1.fejezet

2011.június 17.-e van, tanévzáró. A suliból jöttem haza . Épp a házba akartam bemenni, mikor a legjobb barátnőm, Berni -aki a szomszédom is egyben- megszólít, hogy beszélni szeretne velem valami nagyon fontos dologról. Leültünk a nappaliba és egy kávé mellett mesélni kezdett, mihez szeretne fogni az érettségi után, hiszen nemsokára érettségizik.

-Tudod, hogy nagyon fontos vagy nekem, de meghoztam egy olyan döntést, ami nem teszi lehetővé, hogy továbbra is ilyen szoros kapcsolatot ápoljunk. -érzelemmentesen közölte ezt velem a legjobb barátnőm.

-Hogy érted ezt? Milyen döntésről beszélsz? – értetlenkedtem zavarom közepette.

-Tudod, hogy nemsokára itt az írásbeli és, ha sikerül az érettségi, akkor kezdetét veszik a beiratkozások az egyetemekre, főiskolákra. Én már elég régóta tudom, hogy mihez szeretnék kezdeni. Münchenben találtam egy kiváló egyetemet. Szeretnék irodalom-történész szakra jelentkezni.

Folytatni akarta a mondanivalóját, de én félbe szakítottam.

-Értem. Németországban szeretnél tovább tanulni.

-Igen Reni. Állami egyetemről van szó. Ez az álmom!-folytatta Berni.

Aztán hirtelen felállt és sírva kirohant a házból.

     Én éreztem  ennek a döntésnek a súlyát! Tudtam, hogy egyszer eljön az az idő, mikor  el kell válljunk egymástól, hiszen tovább kell lépni. De erre nem számítottam. Azt reméltem, hogy valamelyik közeli városban fog továbbtanulni, nem pedig ennyire messze tőlem. Nem tudom tagadni, hogy mennyire meglepődtem és, hogy mennyire szomorú és összetört vagyok.

     Teljesen kicsi korunk óta barátnők vagyunk. Én itt születtem Debrecenben ,ő pedig Zalaegerszegen. 3 éves voltam, míg ő 4, mikor a mellettünk levő házba költöztek. A szüleink meséléséből tudtuk meg ,hogy már első nap nagyon szimpatikusak voltunk egymásnak és össze is barátkoztunk. Ahogy felnőttünk, rájöttünk, hogy rengeteg hasonlóság van köztünk. Olyanok vagyunk, mintha testvérek lennénk. Sosem vitatkozunk, minden témában azonos véleményünk van. Egy iskolába járunk és így a szüneteket is együtt töltjük sokszor .A jó viszonyunkat és azt, hogy megegyezik a véleményünk az is bizonyítja, hogy annó mindketten Kiminek szurkoltunk, aztán most pedig Sebastiannak.

    Lassan 4 óra telt el azóta, hogy Berni elmondta a sokkoló döntését. Lehetetlennek éreztem, hogy ezt felfogjam. Sírva fakadtam, hiszen eszembe jutottak az emlékek, az együtt megélt 15 év. Újra felélénkültek bennem azok a napok, mikor együtt játszottunk a homokozóban, ahogy felnőttünk egymás mellett. Hiányozni fognak a vasárnap délutánok, mikor együtt néztük a Forma-1-es futamokat, együtt szurkoltuk végig a Liverpool és a Barcelona meccseit. Mnden hiányozni fog, de a lehető legjobban Berni fog.

   Annyira belemerültem az emlékekbe, hogy észre sem vettem mikor a szüleim haza jöttek a munkából. Látták a kisírt szemem és a döbbent arcom , így anyum egyből aggódni kezdett:

-Lányom, mi történt? Bántott valaki?-aggodalmaskodott az anyám, Laura.

-Semmi nem történt anyu, nyugodj meg!-hazudtam, csak hogy nyugtassam őt.

-Nem hiszek neked! Semmiért nem sír az ember. Szóval az igazat akarom hallani!-erősködött .

 Leült mellém az ágyamra és megfogta a kezem. Ismer engem nagyon jól -mégiscsak az anyám-. Vettem a bátorságot és elmondtam neki mindent. Ha én nem mondom el, akkor Bernitől vagy az anyjától megtudta volna, úgyhogy jobb, ha kitálalok neki. Mindent elmondtam neki szóról szóra, ahogy történt.

-Lányom, ezt tudtuk mindketten, hogy Berni egyetemre fog járni.-kezdett el azonnal nyugtatni anyum.

-Anya! Igen, ezzel tisztában voltam, de arra nem gondoltam, hogy ilyen messze megy. Ledöbbentett az, hogy még csak nem is közeli városba van az egyetem!- érőteljesen sírni kezdtem, akárcsak egy kisgyerek.

-Elég nagy vagy már, nemsokára 19 leszel és azt is tudod elég jól, hogy a te életedben is hamarosan eljön az a pillanat, mikor döntened kell a jövődről. A helyében te is ezt tennéd. Magadról gondoskodsz és nem gondolnál abba bele, hogy ez a döntés másnak mennyire fájhat. -anyumból áradt az a bizonyos anyai szeretet. A szavai valahogy mindig is meghatottak és jobb belátásra térítettek.

-Felnőttek vagytok, így nagyokhoz hasonlóan kell megbeszélnétek ezt.-  mondta ki a végszót apám, István.

    Igaza van apunak, ezt nem hagyhatjuk így annyiban. Beszélnem kell Bernivel! Összeszedtem minden bátorságom,  kirohantam a házból és irányt vettem a szomszéd házhoz. Ő épp az udvaron öntözte a virágokat. Vártuk, hogy melyikünk is szólal meg először. Nem lepődtem meg, mikor Berni nyitotta  először szólásra ajkait, hiszen kettőnk közül ő volt a vagányabb és merészebb.

-Ugye nem haragszol?-tért a lényegre egyből.

-Lökött vagy csajszi,ugye tudod?- nevettem el magam.

-Tehát nem!-vonta le a következtetést és nevetve öleltük meg egymást, akárcsak két szerető testvér, akik heves vitán vannak túl. -Gyere át hozzám,,töltöttem le rengeteg zenét. Szeretném, ha meghallgatnád te is őket! És közben meg tudnánk beszélni a dolgokat.-utasított boldogan Berni.