53.fejezet

   A napok nemes egyszerűséggel összefolytak mögöttem. Múlt héten vették le a gipszet a jobb lábamról. Örülök ,hogy végre megszabadultam tőle, mert egyre jobban idegesített az, hogy hordanom kell. Még viselnem kellett volna bő két hétig, de a kezelőorvosom fölöslegesnek látta ,hiszen a csontok szépen beforrtak. Négy hét kényszerpihenőn voltam ,s én majd meg őrültem az unalomtól. Hiányzott a suli, a tanulás, az unalmas és végtelenül hosszú irodalomórák, na meg az, hogy felelésnél fizikából valahogy megkapjam a hármast. Hiányoztak az osztálytársaim, még akkor is, ha nem mindegyikőjükkel volt rózsás a kapcsolatom. Na és akkor még nem is említettem a Mrs.Vettel nevet, ami szabályosan rám ragadt…

    Mikor utoljára a naptárra pillantottam, még február 5-öt írtunk. Azóta, mintha emlékezet kiesésben szenvednék, ugyanis foggalmam sincs, milyen nap van ma. A suli borzasztó nehéz, minden nap hulla fáradtan esek haza, időm pedig pihenésre egyáltalán nincs. Kedd és csütörtük délután gyógytornára kell járnom, hogy a lábam teljes egészében rendbe jöjjön. A járás kicsit nehézkesen megy, bicegek, néha hatalmas fájások közepette, ami azért is baj, mert osztályfőnöknőm bejelentette, hogy jövő héten elkezdjük gyakorolni a keringőt a szallagavatóra, mely márciusban lesz. Szallagavató, ballagás, érettségi. Ez a három fontos esemény jár a fejemben már hónapok óta. Nem is csodálkozom azon ,hogy elfelejtettem, hányadika van ma.

     A buszon elfoglaltam a szokásos helyem: leghátul, az ablak mellett. Mintha így akarnék elbújni egyszerre a magány és a világ szeme elől. Az iskolások, barátok beszélgetnek, egy fiatal szerelmespár pedig összebújik a februári hideg közepette. Én hasznossá teszem magam a hazafelé tartó, mindössze 10 perces úton: átnézem Európa éghajlattípusait a hétfői témazáróra, mely nagyon fontos lesz .Barátnőm szerint túlzásokba esem tanulás terén, furcsálja, hogy még nem zakkantam be. Mindezt meg sem hallva, leintem, majd nem lesz így, ha vége lesz ennek a cirkusznak, ami még négy hónapon át biztosan körülvesz.

    Az előszobánkban levettem a kabátom, a cipőm és táskával a vállamon a nappali felé vettem az irányt. Ott azonban megtorpantam: anya, apa, Berni, Tommi és Izabella mosolyogtak rám szélesen, kezükben pedig egy “ Isten éltessen sokáig!!” feliratú táblát tartottak.

-Az nem lehet!- ráztam a fejem hitetlenkedésem jeléül. Kiszaladtam a konyhába és ránéztem a falon lógó naptárra. Minden jel arra mutat, hogy ma február 18 van ,tehát pontosan 19 éve annak, hogy kibújtam Édesanyám pocakjából. Anyu lépett mögém és megérintette a vállam:- Minden rendben kicsim?- kérdezte.

-Igan. Vagyis…Elfelejtettem a szülinapom. Ez eddig sosem fordúlt elő velem.

-Megesik az ilyen. Azért vagyunk mi itt, a családod, a barátaid, hogy az ilyen fontos napokra emlékeztessünk. Boldog születésnapot kislányom.

-Köszönöm anyu.

    Visszamentünk a nappaliba. A jelenlévők sorra megöleltek, felköszöntöttek, majd elkezdtem kibontani az ajándékokat. A legnagyobbikkal kezdtem, mely egy hatalmas fehér doboz volt. A halványkék masnit, mellyel díszítve volt óvatosan kibontottam és kivettem a doboz tartalmát.

-A báli ruhám.- állapítottam meg kissé elérzékenyülten.

-Bizony. Egy hónap múlva szallagavató, apáddal elérkezettnek láttuk az időt arra, hogy megvegyük a ruhádat. A kiegészítők még hiányoznak, azt a te ízlésedre bízzuk. Tetszik?

-Ez….Meseszép. Remélem bele is férek majd-sóhajtoztam.

-Ne hülyéskedj már Reni! Vékony vagy, akárcsak egy cérnaszál. Csodálkozom, hogy még nem kell téglával teleraknod a zsebeid, hogy ne fújjon el a szél.- viccelődött Tommi, kedvese pedig hevesen bólogatott.

   Izabella csomagolás nélkül adta át az ajándékát: egy zenélő kis ékszardobozkát. Ezután kezembe vettem barátnőm ajándékát, mely alaposan meghökkentett:- Kidolgozott érettségi tételek?

-Örülhetnél egy kicsit neki, mert nagy szükséged van rá és, mert nem kell az amúgy is kevés szabadidődet ezek kidolgozására vesztegetned.- durcizott. Mielőtt bármit mondhattam volna, Tommi vette át a szót.- A tételeket csak viccnek szántuk, az igazi ajándékunk ez.- egy borítékot adott át.

-Két személyre szóló repülőjegy?

-Pontosan. Neked és Sebinek. Tommival arra gondoltunk, hogy jó lenne, ha meglátogatnátok minket, mondjuk a tavaszi szünetedben. Jót fog tenni egy kis kiruccanás és levegőváltozás mindkettőtöknek. Gyönyörű helyen lakunk ,mindenképp látnod kell. A jegy sajnos nem váltható vissza és amúgy is megharagudnánk, ha visszautasítanátok ezt a soha vissza nem térő alkalmat.

-Rendben Berni. Mindenkinek köszönöm ,hogy gondolt rám, csodás emberek vagytok és nagyon boldoggá tettetek engem. Seb nincs itt?- kérdeztem a jelenlévőktől.

-Délelőtt hívtam többször, de nem vette fel. Biztos a repülőn ül az ajándékaiddal együtt. Szerintem hamarosan megérkezik.- válaszolt az ex-trénere, közben rápillantott az órájára.

-Remélem, hogy igazad van.- sóhajtoztam kicsit fájjó szívvel. Hiányzott s már nagyon látni akartam az én Hercegem.

    Ezután a megszokott procedúra következett: elénekelték nekem az ismert szülinapos dalt, elfújtam a tortán lévő 19 szál gyertyát egy kívánság kíséretében .Minden vágyam az, hogy ma újra karjaimba zárhassam és megcsókolhassam Sebet. Az sem érdekelne, ha mindenféle méregdrága ajándék nélkül toppanna be. Nekem ígyis-úgyis Ő marad a legnagyobb ajándék, amit valaha is kaptam az élettől.

   Nagyi is megérkezett hozzánk időközben.

-Ó nagymama! De jó, hogy itt vagy.- karjaimba zártam tele boldogsággal.

-El sem hiszem, hogy ilyen szép, érett nő lett az én egyetlen kisunokámból. Emlékszem, hogy mikor hazahoztunk a kórházból, mennyire parányi és törékeny voltál. Minden este megfürösztöttelek, altatódalt énekeltem neked, miközben a karjaimban ringattalak .Most pedig azt veszem észre, hogy kinőttél a karjaim közül. 82 éves vagyok, nem tudom, hogy Isten mikor szólít magához, de remélem, hogy azt még megadja nekem, hogy láthassalak az oltár előtt állni. És természetesen a dédunokám is a karjaimban szeretném tartani legakább egyszer.

Mindannyiunk szemébe könnyeket csalt az emlékek felidézésével és vágyai elárulásával.

-De nem akarom elrontani ezt a csodás napot. Hol van Sebastian? Annyira kíváncsi vagyok már rá.

-Nyugi nagyi, nemsokára itt lesz.

Nagyon vártam már azt a pillanatot, mikor Seb és nagyi megismerik végre egymást. És mikor máskor történhetne ez meg, ha nem a szülinapomon ,mikor az egész család összegyűl és mikor a világ legboldogabb embere válik belőlem.

      Vacsi előtt csengettek. A torkomban dobogó szívvel rohantam ajtót nyitni. Meghökkentem, mivel egy Micimackó jelmezbe bújt futárt láttam magam előtt. Egy rózsaszín képeslapot nyújtott át nekem,melyen ez az idézet állt:

” Gondoltam elmondom én Neked 1000-szer, hogy nagyon szeretlek szerelmem!
Gondoltam elmondom még néhányszor, hogy nekem te mennyire nagyon hiányzol!
El kell még mondanom, hogy imádlak téged angyalom!
De a végére ki ne hagyjam, a szívem örökre neked adtam!”

 A szemeim megteltek könnyel. Közben a futár elment s helyére életem értelme lépett. Fekete öltönyt és csokornyakkendőt viselt.

-Boldog születésnapot szerelmem!.- kívánsága után azonnal lecsapott az ajkaimra. Hosszú időn keresztül kóstolgattuk egymás ajkait, a körülöttünk lévőknek pedig hirtelen fájni kezdett a torkuk. Köhögéssel sugallták ,hogy be kéne fejezzük a nyilvános smárolást. Pirulva fogtuk meg egymás kezét s a nappaliba kezdtem vonszolni Őt.

-A kocsiban hagytam az ajándékod. Fél perc és itt vagyok.- adott egy röpke csókot ,majd az említett tárgy után ment.

-Nagyon aranyos ez a srác.I gazi gavallér.- állapította meg nagyim.

-Igen, az. És nagyon szeretjük egymást.

Egy percig sem féltem attól, hogy mamának esetleg nem fog tetszeni Seb. Az öregek jó emberismerő képességgel rendelkeznek, rögtön meg tudják állapítani, hogy az unokájuk által választott személy valóban képes-e boldoggá tenni az unokát vagy sem. Persze létezik ellenpélda is, s ez maga Josepf. Totálisan félre ismert és még csak a jelét sem mutatta annak ,hogy a véleményét megváltoztassa rólam.

 Ő időközben visszatért, kezében egy óriási, szívecskés papírral bevont dobozzal a kezében.

-Seb, nem kellett volna költekezned.

-Édes, ez a legkevesebb amit megérdemelsz.- intett csendre.

-Szóval azt mondod, hogy fogjam be a szám?- próbáltam a sértődöttet játszani úgy, hogy közben szélesen mosolyogtam.

-Valami olyasmi.- kaccsintott.

Letette a dobozt a kanapéra s én elérkezettnek láttam az időt arra, hogy bemutassam a nemrég említett két embert egymásnak.

-Édes, Ő itt az általam hűn szeretett nagyim, Kati mama .Nagyi, Ő pedig itt Sebastian, akiről már annyit meséltem neked.

-Szervusz kisfiam.

-Jó estét.-csillogtatta meg magyar tudását Seb egy kézcsókolás közepette. Ezután üdvözölte szüleim, Bernit és végül Tommival pacsizott össze.

-Jó látni haver. Már azt hittem ,hogy sosem érsz ide. Szerintem Reniben megfogalmazódott az a gondolat, miszerint elfelejted a szülinapját.

-Sosem tudnám elfelejteni ezt a jeles napot a naptárban, mint ahogy ezt a szépséget sem.-összekulcsolta ujjaink és maga mellé húzott.- Tudod Tommi, sok időmet vette el, míg előkészítettem a terepet ma estére.

-Milyen terepet?- kíváncsiskodtam.

-El szereznélek vinni egy csodás helyre. Persze, ha önöknek ez nem okoz gondot.-pillantott az őseimre.

-Egy feltétellel engedjük el Renit ma estére: ha holnap is maradsz nálunk. Ritkán látunk és jó lenne már beszélgetni egy jót, mondjuk egy pohár forró bor kíséretében.- dobta fel az ötelet apu.

-Nagyon szívesen maradok. És amúgy is beszélni szerettem volna önökkel. Reni, szeretném ,ha kibontanád az ajándékod.-fordult felém.

-Rendben.

Remegő kezekkel kezdtem el teljesíteni kérését. Vigyáztam a gyönyörű és drága csomagolásra, mint ahogy az lenni szokott ilyenkor. Aztán óvatosan kivettem a doboz tartalmát. Először a gyönyörű, ízléses estélyi ruhát, majd a cipőt és végül a hozzá tartozó ékszerszettet.

-Nem is tudom mit mondhatnék Sebastian. Egyszerűen nem találok szavakat.

-Nem kell mondanod egy szót sem. Nekem elegendő az, hogy eltöltessz velem egy csodálastos estét.- cirógatta meg az arcom, melyet meg is puszilt.- Berni szeretném, ha segítenél Reninek elkészülni.

-Ezer örömmel. Na gyere csajszi, most hercegnőt varázsolok belőled.- nagy lelkesedéssel vonszolt fel a szobámba az ajándékokkal együtt.

    Berni először a hajam göndörítette be. Ezzel nagyjából 20 perc alatt végeztünk is. Harisnyát húztam, magamra öltöttem a gyönyörű, ezüstszínű estélyit, feltettem az ékszereket  és a vállamra terítettem a ruhához tartozó sálat. Miután a cipőt is felhúztam, megálltam a tükör előtt.

-Ez életem legszebb és legboldogabb születésnapja. Az ajándékok nem fontosak nekem ,sokkal inkább az tölti ki örömmel a belsőm ,hogy mindenki, aki számít nekem itt van.-mondtam, miközben alaposan szemügyre vettem, hogy is áll rajtam a ruha.

-Tényleg csodálatos ez a nap, de te vagy a legcsodálatosabb. Azt  azonban kifelejtetted, hogy ma este te vagy a világ leggyönyörűbb nője.

Egy szolíd sminket kaptam, ahogyan kértem. Nem szeretem magam túlzottan sminkelni és tudom, hogy Szerelmem is jobban díjazza a természetből fakadó szépséget.

-Kész is vagyunk. Ígérd meg nekem lécci, hogy holnap elárulsz nekem minden egyes apró részletet. Még a legpikánsabbakat is.- vigyorgott.

-Berni, amire te gondolsz az ma nem fog megtörténni.

-Persze ,persze. Meghiszem én azt. Levesz a lábadról már egy mosollyal is, nemhogy egy ilyen estével.

-Redben, minden el fogok mondani neked.- adtam be neki a derekam .Úgyis kihúzna belőlem minden fantáziadús részletet.

    Ezután pedig azzal a céllal, hogy átnyújtsam magam Sebnek, leballagtam a képcsőn. Óvatosan lépkedtem a magas sarkú cipő és a még mindig érzékeny lábam miatt. Szerelmem elém sietett és lovag módjára lesegített. A lépcső aljánál azonban megállt és szembe fordúlt velem.

-Annyira gyönyörű vagy kicsim. Mintha rád öntötték volna ezt a ruhát.- bókolt nekem szerelemtől csillogó szemekkel.

-Köszönöm- pirultam.- De elárulod hová viszel? Már nagyon kíváncsi vagyok.-incselkedtem s végigsimítottam a mellkasán.

-Ha gondolod akkor indulhatunk is.- vetette fel az ötletet.

Elköszöntünk mindenkitől s kilpétünk a házból. Pár lépés után azonban meg kellett állnunk, mivel elállt a lélegzetem ,mikor megláttam a kapunk előtt parkoló fehér limuzint s a mellette sofőr ruhában áldogáló Heikkit.

-Tuti, hogy álmodom.I lyen csak a mesében van.- hitetlenkedtem nevetve.

-Nem álmodsz, ez a valóság édesem.

Heikki kinyitotta nekünk a hátsó ajtót illedelmesen mi pedig beszálltunk a fehér csodába. A kocsiban kellmes meleg fogadott. Pár percet töltöttünk csak a téli hidegben, mégis libabőrös lettem.

-Fázol?- édeklődött Ő, miután észrevette, hogy kicsit megborzongtam.

-Nem. Csak libabőrös lettem a látványtól.

Ő azonban nem hitt nekem ,levette a kabátját és a hátamra terítette.

-Te Seb! Őszintén válaszolj. Honnan jutott eszedbe ez a limuzin?

-Múlt héten láttam egy romantikus film előzetesét a TVben. A szerelmesek limuzinnal indultak az esküvőjük helyszínére. Nos innen az ötlet.- válaszolta lényegre törően.

-Elképesztő vagy. -nevettem.- Csak a te buksidban képes megfordulni az ilyesmi. Legközelebb egy lóra fogsz felülni? Bár meg sem lepődnék. Ezek után bármi megtörténhet.

-Érted bármire képes vagyok .Ha az kell, hogy boldognak és elégedettnek lássalak, akkor állok elébe. Felmászok egy ló hátára.

-Rendben .De megsúgom, hogy csakis fehér lóra szállhatsz fel. Az az igazán hiteles.

-Szóval még követelőzik is a kisaszony?- hajolt nagyon közel hozzám, ajkaink nemes egyszerűséggel súrolták egymást.

-Egy igazán romantikus filmben nem limuzin szerepe l.Előbb közlekedtek a hercegek fehér lovon, mint fehér limuzinnal. -kötekedtem tovább. Imádtam húzni az agyát még akkor is, ha mindig negkapom érte a büntetésem, akárcsak most :azonnal lecsapott ajkaimra. Vad csókcsatát folytattunk, melyet természetesen mindkettőnk élvezett. Seb keze utat talált a ruhám alá,érzékien simogatta a combom. Én sem tétlenkedtem: kigomboltam az ingjét, a felszabadult területen végighúztam a körmöm, végül a nyakába kapaszkodtam.E gyre jobban elszabadultak az indulatok, ám az, hogy megálltunk, mindkettőnk számára azt parancsolta, hogy mi is álljunk le.

-Azt hiszem megérkeztünk.-l ihegte ajkaim közé.

Pillanatok alatt rendeztük vonásaink. Seb kiszállt, de szegény bokáig elsüllyedt a nagy hóban. Meg sem próbálkoztam azzal, hogy  kilépjek ,inkább megvártam Sebast, míg a karjaiba vesz. Egy erdőben sétálltunk késő este. Bíztam benne teljes mértékben, mégis kicsit féltem attól,h ogy ránk támad valaki vagy inkább valami. A félelmem teljesen oktalan volt, hiszen néhány perc múlva megérkeztünk egy elhagyatott házhoz. Belülről nem tűnt sem elhagyatottnak, sem pedig lepukkantnak. Rózsaszirmok voltak lehullatva az előtérből a nappaliig vezetve. Két csodás dolog fogadott: egy kandalló és a benne égő tűz, valamint egy romantikusan megterített asztal két főre.

-Ezt is abban a filmben láttad? -faggattam kicsit.

-Nem. Erre megvoltak a megfelelő embereim.

-Miért van az az érzésem ,hogy a “megfelelő emberek”  kategóriájába beletartozik drága jó barátnőm is? -faggattam szelíd hangom, Ő azonban nem mondott semmit. A nappali egyik sarkához lépett, bekapcsolta a CD lejátszót  és halk, romantikus zene vette kezdetét. Így téve még csodálatosabbá a már eddig is idilli helyzetet. Bevallom, nem sokra álltam attól, hogy elsírjam magam.

-Édes. Kérlek próbálj meg ma este minden külső tényezőt elfelejteni, hogy mi lehet otthon, mi lesz velünk ezután és főleg ne filozofálj azon, hogy mindezt hogyan valósítottam meg, vagy azon, hogy mindez mennyibe került. Egy évben csak egyszer van szülinapod és én szeretném ezt a csodálatos napot felejthetetlenné tenni.

-Rendben ,megpróbálom.

-Nagyszerű. Akkor kezdjük ezt a mindkettőnk számára emlékezetes estét azzal, hogy megvacsorázunk.

Ezt az ötletet nagyon is díjaztam, ugyanis éhes voltam. Mindenre számítottam, csak erre nem. Úgy látszik ez a megdöbbentő meglepetések napja. Seb nővérei ma estére pincérnőknek álltak. Egyikük az ételt, másikuk pedig az italt szolgálta fel nekünk. Felpattantam a székről s a két lányt egyszerre öleltem meg.

-Boldog szülinapot csajszi.- üvöltötték egyszerre.

-Köszönöm lányok .De gyertek, egyetek ti is velünk.-ajánlottam fel.

-Nem, nem! Ez csakis a ti estétek, mi csak elrontanánk a hangulatot. -tiltakozott Mel.

-És Heikki?

-Nyugi nem fogják ellopni.- szólalt meg Seb is.

-És a medvék sem fogják felfalni.- kontrázott nevetve Stephanie.

Úgy éreztem,h ogy túlerőben vannak ők hárman, ezért jobbnak láttam, ha befogom a szám és úgy cselekszem, ahogy ők parancsolnak. Megvacsoráztunk, aztán Seb megszólalt.

-Ezenel eljött a meglepetések ideje.

-Tessék? Nem volt még elég meglepetésed mára?- hüledeztem.

-Nem. Ez csak mind bemelegítő volt.

A nadrágzsebébe nyúlt és egy fekete bársonydobozkát tartott a kezében.

-Tudod Reni, sokáig gondolodtam azon, hogy odaadjam-e ezt neked. Lehet, hogy ennek még nem most jött el az ideje, talán beszélnünk kellett volna erről a szüleiddel előbb. De ezt holnap meg szeretném tenn i.Azért is fogadtam el ,hogy holnap is maradok.

   Megrémültem. A dobozka látván az jutott eszembe, hogy meg akarja kérni a kezem. Szeretem Őt, tiszta szívemből, de nem tudom, hogy milyen választ adnék neki, ugyanis kicsit korainak tartanám az eljegyzést. Miután felnyitottam a tetejét az aggodalmam elszállt ,de a döbbenet továbbra is olvasható volt rajtam.

-Egy kulcs?

-Igen .Méghozzá a házam kulcsa. Megígérted, hogy összeköltözünk és ez a kulcs annak a szimbóluma, hogy nyitott vagyok erre és alig várom, hogy a tárgyaid, ruháid helyet kapjanak a szobámban. Ha neked is megfelel, akkor holnap a szülied tudtára adhatjuk, hogy szeretnél ősszel hozzám költözni.

-Egyet értek Veled, itt az ideje, hogy megtudják mik a terveink a jövőre nézve. Apu ígyis sokat faggat arról, hogy hol és mit akarok tovább tanulni. Úgy érzem, hogy ezt nem halogathatjuk tovább .-fejtettem ki a véleményem a témával kapcsolatban.

-Nyilván idő kell nekik, míg megszokják a gondolatot ,hogy egy férfival élsz együtt ,távol az otthonodtól.

Felkálltam és az ölébe fészkeltem magam.

-Nem félsz egy kicsit az őseid reakciójától?- kérdezte félszegen.

-De. Nagyon is.- suttogtam lehajtott fejjel s az ujjaival kezdtem játszani.- Foggalmam sincs, hogy fognak viszonyulni ehhez az összeköltözéses tervhez. Nem ellenezték a kapcsolatunkat egy percig sem, de mi van, ha most azt mondják, hogy nem költözhetek Svájcba?- vetettem fel ennek a lehetőségét.

-Akkor sincs okunk az elkeseredésre. Ha valóban így lesz, akkor is találunk megoldást arra, hogy találkozzunk és együtt lehessünk .Eddig is ezt tettük.

-Efelől kétségeim sem voltak. -simogattam meg az arcát.- Csak tudod egy világ dőlne össze bennem ,ha anya vagy apa megtiltaná, hogy közösen éljünk. Rengetegszer képzeltem már el azt, hogy milyen lenne egy fedél alatt élni Veled, minden este közösen bebújni az ágyba, a karjaidban elaludni, reggelente hamarabb kelni Nálad és finom reggelivel ébreszteni Téged. Nagyon beleéltem magam ezekbe a dolgokba és félek, hogy ezek az elképzelések, amik egyben vágyak is, szertefoszlanak pár pillanat alatt.

Sikerült az első könnycseppeknek a felszínre törniük.

-Reméljük, hogy ezek a vágyak valóra válnak majd.- egy bíztató mosoly kíséretében letörölte könnyeim.- Az emeleten van fürdőszoba, menj és hozd rendbe a sminked, mert szétsírtad.- tanácsolta, én pedig hallgattam rá.

Pár percet töltöttem csak a mellékhelységben, ez is elegendő volt ahhoz, hogy senkit ne lássak a nappaliban.

-Seb merre vagy?-kiáltottam.

-Meglepetééésss!! -hallottam meg a hangját a hátam mögött, ezért rögtön megpördültem.-Egyetlen szülinap sem telhet el szülinapi torta nélkül.- tette le az édességet az asztalra, melynek egy Forma-1-es autó, pontosabban egy Red Bull formája volt- Ez anyu ajándéka. Ő sütötte.

-Óóó de szép.- vettem szemügyre közelebbről.- Biztos rengeteget dolgozott rajta. Nincs szívem megenni a munkáját, amibe sok időt fektetett.

-Pedig alig várom, hogy megkóstoljam.- vetette oda pimaszul.

-Héékááás! Neked vigyáznod kell a vonalaidra, nem?

-Tudod arra gondoltam, hogy megkóstolom ezt a finomságot és te majd segítessz nekem ledolgozni az időközben rámragadt plusz kilókat.- közelebb lépett és a keze végigsiklott a karomon.

-Abban majd Heikki segít. Feltéve ,ha nem fagyik meg odakinn szegény.

-Szóval azt akarod, hogy vele szeretkezzek ma este?- szögezte nekem a kérdést halál komolyan, amitől urrá lett rajtam a nevetés.

-Nem is tudtam, hogy a szeretkezés nálad valami újfajta módszer a fogyásra. Mondjuk elég érdekes szituáció lenne, ha két férfi,h ogy is mondjam…- elég perverz megfogalmazás kelt életre a fejemben, de nem tudtam kimondani, ugyanis egyre jobban elkapott a röhögőgörcs.

-Szóval kinevetsz? Nem szégyeled magad?- csikizni kezdett, amit nem bírtam ki visítás nélkül. Kergetőztünk a házban,  közben halálra csikiztük egymást. Pár perc múlva pihegve, kifáradtan feküdtünk egymás mellett a szőnyegen, közel a kandalló tüzéhez.

-Mi lenne, ha itt maradnánk éjszakára?- vetette fel az öteletet.

-És a szüleinknek mit mondunk, ha észreveszik, hogy nem aludtunk otthon? Leginkább apától félek.

-Beszéltem anyuddal négyszemközt. Megengedte, hogy ma éjjel itt maradjunk. Reggel pedig korán hazamegyünk, hogy apukád ne sejtsen semmit sem. Nem lesz semmi gond, meglátod.

-Rendben.-egyeztem bele.- Megesszük a tortát?

-Erre várok már lassan negyed órája. De mielőtt felvágnánk, kívánnod kell valamit és el kell fújnod a gyertyát.

Így is tettem. Azt kívántam, hogy szerelmünk tüze életünk végéig lobogjon.

-Ez a torta isteni volt. Meg sem bírok mozdulni.- dőltem le a szőnyegre.

-Hiányzott már anya sütije. És az is, hogy legyen mit ledolgoznom.

-Akkor mire vársz még?- kérdeztem türelmetlenkedve.

-Nem azt mondtad az imént, hogy meg sem bírsz mozdulni?

Végighúztam mutatóujjam az állán, a mellkasán, a pociján és végül a férfiasságán. Kihasználva az alkalmat, hogy totálisan ledöbbent,  az ölébe ültem lovaglópózban és elkezdtem kigombolni az ingjét, melytől sikerült hamar megszabadítanom. Csókokkal leptem el izmos vállát és meztelen mellkasát. Már az övét akartam kibontani, mikor lefogta a kezeim. Mélyen a szemembe nézett, majd a nyakam kényeztette leheletnyi csókjaival. Közben valahogy álló helyzetbe keveredtünk, így könnyebb volt levennie a ruhám. Óvatosan húzta le a cipzárt, a ruha pántját pedig lecsúsztatta. A ruhadarab egy pillanat alatt megadta magát. Próbált volna ellenkezni a kettőnk akarata ellen.

-Utálom, mikor ennyi fölösleges ruha van rajtad.-s ziszegtem ajkai közé és gyors tempóban lerángattam róla a nadrágját és a boxerét is.

-Menjünk fel a szobába.-kapott az ölébe.

-Nem! Ezúttal én irányítok Seb! Az ágy olyan uncsi már. Valami sokkal vadabbra vágyom ,mondjuk itt, a kandalló tüze mellett.

-Ahogy akarod szépségem.

    Óvatosan lefektetett a szőnyegre, pont oda, ahová kértem. A ropogó tűz még nagyobb vágyat keltett bennünk, az érzéseink ,mozdulataink seperc alatt túlfűtötté váltak. Pár percig csak néztük egymást, majd kezdetét vette minden: keze a bugyimba kúszott, a legérzékenyebb pontom simogatta.

-Ne kínozz már Seb!- érintéseitől, csókjaitól egyre jobban elvesztettem a türelmem, azt hittem, hogy felrobbanok. Szerencsére észhez kapott, egy mozdulattal letépte rólam a bugyim én pedig magamba fogadtam Őt. Kezdettől fogva őrületes tempót diktált, rohant, pedig miénk volt az éjszaka. Mégsem akartam nyugalomra inteni, ez esett jól. Karjai közt nyögtem, úgy szakadtak fel belőlem a sóhajok, mint eddig még soha. Néhány csodás pillanat múlva mindkettőnk teste megfeszült ,a gyönyör beteljesedett. A mellkasára húzott, aminek köszönhetően hallottam a szívének heves kalimpálását.

-Életem legemlékezetesebb napjává tetted a 19.szülinapom. Örök életemre hálás leszek Neked Édes ezekért a felemelő, érzéki pillanatokért.-l optam Tőle egy csókot a mai nap folyamán utoljára. Kettőnkre terítette az ingjét és a kabátját, majd elaludtunk.