55.fejezet

  Sebastiannal összekulcsoltuk ujjaink és feszülten figyeltük Édesanyám.

-Nézzétek fiatalok én…nagyon szégyenlem a viselkedésem.Tudom, hogy ez a bánásmód nem egy anyához méltó volt. De, ha magyarázatot kell adnom, akkor talán megrémültem. Bevallom őszintén,h ogy meg sem fordult az  a fejemben, hogy össze akartok költözni. Vagy legalábbis abban reménykedtem, hogy vártok még ezzel. Sebastian veled kapcsolatban tévedtem. Csúnya dolgokat vágtam a fejedhez, amik miatt a bocsánatodat kérem. A világ legbecsületesebb embere vagy s én pont ilyen férfit szeretnék a lányom mellé.

-Laura, én nem haragszom magára. Azt szeretném, ha fátylat borítanánk a múltra. Kérem szépen ne eméssze magát. Köszönöm azt, hogy megváltoztatta a véleményét rólam, ez nagyon sokat jelent Reninek, akit mélyen megsebeztünk mindketten. Ön a mondandóival és pedig a gyerekes viselkedésemmel: menekültem a probléma elől, mit sem érdekelve az egész.

Anya után Seb is bűnbánatot tartott. Még csak ez hiányzott nekem.

-Bebizonyítottad, hogy méltó vagy a lányom szerelmére. Ebben a nehéz időszakban végig mellette vagy, fogod a kezét és vigyázol rá. Sajnos én nem tudtam megtenni ezt az elmúlt két napban. Az édesanyám elvesztése miatt összeroppantam és még most is alig hiszem el, hogy már nincs közöttünk. Látjátok ,még arra is képtelen voltam, hogy egy olyan temetést intézzek, amilyet valóban megérdemel .Hálás lehetek Brittanak, mert ha ő nincs, bizony szégyent vallottam volna immár gyermeként is, nemcsak anyaként.- zokogni kezdett s én egyből megöleltem.

-Nyugodj meg anyu. Nagyszerű anya vagy, ezt már számtalanszor bebizonyítottad. A lelked ígyis gyenge, csak még rosszabb lesz, ha tovább gyötröd magad. Mi szeretünk és megbocsátunk Neked.

-Csak a tegnap döbbentem rá arra, hogy túlreagáltam a dolgokat. Szeretitek  egymást és nyilvánvaló, hogy együtt akartok élni és az is tudnivaló, hogy nem fogsz örökké a szüleid nyakán lógni. Kicsit nehéz emellett még pár dologba beletörődnöm: abba, hogy felnőtt nő lettél, abba, hogy megtaláltad a párod .De mivel anya vagyok- ha néha nem is a legjobb- támogatnom kell titeket. Nem bírnám nézni azt, hogy az önzőségem és Seb hiánya miatt szenvednél. Nem akarok több álmatlan és átsírt éjszakát okozni kettőtöknek. Ezért áldásom adom rátok és a közös jövőtök tervezgetésére. Nem akarok én lenni a gonosz nő  Heike és Norbert szemében.

-Sajnálom ,ha a döntésemmel fájdalmat okoztam Neked. De meg kell értenetek apuval együtt, hogy semmit sem szeretnék annál jobban, minthogy közös életünk legyen és, hogy családot alapítsunk, mint bármelyik más fiatal pár. De nincs mitől félnetek, hiszen sosem fogok elfeledkezni rólatok, akiknek az életem köszönhetem .Természetesen hazajövök majd és titeket is szívesen látunk közös otthonunkban. Nincs igazam Seb?-rápillantottam, s Ő  a buksijával jelezte, hogy nagyon is egyet ért velem.

-És milyen egyetemre gondoltál? Van már elképzelésed? -tért más témára anya.

-Igazából a szívem a belsőépítészet felé húz. Érettségi után szeretnék szétnézni Zürichben és, ha megtaláltam a megfelelő intézményt, akkor beadom a jelentkezéshez szükséges papírokat. Remélem, hogy majd bejutok állami helyre.

-Ez nagyszerú lányom. Apáddal mi nagyon szívesen támogatunk anyagilag.

-Laura, erre semmi szükség. Én megígértem Reninek, hogy támogatom.

-Seb kérlek! Ezt nem kérhetem Tőled. Nem akarom én ezt, szeretnék a saját lábamra állni és megküzdeni a tandíjért, ha szükséges. -tiltakoztam, bár ezzel nem sokra mentem.

-Ssshhh!!- azonnal csendre intett.- Így lesz és kész.

   Anya aludni tért, én elmostam a tányért, amiből ettem. Mire visszatértem a szobába Seb a keringőruhám nézegette.

-Kié ez a csodaszép menyasszonyi ruha? Férjhez megy valaki a családodból?-fürkészte az arcom.

-Nem Szerelmem. Ez a ruha az enyém. Anyuéktól kaptam a szülinapomra. Ezt viseltem a szallagavatómon.

-A szallag micsodán?- képedt el teljesen.

-Szallagavató. Ez nálunk a végzősök bálja. Ilyenkor keringőzni szoktunk, a lányok pedig hófehér ruhába öltöznek.-magyaráztam el a dolgokat.

-Ááhhh értem. Hát biztos, hogy szép emlék marad a számodra. Sajnálom, hogy én nem láthattalak táncolni ebben a meseszép ruhában.- sóhajtozott fájdalmasan.

-Felvehetem, ha gondolod.-javasoltam.

-Megtennéd?-tekintete azonnal derűs lett.

    Beváltottam az ígéretem és belebújtam a ruhába. A cipzár kissé rakoncátlankodott, de Seb könnyedén megoldotta az adódott problémát.

-Na, hogy tetszem?-pördültem meg előtte.

-Nem tudom szavakba önteni, amit gondolok és érzek. Elbűvölő vagy, gyönyörű vagy, sexy vagy és még sorolhatnám.- bókolt sorozatosan, miközen csupasz karomon végigsimított. Érintésétől libabőrös lettem. A vállamra omló hajtincseket hátra simította, megpuszilta kulcscsontom, majd elérkezett a nyakamhoz. Ott szuszogott a nyakhajlatomnál és vártam, mikor érinti meg ajkaival a bőröm .Ez azonban nem következett be, ugyanis beleharapott a fülembe, majd ezeket suttogta:- Már most tudom, hogy te leszel a világ leggyönyörűbb menyasszonya. Nagy akarat kell ahhoz, hogy ne tépjem le rólad ezt a meseszép ruhadarabot, ugyanis őrülten kívánlak. A vérem pezseg az ereimben, mikor érzem az illatod, a közelséged.- lecsapott ajkaimra és az ágyra döntött.

-Hamarosan leérettségizem és akkor ország-világ előtt kijelenthetjük, hogy csakis a Tied vagyok. Soha többet nem kell eltitkolnunk senki elől sem azt, hogy a magadévá tettél.

-Nem tudod mennyire várom már azt a napot. És érettségi után akár be is jelentheted, hogy kisbabánk lesz.

-Azért arra még várnod kell. Még előtte két dolog meg fog történni: letéped rólam a menyasszonyi ruhám és lesz egy csodaszép nászéjszakánk.- utaltam arra, hgy szívesen leszek a felesége. Elvigyorodott, ám ez a vigyor hirtelen eltűnt az arcáról:

-Nem kételkedem sem a szavaidban, sem a hűségedben, de…ugye nem Balázzsal táncoltál a bálon? Egyszerűen megőrülök, ha a közeledben van. Rámtör egy erős féltékenység, amit nem tudok kontrollálni.

-Nincs okod féltékenykedni, mert nem ő volt a táncpartnerem. Hisztiztem is volna egy sort, ha összeraktak volna vele. Amúgy nem is beszélünk egymással, tartjuk a tíz lépés távolságot, ahogy megígértem.

    Egy hosszú és teljesen kimerítő nap után jól esett Párom simogatását élvezni a meleg paplan alatt.

-Meddig maradsz itt?- érdeklődtem, miközben apró szívecskéket rajzolgattam a pocijára.

-Ameddig szükségét látom.-jött a lényegretörő válasz.

-Azt nem teheted! Vár a munka és Heikki. Alaposan fel kel készülnöd a következő versenyre. Nem akarom ,hogy baj legyen, hogy miattam teljesíts alul.

-Olyan kis csacsi vagy. -puszilta meg a homlokom.- Most csakis az számít, hogy rendbe gyere. Addig nem mozdulok mellőled, amíg túl nem teszed magad a nagyid halálán. Együtt fogjuk lezárni a múltat és elfelejteni mindazt, ami az utóbbi pár hétben ért minket. Rendben?

-Rendben.

    Egy jóéjt puszi után álomra hajtottuk fejünket. Múlt éjjel egyikünk sem aludt egy szemhunyásnyit sem. Seb őrangyalt játszott egész éjszaka, csitítgatott s őszintén remélem, hogy most nem kell ebbe a szerepkörbe belebújnia.

*******

   Reggel már fél 6-kor felébredtem. Nem tudok aludni annak ellenére sem, hogy még mindig kimerült vagyok és ismét egy pocsék ejszakát tudhatok le magam mögött. Éjjel többször is felriadtam álmomból, mindig nagymamám képe jelent meg előttem. Magamra vettem egy köntöst és óvatosan kiosontam a szobából. Az ajtó kissé csikorgott, de szerencsére Seb nem ébredt fel. Egyenesen a konyha felé vettem az irányt. Fájó és pusztító csend uralkodott mindenhol. Amolyan vihar előtti csend ez, mely mindig is uralkodott az életem felett. Pár napnál tovább nem tartott a boldogságom sohasem. Már megszokhattam volna ezt, de ehelyett mindig reménykedem abban, hogy ezután talán másképp lesz, hogy minden kiegyensúlyozottá válik majd.

-Miért nem alszol szerelmem? Valami baj van?- hallottam meg a hátam mögött egy hangot.

-Jesszusom Sebastian! Van fogalmad arról, hogy mennyire megijesztettél?- felé fordultam és a kezem azonnal a szívemhez kaptam.

-Ne haragudj, nem akartam.- nyomott egy leheletfinom puszit az arcomra.-Gyere, feküdjünk vissza, mert korán van még.

-Seb én… nem tudok aludni és amúgy is dolgom van.

-Dolgod?- lepődött meg.- Milyen dolgod lehet neked hajnalok hajnalán?

-A nagyim házában maradt pár személyes cuccom. Elszeretném hozni azokat, mielőtt anyuék eladják a házat.

-Menni fog ez neked? Fel vagy erre készülve? Érezni fogod az illatát, a jelenlétét.

 A beszédén érezhető volt, hogy vissza akar tartani. Tudom, hogy félt engem és aggódik, de az életben vannak olyan dolgok, amiket muszáj megtennünk még akkor is, ha nehezünkre esik és emellett borzasztóan fáj.

-Tudom ,hogy gyenge vagyok lelkileg, de éppen ezért szeretnélek megkérni arra, hogy tarts velem. Nagy szükségem van a támogatásodra.

-Természetesen számíthatsz rám kicsikém. Mikor megyünk?

-Szeretnék ezen minnél hamarabb túlesni, úgyhogy jólenne, ha lassan készülődnénk.

   Kicsit rendbe szedtem a szobámat, felöltöztünk, a konyhában hagytam egy cetlit, hogy anyáék tudják hová is tűntünk el. Bő egy óra sétányira volt tőlünk nagyi háza .Kicsi koromban hosszúnak tartottam ezt az útvonalat, mindig türelmetlenkedve kérdeztem vagy anyutól vagy aputól, hogy mikor érünk már végre oda. Most azonban hamar odaértünk. A kelleténél is hamarabb. Elengedtem Seb kezét és elfordítottam a kulcsot a kapu zárában. Nagyim mindig, bármikor szívesen fogadott, sokszor már az utca másik végéből láttam, ahogy mosolyogva integet nekem. Most azonban ez elmaradt. A házban üresség fogadott. A tárgyak a megszokott módon és helyükön álltak a polcokon, de valami mégis más volt és hiányzott: a nagymamám. Az idős asszonyokhoz lévén, az Ő hobbija is a varrás, hímzés volt. Erre a célra használt a sarokban magányosan álló fonott karosszék.

    A kamrában találtam pár dobozt és elkezdtem belepakolni a dolgaim: képeket a kicsikoromról, meséskönyveket és néhány rongybabát, melyeket még a nagyi készített nekem.

-Kézzel fogható a hiánya. Hihetetlen, hogy néhány nappal ezelőtt még élt és mozgott, életet lehelt ebbe a házba. Olyan nehéz elrelyteni azt az ürességet, amit maga után hagyott. A szívemben keletkezett egy hatalmas lyuk és nem tudom, hogy képes lesz-e valaki ezt betömni.

-Én életed összes percében melletted leszek és amíg a szívem meg nem szűnik dobogni minden erőm arra fogom felhasználni, hogy betöltsem azt a bizonyos lyukat.

Magához öltelt és közben volt olyan rafinált, hogy kiemeljen egy képet a dobozból.

-Szép asszony volt. Bár sajnos csak egyszer láttam, mégsem tudok elképzelni róla semmi rosszat.A szívembe beférkőzött azzal, ahogy üdvözölt. Bárcsak az én nagyapám is így viselkedett volna veled. Nem azt a bánásmódot érdemelted meg!- fájdalom és düh kettőssége suhant át arcán. Abban reménykedtem egészen eddig a pillanatig, hogy ezen már rég túltette magát, de ezek szerint nehezére esik azt a napot elfelejteni. Sajnos ezzel én is így vagyok.-Még csak most látom, hogy mennyire hasonlítassz nagyidra. Főleg a mosolyod.

-Akkor nézd meg azt a képet. -megmutattam Neki egy régi fotót, ahol mindössze 3 hónapos voltam. Nem csalódtam Benne, mikor az ragadta meg a figyelmét, hogy eléggé lenge öltözetben pózoltam a szüleim ágyán.

-Micsoda aktfotó!!- nevetett, mire tőlem kapott egy elég csúnya pillantást és egy óvatos pofont.- Ezen a képen a szemetek is hasonlít .És milyen kis gömböc voltál.- folytatta a cikizésem, ezért jobbnak láttam kikapni a kezéből a tárgyat és a doboz legmélyére rakni.

     A torkomban dobogó szívvel benyitottam a nagyim szobájába. Parfümjének illata még bejárta a helységet. Óvatosan lépkedtem a szobában, de még ígysem tudtam elkerülni azt, hogy a padló ne nyikorogjon a lépteim miatt. Kinyitottam az éjjeliszekrény legfölső fiókját, ahol megtaláltam nagyapa háborús naplóját és elsárgult borítékban a leveleket, melyeket haza írt még az 1956-os forradalom idején. Olvasni kezdtem a bejegyzéseket és a levelek gyönyörű sorait, melyekből áradt a szomorúság,a fájdalom, szerelem, hiányérzet. Azok a fránya könnycseppek ismét életre keltek szemeimben. Seb ekkor nyitott be halkan a szobába.

-Édesem találtam egy nagyon régi képet és… Mi a baj? Miért sírsz?- azonnal letérdelt elém és felemelte a fejem.

-Ezeket még a nagyapám írta a forradalom idején.- mutattam meg a kis füzetecskét.

-Ő volt a nagyapád?- megmutatta a képet, amit magával hozott.

-Igen.- elvettem Tőle, megpusziltam és a szívemhez öleltem.- Ez még az 1956-os Magyar Forradalom idején készült, ahol orvosként dolgozott. Budapestre küldték akarata ellenére. Itthon akart maradni a feléségével, mégsem tehette ezt meg.

-Ő sem él már, igaz?-kérdezte félve.

-Sajnos igaz. Elkapott egy súlyos vírust, melyet akkoriban nem tudtak gyógyítani. Teljesen legyengült, csontsoványra fogyott, rengeteget szenvedett. 3 hónapig feküdt kórházban, majd végül elérkezett a megváltást hozó halál. A legjobban az fáj, hogy sosem láthattuk egymást. Egyetlen egy alkalma sem volt arra ,hogy a karjaiban tartson és üdvözöljön ebben a nagy és kegyetlen világban. Nagyi és anyu sokat meséltek róla , s innen tudom, hogy remek férj és szerető apa volt.- nehezmre esett egy számomra csak képről ismert személyről beszélni.

    Dél körül sikerült hazaérnünk. Gyorsan felvittem a dobozokat a szobámba és száguldottam is lefelé a lépcsőn, hogy anyunak segítsek ebédet főzni.

-Hagyd csak, megcsinálom én.-ellenállást nem tűrően kivettem a kést és a zöldséget a kezéből, hogy meghámozhassam. Mindenképp le akartam venni ezt a terhet a válláról.-Mi lesz a mai ebéd?-kíváncsiskodtam.

-Zöldségleves és gondoltam, hogy sütök palacsintát. Seb szereti?

-Igen, nagyon is. Olyannyira, hogy én tanítottam meg sütni.- büszkélkedtem.- Egyszer meg akart lepni, de a vége az lett, hogy a fele odaragadt és Heike konyhája fehér volt a liszttől.- árulkodtam kicsit, anyát jobb kedvre derítve ezzel.

Az emlegetett szamár épp ekkor lépett be a konyhába.

-Csak nem palacsinta lesz?- tudakolta felvillanyozva és ellopott egy szem répát a tálból.

-De igen és Te fogod sütni.-közöltem Vele az egyszerű tényt.

-Mi? Hogy…én?? Nem! Hisz tudod, hogy milyen béna vagyok.-sorolta a kifogását.

-Ez nem igaz, mert múltkor is mennyei palacsintát sütöttél.-dícsértem meg bíztatásként. Anúgy egy cseppet sem túloztam, tényleg ügyes fiú volt, nálam jelesre vizsgázott.

    Anya erős fejfájásra panaszkodott, ezért pihenni küldtem. Páromra ráadtam egy pöttyös kötényt, hogy ne piszkítsa össze ruháját és a tűzhelyhez állítottam. A munkát megosztottuk egymás között: Ő sütött én pedig megkentem lekvárral és közben a levest is kavargattam. Máris elképzeltem a közös életünk. Boldogan éldegélünk egyenlőre kettesben, mindeféle veszekedés nélkül és megértjük egymást, ugyanígy megosztjuk a házimunkát egymás között.

-Édesem?- fordult felém az utolsó palacsinta kisütése után.- Megnéztem a beosztásom és semmi programom nincs a jövő hétre. Sikerült a múltkor elnéznem. Ha még áll Berniék ajánlata és persze van kedved hozzá, akkor meglátogathatnánk barátainkat. Mit szólsz hozzá?

-Nem tudom Seb.-d örzsöltem a homlokom kinyílvánítva teljes tanácstalanságom.- Anyu nincs jól ezt Te is láthatod és nem szívesen hagyom magára. Ő szabadságon lesz, de apunak Húsvétvasárnap és Húsvéthétfő kivételével dolgoznia kell. Remélem megérted ezt.

-És ha megkérnénk a szüleid, hogy engedjenek el mégis? Jól jönne ez az út neked édesem. Kibeszélgetnétek magatok Bernivel, csodás tájakat látnál, beszippanthatnád a friss levegőt és sikerülne egy kicsit kikapcsolódnod. Feltöltődnél energiával, jobban menne a tanulás és könnyedebben vennéd az akadályokat az érettségi előtt.- hozott fel érveket, melyekkel félig meddig sikerült meggyőznie.

    Időközben apu hazaérkezett a munkából. Míg átöltözött gyorsan megterítettem az asztalt és tálaltam a meleg és friss ebédet. A két férfi enni kezdett, én pedig merítettem  anyának levest azzal a céllal,hogy felviszem neki a szobába.

-Te nem eszel? -kiáltott utánam csodálkozva Sebastian.

-Mindjárt, csak felviszem ezt anyunak.

    Benyitva az apuval közös szobájába meghökkentem.

-Anyu mit csinálsz? Nem úgy volt  ,hogy lepihensz, mert fáj a fejed?

-De de csak…Unatkozom és ezzel legalább elterelem a gondolataim.

-Anya! Ezek az angol dolgozatok megvárnak. Eddig sem menekültek el, most sem fognak.- elvettem tőle a piros tollat, a dolgozatokat pedig elraktam a fiók mélyére.

-De holnap be kell mennem a suliba és…

-Elég volt! Megebédelsz, bebújsz az ágyba és holnap reggelig ki sem kelsz onnan. Értve vagyok?

-Le sem tagadhatom, hogy a lányom vagy. Ugyan olyan a temperamentumod, mint az enyém. Én is mindig ágyba parancsollak, mikor beteg vagy és nem akarsz nekem szót fogadni.- simogatta meg arcom.

   Megvártam míg megeszi a levest, aztán úgy döntöttem, hogy megkérdezem, amit szeretnék. Remélem erről a dologról is sikerült megváltoztatnia az álláspontját.

-Szeretnék beszélni veled.- mondtuk egyszerre, én pedig megadtam az elsőbbséget neki:-Jól van anyu, kezd te.

-Szóval…Tommi és Berni ajánlatáról lenne szó.

Akaratlanul is, de kuncogni kezdtem.

-Mi olyan vicces?-kérdezte felhúzott szemöldökökkel, miközben elég furcsán nézett rám.

-Semmi. Voltaképpen én is erről szeretnék beszélni veled.

-Nagyszerű. Szóval remélem, hogy megfogadtad barátnőd tanácsát és megtartottad a jegyet, ugyanis szeretném, ha pár napra elutaznál Finnországba még akkor is, ha Sebastian esetleg nem ár rá. Szükséged van erre az útra.

-Ti ketten nem beszéltetek össze véletlenül?- tettem csípőre kezeim.- Seb szerint is ez a kiruccanás a javamra vállna, segítene megerősödni lélekben és mentálisan.

-Valld be magadnak, hogy ezzel semmi butaságot nem mondott. Kimerült vagy a rengeteg tanulás miatt és itt az ideje, hogy feltöltődj egy kicsit ,mert közeledik az érettségi előtt nagy hajrá.

Esküszöm, mintha csak Sebastiant hallanám .Ő is ezeket mondta pár perccel ezelőtt, csak más szavakkal.

-És itthon mi lesz? Ki fog itthon segíteni neked a készülődésben? Netán aput fogod odatenni tojást festeni?

-Reni, ez csak kifogás már. Nem vagyok halálos beteg és tudok magamra vigyázni. Te fiatal vagy, ki kell használnod minden adódó lehetőséget a szórakozásra. Ilyen alkalom nem biztos, hogy adódik mégegyszer.

-Hát jó anyu. Köszönöm ,hogy elengetsz. És Seb is elkísér, ugyanis a jövő hete szabad lesz.- újságoltam egy ölelés közepette.

-Remek.- csapta össze tenyerét mosolyogva.- Maradt még palacsinta?-tudakolta boci szemekkel.

-Maradt és meg kell kóstolnod, mert mennyei lett.

   Anyunak hoztam fel az édességből és én is megebédeltem.

-Lányom ez a palacsinta nagyon finom.- dícsért meg apu.

-Sajnos ki kell ábrándítsalak, ugyanis nem az én érdemem. Sebastian érdemel meg minden díjcséretet.- elégedetten vigyorogtam. Berni erre mondaná azt, hogy ez egy kielégült mosoly és fej volt.

-Komolyan?- apu kishíjján félrenyelt meglepődöttsége közepette.- Nos, Sebastian ez isteni finom. Nem is tudtam, hogy a konyhában is megállod a helyed, nemcsak a versenypályán.

   Párom eléggé zavarban volt, arca pipacsvörös lett.

********

  Még utoljára átnéztem a bőröndöm: fogkefe és fogkrém jelen, ruhák tömérdek mennyiségben jelen, kedvenc szabadidő ruhám és sportcipőm is a nagy utazótáskában pihen és mellette a telefonom töltője.

-És itt vannak a repülőjegyek is.- csúsztattam be a kézitáskámba.

-Kész vagy kislányom? Apád már nagyon indulna Budapestre. És igaza van, mert még a végén Sebastiannak kell rátok várni.- lépett be anyu a szobába.

-Indulhatunk lassan.

Ezennel leballagtam a lépcsőn a bőröndöm társaságában, mely elég nehézre sikererdett.

-Mindent bepakoltál?-k érdezte apa, miközben a csomagom betuszkolta a csomagtartóba.

-Aminek úgy gondolom, hogy hasznát vehetem, azt mind betettem.

   Egy hosszas búcsúzkodás és anya tíz percet tartó tanácsai után végre elindultunk a főváros felé. Párommal úgy beszéltük meg, hogy Budapesten találkozunk. Értelmetlenséget és plusz költséget jelentett volna Debrecenbe utaznia, majd együtt ide vissza. Gép Helszinkibe úgyis csak a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről indul. Azt az opciót választottuk, hogy a legkoraibb járattal megyünk több okból kifolyólag is: így több időt töltünk barátainkkal, reggel 5-kor kevesebb az utas így kisebb a lehetősége annak, hogy Sebast rajongók hada támadja le és persze mi is elkerüljük autóval a hatalmas dugókat. Nem kellemes az éjszaka közepén felkelni és egy hosszú utat megtenni, de Sebastianért mindent elviselek!!

    A terminálba be sem értünk, máris bemondták, hogy pillanatokon belül megérkezik a Zürich-Budapest járat. A szívem most kezdett csak hevesen kalimpálni. Egy örökkévalóságnak tűnt a mindössze három külön töltött nap. Úgy hiszem, hogy sosem fogom tudni megszokni az elválás nehéz és emberpróbáló pillanatait. Az utasok mindeközben szállingóztak a helységbe és én lábújhegyen állva kerestem a szőke buksit. Csoda, hogy megtaláltam Őt a nagy tömegben, ugyanis fekete baseball sapkát és napszemüveget viselt. Csóváltam is a fejem, mert tök fölöslegesnek tartottam, hogy ilyesmiket viseljen, ezzel csak még jobban magára hívja a figyelmet. Amint odaért hozzám le is vettem róla a két kiegészítőt.

-Ezt most miért csináltad? Akarod, hogy felismerjenek?

-Először is szia Édes.- nyomtam egy puszit a szájára.- Másodszor pedig a szemüveggel és a sapival úgy nézel ki, mint egy bohóc és ezzel mégjobban vonzod az emberek kíváncsi tekintetét.

-Kösz a bókot.- vágott egy erőltetett művigyort.

-Nagyon hiányoztál Bajnokom.- búgtam a nyakhajlatába egy szoros ölelés közepette.

-Te is nekem szépségem. Jó újra érezni a közelséged, hallani a hangod és a szádból azt, hogy mennyire odavagy értem.

-Sziasztok fiatalok.

   Az ismerős hangra azonnal felkaptam a fejem.

 -Heikki? Te mit keresel itt? Már nemcsak edző vagy,hanem testőr is?- kérdeztem, miközben üdvözöltük egymást egy-egy puszival.

-Neeem.- most hallottam először nevetni és a hangjától zengett az egész terem. Sokkal férfiassabb, erősebb hangja van, mint Páromnak.- Mivel Seb elutazik veled, ezért nem akarok a házában ülni egyedül és kapva az alkalmon, meglátogatom a családom.

-Értem. Akkor velünk fogsz utazni?

-Aham.

-Én megyek megveszem neked a jegyet Heikki, ti pedig addig vizsgáltassátok át a csomagokat.-tanácsolta Seb.

   Így is tettünk. Amíg az ellenőrök átnézték a bőröndjeink, hogy szállítunk-e valami illegális cuccot, addig más témát hoztam fel: -Mi a helyzet veled és Brittaval?

-Semmi.- húzta a vállát.

-Nem hiszem el Heikki.- hüledeztem.- Férfi létedre hogy lehetsz olyan félős, akár egy nyuszi? Még randira sem hívtad?

-Igazából…- vakargatta a fejét.

-Igazából nem.- fejeztem be én az elkezdett mondatát.- Rajtatok kívül mindenki észrevette azt, hogy több van köztetek, mint barátság. Miért olyan nehéz beismernetek, hogy kölcsönösen vonzódtok egymáshoz?- kérdeztem ezt inkább magamtól, mert a finn gondolatban teljesen máshol járt.

   Hatalmas sikítozás, ujjongás csapta meg füleinket. Szerelmem női rajongók rohamozták meg.

-Ennyit arról, hogy hajnalok hajnalán kisebb a lebukásveszély.- morogtam.

Szegénykémet jól körülvették, levegőt is alig tudott venni. Mindenki a nevét skandálta és mindannyian fotót, aláírást akartak. Ki kell mentenünk onnan szegényt valahogy.

-Heikki menj csinálj valamit, mert lekéssük a gépet.

Ezzel megindult a “Sebastian mentőakció”. Az edzőt is megrohamozták, de ellenállt és Párom karját megragadva menekültek.

-Pont az ismerettség miatt nem akartam elvállalni ezt a munkát. Utálom, hogy mindig fényképezőgépet nyomnak az arcomba.- morgott a finn, Sebi meg csak puffogott mellette.

   Az ellenőrök mindent rendben találtak, elköszöntem apától, felmutattuk jegyeinket és felszálltunk a gépre.

-Szeretnél az ablakhoz ülni?-érdeklődött Párom.

-Nem. Ülj csak Te oda.-utasítottam vissza.

Kivettem a kézitáskámból az Ipodom, bedugtam a füllhallgatót a fülembe. Nem akartam most beszélni senkivel sem, csakis alvásra vágytam, s erre megtaláltam a legkényelmesebb pozíciót :levettem a cipőm, fejem Seb combjaira hajtottam, a térdeim pedig felhúztam. Ő addig cirógatta az arcom, míg elaludtam.

   A reptéren Tommi várt ránk. Egy gyors üdvözlés után jobbnak láttuk, ha gyorsan autóba pattanunk, még mielőtt bárki felfedezné Sebastian jelenlétét. Hátra ültem és csodáltam a minden szempontból modern várost: ahová csak néztél újjonnan felújított épületeket láttál, melyek néha az egekig szöktek. Ami a legjobban megragadta a figyelmem, az a tisztaság és rend volt. Az utcákon nem találtál eldobott palackokat, papírokat. Úgy éreztem magam, mintha nem is Európában járnék, hanem mondjuk Amerikában. A tömbházakat rügybe boruló fák váltották fel. Minden zöldben pompázott, az út mentén magasabbnál magasabb fenyőfák sorakoztak egymás mellett egyforma távolságra. Tomminak lassítania kellett, ugyanis néhány rénszarvas átkelt az úton. Ilyen közelről még nem volt alkalmam látni Finnország jellegzetes állatát, melyről azt mondják, hogy finom a húsa. Az “Ezer tó” országa révén megjelentek a glaciális feltöltődésű tavak. Ezek mind a Jégkorszak folyamán jelentkező gleccserek felszínformáló munkája nyomán keletkeztek. Ebben a lenyűgöző tájban említésre méltóak a tipikus finn faházikók. Mintha minden természetes lenne, minden a természet szépségét, tisztaságát hordozná magában. Mostmár kezdem megérteni, hogy Berni miért is van teljesen elragadtatva a tájtól és magától az országtól.

-Szerelmem miért vagy ilyen csendes?- fordult hátra Ő.

-Csak csodálom a tájat.És jól esik beszélgetni hallani titeket.

   Tommi befordúlt az egyik utcácskába, melynek végén egy csodás házat pillantottam meg.

-Megérkezdtünk. Remélem tetszik majd, amit láttok.-szólalt meg a finn.

Kimásztam az autóból és az orrom megcsapta a frissen nyírott fű illata. Az utca jobb oldalán csak fák voltak és apró bokrok, melyek virágba borultak és kellemes illatot árasztottak. Házakat pedig bal oldalt fedezthettél fel. Csend uralkodott, az autók zaja és az általuk kibocsátott szén-dioxid nem érte el ezt a zöld övezetet.

   Hatalmas volt a kert, egy közepes medencével, rózsabokrokkal, kis törpe szobrocskákkal és frissen nyírott pázsittal. Minden gondosan ápolt volt, gondolom ez inkább barátnőm érdeme, hiszen ő több időt tölt itthon, mint a finn barátja. A házat belülről pont ilyennek képzeltem el: szerénynek, otthonosnak, ízlésesen berendezve. A barackvirág színű fal pont illett a bútorokhoz és a kanapé színéhez. Finom illatok, pontosabban csokis muffin illata járta be a nappalit.

-Basszus! Ez süt!- kiáltotta el magát barátnőm.

-Mi a baj édesem?- rohant hozzá kissé aggódva élete párja.

-Semmi,c sak megsütöttem az ujjam a sütivel. Reni és Seb?- érdeklődött felőlünk és izgatottságot fedeztem fel hangjában.

-A nappaliban.

A lány rohant is a helységbe, ahol Sebivel tartózkodtunk és boldogan öleltük meg egymást.

-Olyan jó, hogy végül el tudtatok jönni. De gyertek, megmutatom a szobátokat.

A lépcsőn felmentünk és az emeleten négy ajtó volt. Berni sorra benyitott mindegyikbe :egy külön fürdőszoba, Tommi és Berni hálószobája, egy vendégszoba, amelyről megtudtuk, hogy pár napra a miénk lesz és a keskeny folyosó legvégén állt egy üres, egyenlőre még elhagyatott szoba.

-Gondolom sejtitek, hogy kinek lesz kialakítva ez a szobácska.- sejtelmeskedett a lány.

-Ha nem tévedünk, akkor a kicsi Tommi Pärmäkoskinak.- vigyorgott Seb.

-Nem is biztos, hogy fiú lesz.- puffogott barátnőm.- Lent a konyha mellett van egy kisebb edzőterem is. Tommi minden áron akart egyet. Ha van kedved Seb, akkor nyugodtan használhatod. És van egy szauna is. Gondolom tudjátok, hogy Finnországban nem ház a ház szauna nélkül.-nevetett.

    Ezután birtokba vehetteük a szobát, mely az igényeinknek pont megfelelt. Úgysem tartózkodunk itt sokat, alváshoz pont elegendő. Mivel egy teljes hetet töltünk majd el itt, ezért ruháinkat az üres szekrénybe pakoltuk. Ezzel nagyjából 20 perc allatt végeztünk is.

-Elfáradtam.- ült le Párom a hatalmas ágyra.

-Azt hittem, hogy jobb kondiban vagy, hogy egy kis pakolás nem fog megártani Neked. Úgy látom csak hiányzik az a pár napi edzés, ami kimaradt.- cukkoltam, miközben az ölébe ültem lovaglópózban.

-Kezdessz nagyon elkanászodni kisasszony.-fenyegetett meg pajkosan.

-Igen?? Én tudom, hogy mitől fog megváltozni a véleményed!- kacérkodtam tovább és vadul megcsókoltam. Nem ellenállt egy percig sem, inkább a fenekem és a combom masszírozta elég intenzíven. A kezeimnek nem tudtam parancsolni. A felsőjének cipzárját lehúztam és pólója alá kúsztak ujjaim. Halk sóhajokat váltott ki belőle érintésem.

-Tálaltam az ebédet, rátok várunk…Jajj ne haragudjatok!- kopogás nélkül nyitott ránk barátnőm, de abban a pillanatban, ahogy tudatosult benne, hogy zavar minket, becsukta az ajtót.

-Most egész nap nyűgösek leszünk.- mutatott férfiasságára.- És épp most kezdtünk bemelegedni.

-Később folytathatjuk, ha gondolod, de most menjünk ebédelni.

   Kissé rosszul éreztem magam a kialakut szituáció miatt, de ezzel nem csak én voltam így egyedül.

-Kérlek bocsássatok meg, hogy rátok nyitottam.É n nagyon szégyenlem emiatt magam. Azt hittem, hogy még pakoltok.-magyarázkodott Bernus zavarában.

-Ugyan, nem történt semmi baj.- legyintettem és ezennel lezártnak tekintetem a témát.

Megebédeltünk. Barátnőm mennyei ételeket tálalt fel, a finn konyha néhány specialitását: sárgaborsó leves finn módra és káposztatekercset. Sebastiannal kimerültek voltunk, ezért felvonultunk a szobába pihenni. A nap további részében semmi említésre méltót nem csináltunk, ám a holnapi napra ez a tétlenség egy cseppet sem lesz jellemző. A tavaszi vakációm igazán mégcsak holnap kezdődik…