél hamarabb el akartam innen menni. A sírásom miatt a látásom egyre homályosabb lett, ezért többször is megbotlottam. Ömlött a vér a térdemből és megütöttem a könyököm is. Úgy néztem ki, akárcsak egy agrólszakadt, mikor a szandálom pántja is elszakadt. El akartam menekülni a kínzó fájdalomtól és Sebastiantól.

-Míért most kellett megjelennie? Míért pont itt, ezen a helyen. Miééért???- ordítottam. Az emberek végigbámultak rajtam, nem érdekelt, hogy totálisan hülyét csinálok magamból.

A házunknál sem ért biztonság: a pincér, Martin állt ott.

-Honnan tudtad, hogy itt szálltam meg?- kérdeztem halkan, reszketve a félelemtől.

-Nem fontos Cicám.- felém közeledett, én pedig menekülésem közepette megbotlottam.

-Mire készülsz Martin?

-Csak nem félsz tőlem Cicus??- vigyorgott önelégülten a képembe, megragadta a karom, bevonszolt a házba és elfordította a kulcsot a zárban.

-Martin, kérlek ne csinálj semmi őrültséget.- könyörögtem és újból hátrálni kezdtem, de megint elakadtam: ezúttal a falban.

-Nyugi édesem, nem foglak bántani, csak játszunk egy kicsit.- simogatni kezdte a karom, amire megborzongtam.- Érett nő lettél, csinosabb és gyönyörűbb vagy, mint valaha és fogtál magadnak egy pénzes pasit, aki ráadásul még híres is. Tőlem pénzt úgysem kaphattál volna.- csókolgatni kezdte a nyakam.

-Miről beszélsz? És eressz el!!!- próbáltam kiszabadulni a karjaiból, de túl erősen szorított.

-Jajj ne mondt már, hogy szerelmes vagy ebbe a vigyorgó és pattogó majomba! Tudom, hogy még engem szeretsz és vele csak a pénzért és a vigasz miatt vagy.- a fenekem alá nyúlt és végigdöntött az ágyon. Letépte rólam a ruhát és a melltartót és minden porcikám csókolgatni kezdte. Hihetetlen fájdalmat éreztem a testemen és legbelül. Egy mozdulattal belenyúlt a bugyimba és a legérzékenyebb pontom simogatta. Sarokba voltam zárva, nem volt menekülési lehetőségem.

-Nem tudom, hogy szűz vagy-e még, de pár pillanat múlva ha tetszik, ha nem a magamévá foglak tenni. Nagyon hülye voltam, hogy úgy dobtalak, hogy nem dugtalak meg. Pedig olyan szerelmes és naív kislány voltál, hogy még erre is könnyen rá tudtalak volna venni.

-Seeeggíííttsééég!! Seb kérlek segíts!! – kiáltottam, ahogy csak tudtam. Reméltem, hogy valaki a segítségemre siet és véget vet ennek a rémálomnak.

Mielőtt Martin magszabadított volna a bugyimtól és megerőszakolt volna, Seb ránk törte az ajtót.

-Te rohadék!!- rántotta le rólam Martint.- Te utolsó szemétláda! Hogy mered ezt tenni a barátnőmmel?- ordított torka szakadtából és Martint ráncigálta.- Megöllek érted? Ne lássalak mégegyszer Reni közelében, megértetted??- fenyegetőzött, majd behúzott egy hatalmasat a bántalmazómnak, aki azonnal elrohant. Mindezt a sarokból, összekucorodva néztem végig. Reszketett a testem a félelemtől és a sírástól.

-Itt vagyok édes. Nincs semmi baj, már vége van. Elment az a rohadék.- ölelt magához. A hátam simogatta. Biztonságot nyújtott az ölelése és a teste közelsége. Tudtam, ha Ő itt van, semmi baj nem érhet. A könnyeim nem apadtak ki és egyre szorosabban szorítottam magamhoz az életem megmentő férfit. Nem akartam elengedni, azt akartam, hogy örökre velem legyen és mindentől megvédjen. Majd lassan elnegedett.

-Ne hagyj itt kérlek!- könyörögtem neki kisírt szemekkel.

Levette pólóját és rám adta. A karjaiba vett és az ágyra ültünk.

-Mi történt a térdeddel?- nézett rám aggódva.

-Elestem párszor. Még a szandám is elszakadt. -mondtam és letöröltem a könnyeim.

Fejét csóválva és sóhajtozva ment a fürdőbe.

-Szerencsére találtam elsősegély dobozt.- jött vissza pár perc eltelte után. Ölébe vette a lábaim és fertőtleníteni kezdte a két térdemen lévő horzsolásokat. Felszisszentem a fájdalomtól.

-Bocsi kicsim.- adott egy-egy puszit a leragasztott sebekre.-Ki volt ez a férfi? Ismered, ugye?

-Igen. Ő volt…Martin.- sírni kezdtem újból.

Párom arca lángba borúlt . Sose láttam még ilyen dühösnek. Nekidőlt az ágytámlának, az ölébe húzott és betakart. A karjaiban sírtam hosszú órákon át. Egy percre sem engedett el, végig türelmesen simogatott, ringatott, mint egy kisbabát. Hajnal lehetett, mikor kimerülten és egy szebb napot várva végre elaludtam…