17.fejezet

   Így is tudtam, hogy ki ölelt át. A mellkasára hajtottam a fejem és egy mély lélegzettel magamba szívtam Seb illatát.

-Te hogy kerülsz ide? -mégis szembe fordultam vele, hogy lássam a gyönyörű szemeit.

-Tommival jöttem. Muszáj volt eljönnöm, mert egyszerűen már nem bírtam tovább nélküled! -magához vont jó szorosan és vadul megcsókolt. Hiányzott már a csókja. Nem toltam el magamtól, inkább viszonoztam. Nekem is szükségem volt már arra, hogy a nyelvét a számban érezzem.

-Míért jöttél el vasárnap úgy, hogy nem is köszöntél el tőlem? Tisztában vagy azzal, hogy milyen fájdalmat okoztál nekem? Nem kérdőre akarlak vonni, csak szeretnék hallani tőled egy értelmes magyarázatot! -fájdalmat fedeztem fel a szemében.

-Sajnálom! Mikor észbe kaptam, hogy mit is tettem, már régen útban voltam hazafelé. Nekem sem volt könnyű. De örülök, hogy itt vagy ,mert meg kell beszélnünk valamit.

-Reni, kérlek ne dobj el magadtól! Nekem szükségem van rád! Nem tudok nélküled élni…-itt félbe szakítottam.

-Nem foglak eldobni magamtól! Szeretlek és örökké veled maradok!-az arcát a két tenyerem közé fogtam. Megjelentek az első könnycseppek a szemében.

-Ez azt jelenti, hogy egy pár leszünk? -tapintott a lényegre.

-Igen!!- a nyakába vetettem magam.

-Köszönöm! Szeretlek, szeretlek, szeretlek!- minden egyes csók után kimondta a szeretlek szót.

-Én is. Viszont át kell essünk egy nehéz feladaton. Be kell mutassalak a szüleimnek.

- Ugye nem fognak a kutyák elé lökni, ha nem leszek szimpatikus? -aggódott a szőke németem.

-Ne légy csacsi! -felnevettem. -Nincs kutyánk amúgy. Nyugodtan lejöhetsz velem a nappaliba, a szüleimhez.

Épp elindultunk, mikor megtorpantam.

-Mi a baj? -kérdezte aggódva.

-Lenne két apróság. Szeptembertől kezdve 3 hónapig próbaidőn vagy. Amint romlanak a jegyeim nem láthatlak olyan sűrűen.És…Apu szerint várnunk kéne még egy kicsit…

-Cccsss!! -tette a mutatóujját a számra.- Igazuk van a szüleidnek. Majd tűrtőztetem magam, ameddik csak szeretnéd!

-Köszönöm, hogy ennyire megértő vagy.-nyomtam egy puszit az arcára.

A nappaliba menet megtanítottam Sebinek magyarul köszönni. Kézen fogva álltunk meg a szüleim előtt. Seb szinte reszketett a félelemtől,ezért jobban összefontam az ujjainkat.

-Anyu, apu bemutatom nektek Sebastian Vettelt.

-Sebi,ő  itt anyum, Laura és apum, István.

-Jó estét- szólalt meg Seb magyarul. Reszkető kézzel fogott velük kezet.

-Csak nyugodtan édesem!- súgtam a fülébe bíztatóul. A szüleim elnevették magukat.

-Rosszul mondtam valamit? -nézett rám a szőkeség fülig pirulva.

-Nem. Csak a kiejtésed szörnyű!-hecceltem kicsit.-A múgy Tommit lepipáltad.-adtam egy leheletnyi puszit a szájára. Figyeltem a szüleim reakcióját erre az apró puszira, de csak mosolyogtak.

Az este többi részét Seb nálunk töltötte. Láthatóan nagyon jól kijöttek a szüleim vele. Magukra mertem  hagyni őket. Tudtam, hogy nem lesz nézeteltérés köztük. Mivel nem volt vendégszobánk Seb csak a kanapén tudott aludni. Megsajnáltam. Kézbe vettem a dolgot és bementem apu szóbájába:

-Apu, lehet egy kérésem?-kicsit remegett a hangom.

-Persze kicsim.

-Szóval…Nem épp egészséges ha Seb a kanapén fekszik. Könnyen elfeküdheti a hátát vagy a nyakát. Nem aludhat mellettem? Megígérte, hogy nem nyúl hozzám!- pislogtam boci szemekkel apura. Féltem, mert úgy éreztem, hogy most lépek át egy bizonyos határt. Apuék belementek abba, hogy járjak vele, megkedvelték az én kedvemért, de hogy még vele is aludjak? Kicsit soknak éreztem én ezt…

-Ha szeretnéd, akkor aludjon veled. Bízom bennetek- paskolta meg a fenekem. -Nagylány vagy már, úgy sem tudnánk határt szabni neked.

-Köszi, köszi!- megpusziltam az arcát.

-Reni!- szólt utánam, mikor már az ajtóban álltam.- Csomagolj és holnap menj el Sebastiannal a Magyar Nagydíjra. Ne szalaszd el ezt a lehetőséget!

-Nem fogom!- mosolyogva hagytam ott édesapám.

A nappali bejáratánál megálltam anyu mellett. Épp Sebit nézte, ahogy alszik a kanapén.

-Ugye ,milyen helyes?-kérdeztem anyutól.

-Az. Nagylekű, helyes és nagyon kedves srác. Örülök, hogy egymásra találtatok. Jó boldognak látni téged!- ezzel otthagyott.

Letérdepeltem a kanapé mellé és simogatni kezdtem Seb haját, hogy ébredjen.

-Seb, szerelmem! Ébredj fel!

-Mi a baj? -kómásan nézett rám.

-Semmi baj nincs. -ültem a combjára lovagló ülésben. -Apu megengedte, hogy mellettem aludj. -a mellkasára dőltem és kinyújtóztam. Seb kettőnkre húzta a takarót és a kezem kezdte simogatni.

-Hiányoztál!- súgta szerelmesen a fülembe- A futam után rengeteg dolgom volt. Mikor Tommitól megtudtam, hogy elmentél, csak arra tudtam gondolni, hogy soha többet nem foglak látni téged.-összekulcsoltuk ujjainkat.

-Ezért találtátok ki ezt a VIP vendég sztorit, igaz?-emeltem meg a fejem, hogy belelássak Seb szemeibe.

-Igen! Jössz velem,ugye? Ne mondd, hogy nem, mert amennyire szeretlek képes vagyok arra is, hogy nem veszek részt a hétvégi nagydíjon!

-Bolond vagy! Megyek veled! Akár a világ végére is .Berni jöhet?

-Igen! Tommi miatt is jönni fog. Meg azért is, mert jó társaság vagyunk.

-Köszönöm!-belecsókoltam a nyakába, amire felszisszent.

Mostmár tudom, hogy mi a gyengepontja!

Felmentünk a szobámba. Seb alaposan meglepődött. Mindenhol az ő posztere volt. Rengeteg kép ,újságcikk. Emelett felfedezte az egyik Kimis könyvem is és a Kimis posztereimet.

-Nézz körbe nyugodtan, én addig bepakolok a holnapi útra.

Seb lelkesen vett le a polcról mindenféle fénykép albumot. Késő éjjelig maradtam fenn vele és beszélgettünk. Majd a mellkasára hajtottam a fejem és álomba merültem.